Szolidarizál a KAB Történettudományi Szakbizottsága az MTA-val

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Karának Történettudományi Intézete (MTA BTK TTI) működésének megnehezítését, ellehetetlenítését páratlanul súlyos támadás a magyar tudományos élet egésze ellen, amelyet egyetlen felelős gondolkodású politikusnak sem kellene támogatnia – áll a Kolozsvári Magyar Akadémiai Bizottság Történettudományi Szakbizottsága szolidaritási állásfoglalásában.

„Az elmúlt évtizedekben, az MTA BTK TTI a magyar tudományos élet egy olyan jelentős, megkerülhetetlen központjává vált, ahol számos kiváló kutat, dolgozik, és nem mellesleg, oktat, mivel többen is, a tudomány magasszintű művelése mellett, megszerzett tudásukat más módon is a köz javára fordítják, és segítik a fiatalabb generációkat a történész mesterség fortélyainak elsajátításában. Emellett – örvendetes módon –rendezvényeik, kiadványaik által az utóbbi évtizedekben a szélesebb művelt olvasóközönség felé is nyitottak. A magyar történettudomány eme nagymúltú fellegvárában az erdélyi (és nemcsak) magyar történészek olyan szakemberekre, kollégákra akadtak, akik mindig segítőkész nyitottsággal fordultak a határon túli, magyar történelmet oktató és kutató intézmények munkatársai felé, helyesen érzékelve a történettudomány egységét, még ha a határok el is választanak. Erdély-szerte előadásaikkal,közös kutatásokkal, kiállításokkal, konferenciákkal teremtették meg az oly szükséges hidat a magyar történettudomány politikai kényszerűségből szétszakadt részei között. Ezért aggodalommal figyeljük, hogy a jelenlegi kormányzat egyre több akadályt támaszt a Történettudományi Intézet működése elé. Az MTA BTK TTI működésének megnehezítését vagy ellehetetlenítését páratlanul súlyos támadásnak véljük a magyar tudományos élet egésze ellen, amelyet egyetlen felelős gondolkodású politikusnak sem kellene támogatnia.Nagyon fontos lenne tudatosítani mindnyájunkban, hogy szakmai és nemzeti értékek mehetnek végérvényesen veszendőbe, a minőségi kutatás és képzés mellett. Az MTA BTK TTI – de érvényes ez a Régészeti és a Művészettörténeti Intézetre, az MTA TK Kisebbségkutató Intézetére és az akadémiai kutatóhálózat többi intézményére is – működésének ellehetetlenítésével pótolhatatlan veszteség érné az összes magyarországi, de a határon túli humán- és társadalomtudományok művelőit.A kutatási és oktatási szabadságot, a hatalmi-politikai érdekek fölött álló pártatlan tudományosság egyetemes értékeit szem előtt tartva bízunk abban, hogy a magyarországi, de a nemzetközi akadémiai világ számára is megszorító rendelkezéseket újragondolják a tudománypolitika irányítói” - olvashatóaz állásfoglalásban.