Színtízes bukás
Vissza

Színtízes bukás

Az 1980-as évek végének színvonalán vannak azok a tankönyvek, amelyekből gyermekeink tanulnak – fejtette ki a napokban a Romániai Kiadók Egyesületének elnöke, aki szerint ez még nagyobb probléma, mint az egyes tankönyvekben a már-már hemzsegő hibák, amelyekről az utóbbi időben előszeretettel írt a hazai sajtó.

Erről jut eszembe egy néhány hete megjelent felmérés, amely szerint a mai gyerekek mintegy 60%-a olyan szakmában fog dolgozni, amely ma még nem létezik.

Ezek után szinte jogos a kérdés (csak a fiaim meg ne lássák, miket írok…): járjon-e iskolába a gyerek? Várja-e el a szülő, hogy éltanuló legyen a csemetéje, és színtízesre feleljen abból az anyagból, amivel felnőttként nagy eséllyel semmit sem tud majd kezdeni? Kell-e tudjon gyököt vonni, s kell-e fejből tudnia a Pitagorász-tételt nyolcadik végén? Mi az a tudásanyag, ami valóban szükséges az alapműveltséghez?

Persze tudom, költői kérdések ezek, s igazán jó válasz nem is létezik. Mégis, olykor felmerülnek bennem, mint például ma is, amikor a 15 éves fiam fél 8-tól fél 4-ig van iskolában, azaz kereken 8 órát – miközben sok felnőtt sem üli ki ezt az időt a munkahelyén… Vajon mivel töltik a fejét ennyi időn keresztül? S vajon ezen felül lesz még házija is?

Óriásit változott a világ az elmúlt egy-két évtizedben, és most nem csak arra gondolok, hogy Kolozsváron (is) alig találni már egy jó susztert – esernyőjavítóról ne is beszéljünk. Régen, ha valamit meg akartál tudni, el kellett ballagnod a könyvespolcig, levedd a megfelelő könyvet (lexikont, szótárt), megkeresd a tartalomjegyzékben, hogy körülbelül hol lehet az illető információ, majd ki kellett nyitni a könyvet és megtalálni a keresett kifejezést. Ma egy átlagos tizenéves egy másodperc alatt, a szó szoros értelmében csak a kisujját mozdítva megtudja, hogy mi például valamely távol-keleti ország fővárosa: előkapja a telefonját, és a „mindentudó” Google már adja is a választ szinte bármilyen kérdésre.

A hazai oktatás, mint azt a kiadói egyesület igazgatójának nyilatkozata is alátámasztotta, messze nem képes tartani a lépést ezekkel a gyors változásokkal, amelyek végülis az egész társadalmat gyökeresen átírják. Továbbra is a száraz tudáson van a hangsúly, ahelyett, hogy a készségeket fejlesztenénk, vagy olyan témákban készítenénk fel a fiatalokat az életre, amelyből sokszor mi felnőttek is bukásra állunk, mert nekünk sem tanították – például az időbeosztás optimalizálása vagy a családi pénzügyek kezelése, hogy a fizetés előtti napon még fussa ebédre. De sok jóra nem lehet számítani mindaddig, amíg olyan iramban cserélődnek a tanügyminiszterek, mint nálunk az utóbbi évtizedben, s amíg a kulcspozíciókba politikai és nem pedig tudásalapon kerülnek azok, akiknek változtatni kellene a rendszeren.

S mi lesz a mi gyerekeinkkel, akik 18 éves korukra jó esetben színtízesre fogják tudni az integrálási képleteket? Hát, átmennek az érettségin. De rajtunk, szülőkön áll, hogy mennyire lesznek akkor tényleg érettek, vagy pedig fájdalmas leckékkel az élet tanítja majd meg nekik azt, amire az iskola nem volt képes.


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Tișe elégedetlen a hóeltakarító cégekkel
Hetedik alkalommal adott át Erdélyi ...
Rendezvényajánló

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ

  • Tanügyminiszter: lehessen megbuktatni ...
  • Még nincs vége
  • Lehullt a vakolat az Első Magyar ...
  • Új vezetősége van az RMDSZ kolozsvári ...
  • Futóverseny