Szövetségre lépett az ALDE és a Pro Románia

Szövetségre lépett az ALDE és a Pro Románia
Călin Popescu Tăriceanu, a kisebbik kormánypárt, a Liberálisok és Demokraták Szövetségének (ALDE) ma bejelentette, alakulata szövetségre lépett a Vctor Ponta által vezetett Pro Románia párttal.

„Gyümölcsöző beszélgetés ma reggel a Pro Románia vezetőjével, Victor Pontával: együttműködésről tárgyaltunk, ami politikai szövetség formáját ölti! Az ALDE-nek és a Pro Romániának közös parlamenti frakciói lesznek, és így a harmadik parlamenti politikai erő leszünk a PSD és a PNL után” – írta a szenátus elnöke mai Facebook-bejegyzésében.

Jelezte egyúttal, hogy a közeljövőben „a két párt összeül, hogy körvonalazza a szövetség politikai projektjét és az együttműködési megállapodást”.