Talentumaink – apáczais diákok Budapesten

Talentumaink – apáczais diákok Budapesten
Akinek van, annak adatik. Akinek nincs, attól az is elvétetik, ami van – idézte Jézus szavait Hajdú Bálint Kadosa, a budapesti Szenczi Molnár Albert Általános Iskolát fenntartó Pestszentimrei Református Egyházközség lelkipásztora a Jézus élete című, február 16-án megrendezett gyermekrajz-tárlatnyitón, a gondolatot azzal egészítve ki, hogy a bemutatott, a pályázatra érkezett 103 alkotás szép példája a talentumainkkal való megfelelő sáfárkodásnak.

FOTÓ: A díjazott apáczaisok egy csoportja, kísérő tanárukkal

A hívő ember azon szándéka mutatkozik meg ugyanis általuk, miszerint kötelességünk mások javára és épülésére fordítani szellemi értékeinket, javainkat, alkotó tehetségünket, talentumunkat, életkortól és élethelyzetünktől függetlenül. 

Ezen megállapításra rímelt a negyedikes Bódi Marcell szavalata: …S az Ő hangján szólt hozzám a szél, / Mint anya, ki gyermekének mesél, / Millió apró tükörben láthatod magadat, / Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy! (Hamvas Béla: Isten tenyerén).

Szontágh Pál, a Református Pedagógiai Intézet igazgatója a pályázati sorozat előző három évére tekintett vissza az énekeljetek új éneket az Úrnak zsoltáros üzenet szellemében. Kifejtette: jó érzés a Szenczi Molnár Albert Általános Iskola előcsarnokába belépni, mivel mindig újabb és újabb gyermekrajztárlatok „szólítják meg” az érkezőt, mint ahogyan a mostani, a Kárpát-medence 57 tanintézményéből beküldött 925 pályamunka közül kiválasztott 103 kiváló alkotást felvonultató tárlat esetében is történik. A Jézus életét megidéző pályázati sorozat elmúlt 3 éve kapcsán elégtétellel állapította meg: a gyermekek közül egyre többen válaszolnak a pályázat által feltett „kérdésre”, sőt minden jel arra mutat, hogy bőven vannak még tartalékaink talentumaink „fényre hozatalát” illetően. A kiállított színvonalas festmények, rajzok, grafikák is ezt bizonyítják, mint ahogyan a Molnár Noémi, Holpár Katalin és Koppándi Eliza 3. osztályos tanulók által hitelesen előadott népdalcsokor is.

Egyházi iskoláink hatékonyan jelen vannak az önkormányzat kulturális életében – emelte ki a folytatásban Szarvas Attila Sándor, Budapest XVIII. kerületének alpolgármestere. Elmondása szerint a tárlaton látható munkák a Jóistenre mutatnak, az alkotók Jóistent szeretnék megmutatni a maguk keresetlenül fantáziadús mivoltukban.

A rendezvény záróakkordjaként Magyar József képzőművész-tanár, vizuális kultúra szaktanácsadó, a pályázati kiírás főszervezője ismertette a bírálóbizottság további tagjait (Bodnár Imre grafikusművész és Oszter Dezső festőművész, vizuális kultúra tanárok), majd felvázolta a mostani rendezvény főbb jellemzőit és a rendezvénysorozat jövőbe mutató tanulságait.  

Örömteli elégtételt jelentett a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum jelenlévő diákjai, szüleik és felkészítő tanáruk – e beszámoló szerzője – számára, hogy a korábbi évekhez hasonlóan ez alkalommal is kiválóan szerepelt a rajzversenyen a líceum képzőművészeti tagozata. Szorgalmukkal érvényre juttatták, „fényre  derítették” képzőművészeti talentumukat: Kovács Zsolt (I. díj), Sándor Orsolya Krisztina (II. díj), Jakab Andrea (III. díj), Mihály László (különdíj) – mindannyian ötödikesek; Benk Bernard Axel (különdíj) – 7. osztály; Szabó Sándor (I. díj), Szántai Kristóf Benedek (I. díj), Koszorus Ilka (II. díj) – 8. osztály.

Az ünnepségen jelenlévő apáczais diákküldöttség számára, eredményes alkotómunkája elismeréseként – mintegy ráadásul – a szervezők lehetővé tették, hogy másnap, február 17-én megtekinthessék a budapesti Nemzeti Galéria gyűjteményét, valamint a 60-as évek képzőművészete című, a XX. század közepének magyarországi művészeti törekvéseit bemutató időszakos tárlatot.

Székely Géza