Támogatás és intézményrendszer
Vissza

Támogatás és intézményrendszer

Az utóbbi időben egyre több támogatás érkezik Magyarországról Erdélybe. Sokan firtatják, hogy ez jó vagy nem. Mindenképpen pozitív dolog, hogy iskoláink megújulnak, intézményrendszerünk megerősödik, de egy dolgot el kell kerülni, az elkényelmesedést, ami főleg kisebbségi létben végzetes hiba lehet. Tudjuk mindannyian, hogy a magyar államtól érkező finanszírozást lényegében a román államtól kellene kapnunk, hiszen Romániának vagyunk adófizető polgárai, de Bukarest annyira el van foglalva a pitiáner hatalmi acsarkodással, hogy a jelek szerint még csak nem is foglalkoztatják ennek a megnövekedett magyarországi támogatásnak a hosszú távú következményei, s ebben a kérdésben a többségi nacionalizmus fennhéjazása sem jó tanácsadó.

Ne legyenek illúzióink, mert örökké nem lehet Budapesttől sem elvárni, hogy jelentős anyagi ráfordítással támogassa az erdélyi magyarságot. A romániai magyaroknak továbbra is két lábon kell megállniuk, egyik szemüket Bukarest felé kell fordítaniuk, semmi képpen sem szabad feladni a bukaresti politizálás eszközeit, az önkormányzati pozíciókat, mert csak a magyarországi támogatás kevés lesz ahhoz, hogy eltartsuk és továbbfejlesszük a kiépített intézményrendszerünket. Sőt, az is világosan látszik, hogy nem elég pusztán állami támogatásra hagyatkozni, legyen az román, magyar vagy európai uniós forrás. Legalább ugyanekkora szükség van a szponzorálásokra, a vállalkozók és a közönség támogatására, adományaira, mert csak ez az élő kapcsolat teremt biztos alapot a kultúra, oktatás és egyéb típusú szolgáltatásokat biztosító romániai magyar intézményrendszer jövőjének. Ideális helyzetek nem léteznek, végső nyugvópontra soha nem kerülhet egy élő intézmény sorsa, ez csak akkor következhet be, amikor már megszűnik. Ezért egyetlen intézményvezető sem dőlhet hátra kényelmesen a székébe, hiszen az anyagi finanszírozás előteremtéséért napról-napra, évről-évre meg kell dolgozni.

Kérni is csak akkor lehet eredményesen, ha olyan szolgáltatást biztosítunk, amelyet a közösségünk tagjai hasznosnak tartanak és igényt tartanak rá. A kisebbségi érdekérvényesítés, a kisebbségi kultúra, oktatás sem lehet öncélú, valakihez szólnia kell, ha pedig nem tudja megszólítani a közösség tagjait, akkor könnyen elképzelhető, hogy a szolgáltatás biztosítását felvállalók készülékében van a hiba.

Az egymásrautaltságnak a szüksége válik nyilvánvalóvá, amikor azt látjuk, hogy például nem csak az önkormányzati tulajdonban levő színházaink küzdenek finanszírozási gondokkal, hanem a kulturális tárca kötelékében levő, a román és a közép-európai színjátszás élvonalába tartozó marosvásárhelyi és kolozsvári teátrumok is. Például mindkét intézmény elavult, minimum alapos felújításra megért épületben működik, de az új produkciók bemutatásával is gondok vannak a kincses városban, nem beszélve a fesztiválok megszervezéséről.

Az egész országban lényeges mentalitásváltásra nem számíthatunk itthon, hiszen mi magyarok rövidtávon nem tudjuk befolyásolni a több mint 90 százalékos román többségnek a prioritásait, az igényeit, de legalább a magunk háza táján megpróbálhatunk rendet tenni. Saját erőnkből is bebizonyíthatjuk, hogy egy kis leleményességgel, újítással, új utak keresésével életképes modelleket kísérletezhetünk ki, amire így megfogyatkozva is képesek vagyunk. De ehhez az kell, hogy ne elégedjünk meg a kevéssel, próbáljunk meg mindig jobban teljesíteni. A két említett színház példája is azt igazolja, hogy a mostoha székházkörülmények ellenére is lehetséges európai színvonalú művészetet teremteni. Mert a falak is fontosak, de ennél fontosabbak az emberek, akik belakják és életet visznek közéjük.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Elindul Barcelona polgármesteri ...
Tokióban mutatják be először Pálfi ...
Mobilalkalmazással segítik a ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ