Szkopje, a köztéri szobrok fővárosa
Vissza

Szkopje, a köztéri szobrok fővárosa

Szkopjét 1963. július 26-án egy 6.1-es erősségű földrengés rázta meg. A rengés következtében – mely mindössze 20 másodpercig tartott – a város épületeinek mintegy 80 százaléka megrongálódott és 200.000 ember vált hajléktalanná. A katasztrófa után rögtön elkezdődött a város helyreállítása, köszönhetően a 78 országból érkező nagy mennyiségű segélynek.

Szkopje rekonstrukciós munkálatait a híres japán építész, Kenzo Tange irányította, aki ekkoriban már a világ egyik legelismertebb építésze volt. Stílusában a modernista és brutalista irányvonalat követte, ebből kifolyólag egyáltalán nem meglepő, hogy a város újjáépítését leginkább ez az építészeti irányzat dominálta. A helyreállítási munkálatokat csupán 1980-ban sikerült véglegesen befejezni. Ezt követően egészen a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság összeomlásáig, Szkopje a szocreál építészet és a szocializmus egyik ékessége volt. Azonban 1991-től minden megváltozott. A JSZN egykori déli tartománya (semmi háborúskodás nélkül) kikiáltotta függetlenségét és felvette a Macedónia nevet, Szkopje pedig fővárosi rangra emelkedett.

Az ország neve heves vitákat váltott ki a szomszédos Görögországgal, aki azt kifogásolta, hogy egy ókori görög tartomány nevét használják, holott semmi közük nincs hozzá. A görögök ugyanis azt hangoztatják, hogy az ókori makedónok hellének voltak, és az igazi Makedónia Görögország részét képezi. Ezzel szemben az újonnan alakult állam irányelve szerint teljes mértékben jogos a Macedónia elnevezés, hiszen anno Nagy Sándor ezen a területen is uralkodót.

Ily módon a Macedónia név felvétele egyrészt kiváltotta a déli szomszéd haragját, másrészt gyakorlatilag a macedónok identitásválságához vezetett. Kik is ők, honnan származnak, van-e bármi közük az ókori makedónokhoz? Szkopje hamarosan az ilyen irányú viták kereszttüzébe került és a kétezres évek második felében kormányzásra kerülő VMRO-DPMNE (Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért) párt úgy döntött átalakítja a főváros idegennek ható, az államszocialista időkre utaló modernista arculatát és egy új neoklasszikus, historizáló külsővel ruházza fel.

A megaprojekt a Skopje 2014 nevet kapta és elsősorban egy nemzetépítési törekvést volt hivatott szolgálni, ami lényegében azt hangoztatja, hogy a macedónok az ókori makedónok leszármazottjai – másszóval a kontinuitás megteremtése volt a cél. Hogy ezt a narratívát minél hangsúlyosabban kidomborítsák Szkopje központjában egy sor neoklasszikus stílusú épület, valamint rengeteg köztéri szobor kapott helyett. Mindez állítólag az állami költségvetés 500 millió eurójába került, viszont más források szerint az eddigi kiadások összege akár a 700 millió eurót is meghaladhatják.

A számtalan köztéri szobor viszonylag nagyon kis területen kell „osztozzon” egymással, ami egy eléggé szokatlan, zavaros, abszurd és zsúfolt városközpontot tár elénk. A következő fotóriport Szkopje központjának ezt groteszk, de ugyanakkor különleges és egyedi sajátosságát mutatja be.

/image/journal/article?img_id=4020616&t=1546686699841
Szkopje városközpontját, keletről, a Goce Delcev híd felől közelítve négy gigantikus oroszlán őrzi, mely tulajdonképp előrevetíti, hogy milyen jellegű városközpontra számíthatunk.
/image/journal/article?img_id=4020617&t=1546686700063
Az első nagyobb köztéri szobor, amivel találkozunk. A háttérben egy otromba, vendéglőként funkcionáló hajó (a Vardar folyón több ilyen is van), egy újonnan készült neoklasszikus stílusú épület, valamint jobboldalt egy a modernista irányzatot képviselő létesítmény látható.
/image/journal/article?img_id=4020618&t=1546686700500
A Macedón Nemzeti Színház körül rengeteg köztéri szobor kapott helyett. Szinte azt lehet mondani, hogy a szobrok teljesen kőrül ölelik, „megfojtják” az épületet. Összesen nyolc szobrot számoltam, ebből itt három látható (ezek az érdekesebbek, a maradék sablonszerű, átlagos alkotásnak tűnt).
/image/journal/article?img_id=4020619&t=1546686700626
A képen látható szobor az egykori zsidó negyedben található, az alkotást 2011-ben adták át, és a treblinkai táborba deportált nők, férfiak, gyerekek számára állít emléket.
/image/journal/article?img_id=4020620&t=1546686701013
Macedónia szülőanyjai, ahol a terhesség, szülés, szoptatás és gyereknevelés különböző stációi jelenítődnek meg.
/image/journal/article?img_id=4020621&t=1546686701378
A hatalmas, 29 méter magas bronzszobor II. Philipposz makedón királyt ábrázolja, aki öklét diadalmasan (vagy fenyegetően) a magasba emeli, mintha ezzel azt akarná üzenni: jaj, azoknak, kik megkérdőjelezik a jelenkori Macedónia ókori múltját! A történethez hozzátartozik, hogy valójában a szobor hivatalos neve nem is II. Philipposz (nehogy emiatt konfliktus legyen Görögországgal) hanem valamilyen névtelen harcos, de lényegében mindenki tudja, hogy az alkotás az ókori makedón királyt testesíti meg.
/image/journal/article?img_id=4020622&t=1546686701844
A majdnem 20 ezer négyzetméternyi Macedónia teret egyértelműen a lovasszobrok dominálják, melyek közül a Bukephaloszt megülő Nagy Sándor szobra minden szempontból a legeslegebb... A diplomáciai bonyodalmak elkerülése végett a szobor hivatalos neve: „harcos a lovon”, de itt is mindenki számára egyértelmű, hogy a szobor kit jelenít meg. A hatalmas alkotás Macedónia függetlenségének huszadik évfordulója alkalmából készült. A Nagy Sándorra tekintő baloldali lovasszobor Goce Delcev (1872–1903), a jobboldali pedig Dame Gruev (1871–1906) bolgár-macedón forradalmároknak állít emléket.
/image/journal/article?img_id=4020623&t=1546686702180
És akkor itt látható közelebbről a gigantikus szobor, amely szökőkútként is funkcionál. Nagy Sándort, vagyis a lovon ülő harcost (szó szerint) pár kiskatona védelmez, az oroszlánok egyik része pedig vadul üvölt, a többi nyugalmasan üldögél – fölösleges túldíszítés. A háttérben baloldalt látható fehér szobor az Első Bolgár Birodalom uralkodóját, Samuil cárt (997–1014) ábrázolja. Jelentősége láthatóan eltörpül Nagy Sándoré mellett.
/image/journal/article?img_id=4020624&t=1546686702450
Cyril és Methodius. Ortodox többségű országról lévén szó teljesen érthető, hogy szobrot kaptak. Az már kevésbé értelmezhető, hogy miért kellett a két bizánci szentet az ókori figurák és törökellenes forradalmárok közé zsúfolni.
/image/journal/article?img_id=4020625&t=1546686702950
A Thessaloniki Hajósok nevű szoboregyüttes (ez a többi alkotáshoz viszonyítva kifejezetten kifinomultra, stílusosra sikerült), egy bolgárokból (a macedónok szerint macedónokból) álló anarchista csoportnak állít emléket. Az anarchista forradalmárok több különféle akciókat hajtottak végre az Oszmán Birodalom területén. Az egyik leghíresebb esetük az 1903-as Szaloniki robbantgatás volt – innen ered a szoboregyüttes elnevezése is.
/image/journal/article?img_id=4020626&t=1546686703376
Egy újabb viszonylag elegáns és visszafogott szobor, amely Gjorgji Pulevski író és forradalmárt formálja meg. Állítólag Pulevski volt az első, aki nyilvánosan ki merte jelenteni, hogy a macedón nyelv és nemzet eltérő a bolgártól. Pulevski Bulgáriában is nemzeti hős, viszont ott bolgár származásúnak tartják, aki csupán mélységesen elkötelezett volt a macedón ügy mellett. Bizonyára az már eléggé világossá vált, hogy a macedón történelem ezer szállal kötődik a bolgárhoz. Ennek viszont rendkívül hosszú és bonyodalmas háttere van, amibe most nem kívánok belemenni.
/image/journal/article?img_id=4020627&t=1546686703762
A kőhíd túloldalán viszont egy olyan szobor áll, ami már inkább hasonlít egy mesebeli lényre, vagy egy rajzfilm figurára, semmint Karposhra, az 1689-ben kitört törökellenes lázadás vezéralakjára.
/image/journal/article?img_id=4020628&t=1546686704255
Alig 20-20 méter távolságban egymástól újabb nemzeti hősök, újabb forradalmárok. Az eléggé köztudott, hogy Macedóniának sok forradalmárra volt – hiszen a terület évszázadokon keresztül oszmán uralom alatt állt, mely idő során számtalan felkelés, lázadás, forradalom robbant ki – de miért kell ezeket egy térre gyömöszölni, modern irodahazák elé elhelyezni?
/image/journal/article?img_id=4020629&t=1546686704343
Ez a kép tökéletesen illusztrálja, hogy a sok köztéri szobor elhelyezése, bezsúfolása milyen bizarr és értelmezhetetlen következményekkel jár. Egyházi személyek, mitológiai szereplők, ókori uralkodók, harcosok, forradalmárok furcsa egyvelege ez. Mintha az egész történelmüket egy térbe akarnák besűríteni, mely révén megteremtődhet a nemzet pantheonja. De ahogy a mondás tartja: erőlködésnek nyögés a vége. Jelen esetben ez az erőlködés minimum 500 millió euróba került, amit az adófizetők nyögtek ki. Az új kormány azóta már leállította a Skopje 2014 projekt további folytatását.
/image/journal/article?img_id=4020630&t=1546686704758
Igen, ilyen is van! A Vardar folyóba ugró és ugrani készülő szoborok nem Poszeidón nimfái, nem is forradalmárok, de akkor kik? Ezt sajnos nem sikerült kideríteni, de bármit is jelentsen, valakik nagyon fontosnak tartották, hogy Szkopjéban legyen egy ilyen is.
/image/journal/article?img_id=4020631&t=1546686705119
Zárásként egy valamivel a városközponttól távolabb eső értelmezhetetlen, meghökkentő, groteszk köztéri szobor. Sajnos a történeti hátterét nem ismerem, de az eddigi nőket megjelenítő alkotásokhoz (Macedónia szülőanyjai) képest ez egy mély zuhanás, hacsak nem a giccs istennőjét – már, ha van ilyen – jelképezi, de valószínűleg a modern kor plázacicája elevenedik meg előttünk. Az abszurditás tetőfoka, hogy a háttérben pedig, a híres forradalmár, Goce Delcev „vezényel”. Végső soron mindez nagyon jól tükrözi Szkopje összevisszaságát, a macedónok identitásválságát, és azt, hogy milyen az, amikor a politika akar történelmet kreálni, semmi észszerű elképzelés, koncepció nélkül.
Szkopje városközpontját, keletről, a Goce Delcev híd felől közelítve négy gigantikus oroszlán őrzi, mely tulajdonképp előrevetíti, hogy milyen jellegű városközpontra számíthatunk.
Az első nagyobb köztéri szobor, amivel találkozunk. A háttérben egy otromba, vendéglőként funkcionáló hajó (a Vardar folyón több ilyen is van), egy újonnan készült neoklasszikus stílusú épület, valamint jobboldalt egy a modernista irányzatot képviselő létesítmény látható.
A Macedón Nemzeti Színház körül rengeteg köztéri szobor kapott helyett. Szinte azt lehet mondani, hogy a szobrok teljesen kőrül ölelik, „megfojtják” az épületet. Összesen nyolc szobrot számoltam, ebből itt három látható (ezek az érdekesebbek, a maradék sablonszerű, átlagos alkotásnak tűnt).
A képen látható szobor az egykori zsidó negyedben található, az alkotást 2011-ben adták át, és a treblinkai táborba deportált nők, férfiak, gyerekek számára állít emléket.
Macedónia szülőanyjai, ahol a terhesség, szülés, szoptatás és gyereknevelés különböző stációi jelenítődnek meg.
A hatalmas, 29 méter magas bronzszobor II. Philipposz makedón királyt ábrázolja, aki öklét diadalmasan (vagy fenyegetően) a magasba emeli, mintha ezzel azt akarná üzenni: jaj, azoknak, kik megkérdőjelezik a jelenkori Macedónia ókori múltját! A történethez hozzátartozik, hogy valójában a szobor hivatalos neve nem is II. Philipposz (nehogy emiatt konfliktus legyen Görögországgal) hanem valamilyen névtelen harcos, de lényegében mindenki tudja, hogy az alkotás az ókori makedón királyt testesíti meg.
A majdnem 20 ezer négyzetméternyi Macedónia teret egyértelműen a lovasszobrok dominálják, melyek közül a Bukephaloszt megülő Nagy Sándor szobra minden szempontból a legeslegebb... A diplomáciai bonyodalmak elkerülése végett a szobor hivatalos neve: „harcos a lovon”, de itt is mindenki számára egyértelmű, hogy a szobor kit jelenít meg. A hatalmas alkotás Macedónia függetlenségének huszadik évfordulója alkalmából készült. A Nagy Sándorra tekintő baloldali lovasszobor Goce Delcev (1872–1903), a jobboldali pedig Dame Gruev (1871–1906) bolgár-macedón forradalmároknak állít emléket.
És akkor itt látható közelebbről a gigantikus szobor, amely szökőkútként is funkcionál. Nagy Sándort, vagyis a lovon ülő harcost (szó szerint) pár kiskatona védelmez, az oroszlánok egyik része pedig vadul üvölt, a többi nyugalmasan üldögél – fölösleges túldíszítés. A háttérben baloldalt látható fehér szobor az Első Bolgár Birodalom uralkodóját, Samuil cárt (997–1014) ábrázolja. Jelentősége láthatóan eltörpül Nagy Sándoré mellett.
Cyril és Methodius. Ortodox többségű országról lévén szó teljesen érthető, hogy szobrot kaptak. Az már kevésbé értelmezhető, hogy miért kellett a két bizánci szentet az ókori figurák és törökellenes forradalmárok közé zsúfolni.
A Thessaloniki Hajósok nevű szoboregyüttes (ez a többi alkotáshoz viszonyítva kifejezetten kifinomultra, stílusosra sikerült), egy bolgárokból (a macedónok szerint macedónokból) álló anarchista csoportnak állít emléket. Az anarchista forradalmárok több különféle akciókat hajtottak végre az Oszmán Birodalom területén. Az egyik leghíresebb esetük az 1903-as Szaloniki robbantgatás volt – innen ered a szoboregyüttes elnevezése is.
Egy újabb viszonylag elegáns és visszafogott szobor, amely Gjorgji Pulevski író és forradalmárt formálja meg. Állítólag Pulevski volt az első, aki nyilvánosan ki merte jelenteni, hogy a macedón nyelv és nemzet eltérő a bolgártól. Pulevski Bulgáriában is nemzeti hős, viszont ott bolgár származásúnak tartják, aki csupán mélységesen elkötelezett volt a macedón ügy mellett. Bizonyára az már eléggé világossá vált, hogy a macedón történelem ezer szállal kötődik a bolgárhoz. Ennek viszont rendkívül hosszú és bonyodalmas háttere van, amibe most nem kívánok belemenni.
A kőhíd túloldalán viszont egy olyan szobor áll, ami már inkább hasonlít egy mesebeli lényre, vagy egy rajzfilm figurára, semmint Karposhra, az 1689-ben kitört törökellenes lázadás vezéralakjára.
Alig 20-20 méter távolságban egymástól újabb nemzeti hősök, újabb forradalmárok. Az eléggé köztudott, hogy Macedóniának sok forradalmárra volt – hiszen a terület évszázadokon keresztül oszmán uralom alatt állt, mely idő során számtalan felkelés, lázadás, forradalom robbant ki – de miért kell ezeket egy térre gyömöszölni, modern irodahazák elé elhelyezni?
Ez a kép tökéletesen illusztrálja, hogy a sok köztéri szobor elhelyezése, bezsúfolása milyen bizarr és értelmezhetetlen következményekkel jár. Egyházi személyek, mitológiai szereplők, ókori uralkodók, harcosok, forradalmárok furcsa egyvelege ez. Mintha az egész történelmüket egy térbe akarnák besűríteni, mely révén megteremtődhet a nemzet pantheonja. De ahogy a mondás tartja: erőlködésnek nyögés a vége. Jelen esetben ez az erőlködés minimum 500 millió euróba került, amit az adófizetők nyögtek ki. Az új kormány azóta már leállította a Skopje 2014 projekt további folytatását.
Igen, ilyen is van! A Vardar folyóba ugró és ugrani készülő szoborok nem Poszeidón nimfái, nem is forradalmárok, de akkor kik? Ezt sajnos nem sikerült kideríteni, de bármit is jelentsen, valakik nagyon fontosnak tartották, hogy Szkopjéban legyen egy ilyen is.
Zárásként egy valamivel a városközponttól távolabb eső értelmezhetetlen, meghökkentő, groteszk köztéri szobor. Sajnos a történeti hátterét nem ismerem, de az eddigi nőket megjelenítő alkotásokhoz (Macedónia szülőanyjai) képest ez egy mély zuhanás, hacsak nem a giccs istennőjét – már, ha van ilyen – jelképezi, de valószínűleg a modern kor plázacicája elevenedik meg előttünk. Az abszurditás tetőfoka, hogy a háttérben pedig, a híres forradalmár, Goce Delcev „vezényel”. Végső soron mindez nagyon jól tükrözi Szkopje összevisszaságát, a macedónok identitásválságát, és azt, hogy milyen az, amikor a politika akar történelmet kreálni, semmi észszerű elképzelés, koncepció nélkül.

EZ ÉRDEKELHETI
ZOOM ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Ők a Zrínyi Ilona matekverseny legügyesebbjei Kolozs megyében és Nagyenyeden
Felszólítják a kormányt a liberálisok, hogy márciustól növelje a gyereknevelési pótlékot
Tăriceanuék visszatérnének az RMDSZ által ellenzett kétfordulós polgármester-választáshoz

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ