Szoros röplabdamérkőzés Désen vendéggyőzelemmel
Vissza

Szoros röplabdamérkőzés Désen vendéggyőzelemmel

Mindazok, akik szombat délben a tévéközvetítés miatt szokatlan időpontban helyet foglaltak a dési sportcsarnokban, váratlan látványban volt részük: a cserepadok és a főasztal átkerült a terem egyik oldaláról a másikra, a Dinamó két edzője nem a megszokott piros-fehér trikóban jelent meg a pálya szélén, hanem tiszta zöldben. Újdonság, amelyre majd mindenki felfigyelt a férfi röplabda A1-osztályban rendezett Egyesülés–Bukaresti Dinamó találkozón.

(erkedi, póka)

Megérte annak a mintegy kétszáz dési szurkolónak, hogy feláldozza szabad szombatját, hiszen a bő kétórás (129 perces) mérkőzés megcsillogtatta a sportág szépségeit. Mindkét gárda mindent beleadott a győzelembe, végig izgalmas és váratlan fordulatokban gazdag összecsapásnak lehettünk szemtanúi, amelynek végén mindkét fél megérdemelte volna, hogy nyerjen. Végül is ez a külföldi játékosokkal erősített vendégeknek sikerült, akik a döntő szettben figyelmesebbek voltak, és az utolsó percekben higgadtabban játszottak. Ugyanígy az Egyesülés is megérdemelte volna mindhárom pontot, Marius Dacălu és Szilágyi Tibor edzők tanítványai a meccs nagyobb részében felemelkedtek a fővárosiak színvonalához. Ne feledjük, idén nyáron nem kevesebb mint 9 játékos  hagyta el a Szamos-parti alakulatot, s annak majdnem fele alapembernek számított. A csapatok megérdemelték a párharc utáni vastapsot, a nézők felállva, hosszasan ünnepelték kedvenceiket, élen Cornel Itu klubelnökkel. A désiek az aranyosgyéresi siker után, így a Dinamótól is szereztek egy pontot, ami jó teljesítménynek számit az évad kezdetén.

A második forduló dési mérkőzésén a nyertesek legjobbjai a montenegrói Bozidar Cuk (20 pont) és a bosnyák Milan Pepics (18 pont) voltak, míg a hazaiaktól Tudor Magdaş (16 pont) és az albán Kocsi Radja  (15 pont) tűnt ki.

Kolozs megye másik két képviselője idegenben szerepelt. A Lőtei Rómeó Attila edzette Kolozsvári Universitatea Sportklub 3:0 (19, 20, 22) arányban 73 perc alatt kikapott a Buzăui Gloria MSC-től, míg az Aranyosgyéresi MSC három perccel rövidebb ideig bírta a Zilahi MRK ellen – 3:0 (22, 21, 21) lett a végeredmény.

További eredmények: • Galaci Arcada–Krajovai U MSC 3:0 • Nagybányai Tudomány/Ştiinţa Explorări–Temesvári UV 3:0. Az állás: 1. Arcada és Zilah 6–6 pont (egyaránt 6:1-es szettarány), 3. Dinamó 5, 4. DÉS 4, …, 8. ARANYOSGYÉRES 0 (1:6), …, 10. KOLOZSVÁR 0 (0:6).

A hölgyeknél a Kolozsvári U NTT Data a harmadik fordulóban sem tudott győzni, Luminiţa Trombiţaş tanítványainak sovány vigasz, hogy az idényben végre már tudtak egy játszmát nyerni a Lugosi MSC elleni idegenbeli találkozón. A 94 perces összecsapás végeredménye 3:1 (11, –22, 18, 20) volt a Temes megyei gárda javára.

A többi eredmény: • Bákói Ştiinţa–Voluntari-i CSO 3:0 • Târgoviştei MSC–Bukaresti Rapid 3:0 • Balázsfalvi Volei Alba MSC–Piteşti-i Argeş 3:0. Vasárnap játsszák a Galaci Belor ESK–Medgidiai SK mérkőzést, a Bukaresti Dinamó szabadnapos volt. A sorrend: 1. Bákó és Târgovişte 9–9 pont/3–3 mérkőzés (egyaránt 9:0), 3. Lugos 9/3 (9:3), …, 11. KOLOZSVÁR 0/3.


EZ ÉRDEKELHETI
SPORT ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

A román biztosjelölt megkapta a ...
Júniusban úszik legközelebb Mányoki ...
VIDEÓ - Befejezték a Mátyás király ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • A “mi” Orbánunk
  • Illyés Gergely: Stratégiailag az USR ...
  • Délutáni oktatás: iskola- és ...
  • A kisebbik rossz
  • Egy héttel korábban startol idén a ...