Szoros helyzet Szilágy megye IV. ligája élén

Szoros helyzet Szilágy megye IV. ligája élén
Miközben több környékbeli megyében döntöttek a IV. liga győztese sorsának ügyében, a Szilágyságban még bizonytalan a helyzet.

ERKEDI CSABA

A Megyei Labdarúgó Testület több lehetőséget is felvetett, de az érdekelt egyesületek képviselőivel közösen még nem tudtak megegyezni. A Meszes környéki IV. liga bajnokságának élén a márciusban lezárt 13. fordulóig két együttes található ugyanazon pontszámmal. Az első helyen a Szilágysomlyói Sportul áll 34 ponttal, míg a második ugyancsak 34 ponttal a Zsibói Rapid. Az első alakulat gólaránya 60–9, míg a Szamos menti gárdának 55–14 – ez viszont nem döntő tényező a végső nyertes megállapítása szempontjából. A táblázat harmadik helyét az Almásgalgói Dumbrava foglalja el 27 ponttal, tehát ő nem jöhet számításba.

A Daniel Sabou elnök vezette megyei testület arra gondolt, hogy selejtezőmérkőzést írjon ki az azonos pontszámot elért első két helyezett csapat között. A találkozót Zilahon rendeznék, de ez még nem biztos. Annyit azonban tudunk, hogy mind a szilágysomlyói, mind a zsibói együttes a III. ligába szeretne feljutni. Éveken keresztül mindkét csapat a harmadosztályban szerepelt, sőt mi több, a Magura alji klub a II. ligában is játszott (igaz, a volt Szatmárnémeti Olimpia költözött át annak idején a szilágysági kisvárosba).