Szimpózium a zsidóság múltjának újabb adalékairól

Szimpózium a zsidóság múltjának újabb adalékairól
Adalékok a kolozsvári zsidóság múltjához címmel szimpóziumot szervez a Kolozsvári Zsidó Hitközség, a Romániai Zsidó Közösség Föderációja, a kolozsvári önkormányzat és a Művészeti Múzeum. A rendezvényt június 11-én, kedden 9.30 órakor nyitja meg a múzeum Tonitza termében Schwartz Róbert a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke, Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató, és bemutatják az Adalékok a kolozsvári zsidóság múltjához című kiadvány hatodik kötetét.

10 órakor kezdődik az első szekcióülés, amelyen Gaal György tart előadást Kovács Györgyről, a nép művészéről, Lőwy Dániel a kolozsvári zsidó színházról értekezik, és Vass Johanan pedig a nagybátyjáról, Kovács Györgyről mesél. A 12 órakor kezdődő szekcióülésen Laskay Adrienne Szinberger Sándor színházi rendező, Xantus Gábor pedig Janovics Jenőről és az erdélyi filmszínház kezdeteiről tart előadást.

A Kolozsvári Zsidó Hitközség a szimpózium programjának részeként megemlékezést tart a 75 éve deportált kolozsvári zsidók tiszteletére. A rendezvény 15.30-kor kezdődik a Caragiale parkban levő holokauszt-emlékműnél tartott gyászszertartással, majd 16.30-kor a Művészeti Múzeumban folytatódik, ahol gyertyát gyújtanak az áldozatokért, majd Tibori Szabó Zoltán a holokauszt tanulmányozás kolozsvári forrásairól és Michael Shafir a holokauszttagadás átalakulásáról beszél az érdeklődőknek. A rendezvényt a Shira Hadasha kórus előadása zárja 18.30 órakor.

Június 12-én, szerdán 9.30 órakor kezdődik az harmadik szekcióülés a Művészeti Múzeum Tonitza termében, amelyen Andrei Zador és Markovits Mária tart előadást az Új Kelet újságról, majd Nagyi Orsolya beszél az erdélyi zsidó kiadványokról. 11.30 órakor folytatódik a harmadik szekcióülés Lya Benjamin előadásával, aki Csehi Gyula irodalomtörténészről beszél, Constantin Cubleșan Vasile Grunea újságíróról tart előadást, majd Andrei Ghiță Grunearól készült portréfilmjét vetítik, Víg Emese pedig a Kolozsvári Tévé Shaom műsorának két évtizedéről beszél.