Szombaton: 13. Gyermeknap a szerencse jegyében

Szombaton: 13. Gyermeknap a szerencse jegyében
A Belvárosi Unitárius Egyházközség, az Életfa Családsegítő Egyesület, a Planetarium Kids és a Szabadság napilap immár 13. alkalommal szervezi meg a Gyermeknapot, amelyen hadat üzenünk a babonáknak: tudjuk, hogy 13. rendezvényünk csakis szerencsés lehet, így azt is reméljük, hogy az idő is velünk tart majd, hiszen ezúttal is szabadtéren szeretnénk megünnepelni a Nemzetközi Gyermeknapot: az Életfa Családsegítő Egyesület székházának helyt adó tágas udvarban.

Hagyományos gyermeknapi rendezvényünk szombaton, június 1-jén 10 órától várja a kicsiket – és a nagyokat – a Magyar/21 decembrie 1989. út 78. szám alatt. A program ezúttal is igen változatos, a megnyitó után 10.30 órától a Morzsabogáncs és az Apróbogáncs tánccsoportok lépnek fel, majd gyermektáncház következik a dési Rezeda Zenekar közreműködésével. 11 órától 18 óráig kincskeresés, játék, kézimunka és kézműves foglalkozások, Fecsegő Ecsetek, Mesekuckó, társasjátékok, vásár, kalotaszegi kóstoló és büfé várja az érdeklődőket, nem utolsó sorban pedig az Én is szeretnék játszani! – Szövérdi Zoltán papírból készült alkotásainak kiállítása.

A 13. gyermeknapon kipróbálhatod nemcsak a szerencsédet, hanem a memóriádat és ügyességedet is, s hogy a szerencse ne kerüljön el, bebiztosíthatod magad gonoszűző amulettek készítésével: a Bóbita Játszóházban pálcásboszit (11.00–14.30 óra) és boszorkány-fonott karkötőt (14.30–18.00) készíthetsz.

A rendezvény ezúttal is fergeteges koncerttel zárul: este 6 órától a Rutkai Bori Banda lép fel „virágkörüli” miniturnéja keretében.

A belépés – akárcsak eddig – ezúttal is ingyenes, mindenkit szeretettel várunk!