Színházi világnapi programok a kolozsvári magyar színházban

Színházi világnapi programok a kolozsvári magyar színházban
Márciusban ismét többnapos programsorozattal ünnepli a színház világnapját a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Március 23-án és 24-én a kulisszák mögé tekinthetnek be az érdeklődők, megismerhetik Viola Gábor színművészt, vagy színházi vacsorán vehetnek részt – olvasható az intézmény szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében.

Március 23-án, pénteken a már hagyományos színházi vacsorára kerül sor este 7 órától, ahol Laczó Júlia színművész és a társulat tagjai által készített és felszolgált fogásokat kóstolhatják meg a vendégek az egyik kolozsvári étteremben.

Március 24-én, szombaton délután 3 órától a társulat tagjai kulisszalátogatásra várják a színházba az érdeklődőket, a csoportok délután 6-ig óránként indulnak. A kulisszalátogatásra a krisztina.rado@huntheater.ro email-címen lehet jelentkezni. Mindeközben, szintén délután 3 órától a Szamos-parton asztalitenisz-bajnokság zajlik, amelyre előzetes jelentkezés nem szükséges.

A világnapi program este 6 órától a Livingroom beszélgetőest huszadik kiadásával folytatódik a színház emeleti előcsarnokában. A meghívott ezúttal Viola Gábor, akivel Bodolai Balázs beszélget. Zenélnek: Szép Noémi Kriszta, Farkas Loránd, Kovács László, Váta Loránd, Bajusz Gábor, Gergely Elek. Főz: Laczó Júlia.

Az est zárásaként, 8 órai kezdettel újabb párbajkoncertre kerül sor a színházbüfében: a Loose Neckties Society ezúttal a székelyudvarhelyi Actor’s Dzsem Session színészzenekart látja vendégül

(Borítókép: Pillanatfelvétel a tavalyi Szamos-parti eseményről. Fotó: Szentes Zágon)

Színházi világnap – 1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. 1961-ben a Nemzetközi Színházi Intézet bécsi közgyűlése által elfogadott határozat alapján e napon van a színházi világnap. A Nemzetközi Színházi Intézet 1975. évi kongresszusa úgy határozott, hogy 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntsék e napot. A színházi világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását.