Születésnapi ünnepségsorozat a Tranzit Házban

Születésnapi ünnepségsorozat a Tranzit Házban
Fennállásának 20. évét ünnepli idén a Tranzit Ház. Az október 13. és 21. között zajló Tranzit Napok Fesztivált idén ennek jegyében szervezik meg. Az ünnepélyes megnyitó október 13-án, pénteken délután 6 órától lesz a Tranzit Ház nagytermében.

„Olyan művészeket és alkotókat hívtunk meg a fesztiválra, akik valamilyen formában részesei a Tranzit Ház húszéves történetének, és akiknek a munkái megtalálhatók a Tranzit Ház archívumában. Egy héten keresztül kiállításokból, táncelőadásokból, kerekasztal-beszélgetésekből, koncertekből, performanszokból, illetve helyspecifikus installációkból álló multidiszciplináris programot kínálunk a közönségnek”, olvasható az intézmény közleményében.

Kiállítás formájában kerül bemutatásra a Tranzit Alapítvány által feldolgozott archívum is. A zenei események alatt olyan neves művészek lesznek jelen, mint Angel Rusu, alias Blanilla, Szemző Tibor Magyarországról, Mihnea Blidariu és Nick Făgădar, a Lună amară együttes frontemberei, Bob Cohen klezmer zenész, valamint a Nightlosers, a Sidewalk Troubadours, a Zurboló Táncegyüttes, a Rezeda és az Újratermelő szövetkezet. A helyiek mellett a művészek Budapesttől Kisinyovig képviseltetik magukat. Számos képzőművész fog installációval vagy performance-al szerepelni, mint például Miklósi Dénes, Miklós Szilárd, Csiki Csaba, Vetró Barnabás, Vava Ştefănescu, Dan Perjovschi, akik mindannyian a Tranzit Ház régi munkatársai.

Az interdiszciplináris kerekasztal beszélgetések a Tranzit Ház korai időszakában felvetett kulturális, oktatási és szociális kérdéseket értelmezik újra.

Afesztivál részletes programja a www.tranzithouse.ro és www.facebook.com/tranzith oldalakon található. A program folyamatos bővül. Minden eseményre ingyenes a belépés. Helyszín: Tranzit Ház, nagyterem / stúdió / I. emelet – Baritiu / Malom utca 16., bejárat a Névtelen utca felől.