Szülés és palacsinta
Vissza

Szülés és palacsinta

Két deka liszt, két tojás, két deci tej, némi víz, és kész a tökéletes hígpalacsinta, ezt a receptet (állítólag) nincs a világon kezdő szakács, aki elronthatná. Ilyen pontos receptet, egzakt megoldást várunk az orvostudománytól is. Pláné a szülészeten. Pedig nincs. Csak azt képzeljük, hogy de. Azt hisszük, hogy a tudomány minden esetben precíz, kiszámítható. Pedig még a matematika sem egészen az, nemhogy az orvostudomány.

Ahogyan a tudományt fokozatosan a gyógyítás szolgálatába állítottuk, és azzal együtt rendre kikopott hétköznapi tudástárunkból a gyógyítás készsége, a megoldást testi bajainkra kénytelenek vagyunk az orvostudománytól várni, és várjuk is. A szülésről valamiért főleg úgy képzeljük, hogy tiszta a képlet: van két egészséges szervezet, csak éppen fizikailag kell őket elválasztani egymástól – hogy lehetne ezt elrontani? Pedig sokszor mégsem ennyire egyszerű, és nincs a világon az a Geréb Ágnes vagy az az ultrakorszerűen felszerelt kórház, türelmes, kipihent, fizetésével elégedett orvos, aki mindig, minden egyes esetben csak ripp-ropp alkalmazná a tökéletes receptet, ragyogó stratégiát és a rózsaszínű csecsemő máris ott rúgkapálna gondtalanul mosolygó édesanyja karjaiban, fény, függöny, taps, Hollywood. Merthogy nincs biztos recept, és nem is lehet egzakt forgatókönyv. Sem otthonszüléskor, sem kórházban szüléskor.

Amikor kicsinyeinkkel játszótereztünk, a szűk környezetünkben két oxigénhiányosan született gyereket ismerhettünk meg. Teljes mozgásképtelenségre ítélve, beszédkészség teljes hiányában, még a fejüket sem tudják tartani azóta sem. Kórházban születtek. A magyarországi otthonszülés “bábájának” számító Geréb Ágnest másfél évtizednyi pereskedés után most azért ítélték szabadságvesztésre, mert két otthonszülésénél oxigénhiányos állapot miatt azonnal vagy később meghalt egy-egy baba. A tragédia annál elviselhetetlenebb, hiszen szüléskor a “páciensek” túlnyomó többsége elsősorban nem veszteségre készül, hiszen nem végzetes diagnózis gyanújával fordult orvoshoz, hanem csodálatos örömre számít. Akkor is, ha tudatában van annak, hogy a szülés veszélyekkel jár(hat). Akár otthon szül, akár kórházban.

Csakhogy a Geréb Ágnes-ügy nem maga a betegség, hanem annak csupán egy tünete.

Emlegethetjük az orvos- és gyógyszer-“maffiát”, akik a hálapénzt és busás profitjukat féltik, amitől az otthonszülés megfosztja őket. Vitatható a szülők felelőssége, hiszen ők választották az otthonszülést, feltételezhetően alapos tájékozódás és mérlegelés után. De ennél jelentősebb kérdés, hogy miért választja oly sok kismama, család az otthonszülést, Erdélyben is egyre többen, meglepően sokan? Mondhatnék csak ennyit: nézzük meg a hazai állami kórházakat...

De van itt más is. A mai szülő nők nemcsak kibírni, túlélni akarják a szülést, hanem megélni, a lehető legteljesebben. Lehet elszállt agymenésnek tekinteni, de egyre többek számára bír kiemelt jelentőséggel az, hogy a szülés bizony nemcsak két test fizikai szétválasztása – a szülésben temérdek lélek is van. A 21. századi kórházainkban pedig éppen ebből van nagyon kevés: lélekből. A körülményekhez még talán hamarabb alkalmazkodnak a szülő nők, de a futószalagszerű ellátáshoz, a gorombasághoz, a megaláztatáshoz, a lelketlenséghez egyre többen nem is akarnak. Nem hajlandóak úgy szülni, ahogy a doktorok, bábák szerint “illik”. Azt szeretnék, hogy életük (egyik) legnagyobb csodája ne trauma legyen, amit sokszor igenis egy életen át cipelhetnek, hanem minden tekintetben ajándék. Ezért inkább otthon szülnek. Pedig Erdélyben még törvény sincs erre.

Az otthonszüléseket vezető szakembereket nagyon nehéz megtalálni, szorosan összezár mögöttük azoknak a nőknek, családoknak a szinte áthatolhatatlan kasztja, akik igénybe vették a szolgáltatásaikat. Éppen azért, mert a törvénytelenség határát súrolja nálunk az otthonszülés, óriási a titkolózás. Kizárólag szájról szájra száll az információ, és előtte az érdeklődőt ez az otthonszülő kaszt alaposan “lenyomozza”. Maga az otthonszülés aztán leggyakrabban “véletlenül” történik. Ezek a kismamák terhesgondozásra eljárnak, de sokszor még az orvosuknak sem merik bevallani, mire készülnek. Hivatalosan tehát nem is létezik előre kitervelt, szándékosan elkövetett otthonszülés. Pedig a Geréb Ágnes-féle tragédiák kivédéséhez elég lenne csak nem ördögtől valónak látni az otthonszülést, és akadályozás helyett inkább segíteni azokat, akik otthon szülnének. Amíg a kórházi ellátás nem változik a javára, amíg nem jönnek létre születésházak, ahol olyan, mintha otthon lennél, de a szomszéd szobában ott a műtő, addig az elrettentő bírósági ítéletek dacára mindig lesznek nők, alighanem egyre többen, akik otthon szülnének akár törvényes, akár csak szabályozatlan körülmények között.

Lényegesen kisebb lenne a tragédiák száma, ha titkolózás helyett párhuzamosan a legközelebbi kórházzal is egyeztethet a kolozsvári kismama, és gond esetén mielőbb jöhet a segítség. Van európai ország, ahol az otthonszülés kritikus szakaszában a ház előtt áll a mentőautó. Nem lehetetlen.

Felesleges most jól megbüntetni Geréb Ágnest, miközben az alaphelyzet változatlanul fennmarad. Inkább venni kell egy nagy-nagy levegőt jókora adag oxigénnel, és elevenébe vágni ott, ahol tényleg muszáj.

Kell egy csipet só is a tökéletes hígpalacsintához és forró serpenyő. De igazán akkor lesz a legeslegtökéletesebb, ha a szerelmünkkel, gyerekeinkkel, nagyival vagy a cimboráinkkal sütjük, a levegőbe röpítve fordítjuk át, mindig van ott valaki, aki nagy nevetések közepette elkapná, ha félresikerül a mutatvány, baracklekvárral megkenjük, meggyet, ribizlit szórunk bele, és közösen elmajszoljuk. Vidáman, örömmel, évődéssel, szeretettel. Lélekkel.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Uniós pénzből korszerűsítenék a ...
Minisztercserékről döntött a PSD: nyolc ...
Gabriela Fireanak elege lett a PSD-ből, ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ