Szexuálisan is bántalmaztak gyermekeket a regensburgi dóm fiúkórusában

Szexuálisan is bántalmaztak gyermekeket a regensburgi dóm fiúkórusában
Több tucat gyermeket ért szexuális bántalmazás 1945 óta a németországi Regensburg katolikus székesegyházának világhírű fiúkórusában (Regensburger Domspatzen) az ügyben indított vizsgálat kedden nyilvánosságra hozott eredménye szerint.
A regensburgi egyházmegye vezetése által elrendelt független, külső vizsgálat megállapította, hogy a kórus mellett előkészítő iskolát, bentlakásos általános iskolát és zenei gimnáziumot működtető oktatási és zenei egyházi intézményben a második világháború óta nagy valószínűséggel 547 egykori diákot ért bántalmazás, és köztük 67 diák volt szexuális bántalmazás áldozata.
    A feltárt cselekményekért nagy valószínűséggel 49 személy felelős, köztük 45-en kizárólag testi, 9-en kizárólag szexuális bántalmazást követtek el. Az esetek többsége ugyan a hatvanas és a hetvenes években történt, de nagy valószínűséggel még a kilencvenes évek elején is előfordultak gyermekek sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények.
    A vizsgált időszakban néhány kivételtől eltekintve valamennyi feltárt cselekmény bűncselekménynek számított. A fizikai erőszak mellett a pszichikai, lelki erőszak formái is előfordultak.  Az áldozatok közül sokan még ma is szenvednek a sérelmükre elkövetett bűncselekményektől lelki trauma formájában - áll az intézmény honlapjáról is elérhető jelentésben.
    A cselekmények hátterében "egyéni indítékok" mellett "intézményi indítékok" is jelen voltak. Az erőszak alkalmazásának célja intézményi szempontból "a gyermekek akaratának megtörése volt, a maximális fegyelem és teljesítőkészség biztosítása érdekében". 
     A több mint ezer éve, 975-ben alapított intézmény oktatási, nevelési rendszere a vizsgált időszakban teljes egészében "a zenei csúcsteljesítmény, és ezzel a siker" szolgálatában állt. Az "elszigetelés és a kommunikáció megtagadásának csaknem tökélyre fejlesztett rendszere" pedig megakadályozta, hogy a visszaélésekről kijussanak információk az intézmény falai közül - állapították meg a jelentésben. Az esetek feltárásának és az elkövetők felelősségre vonásának ügyét egészen 2010-ig az érdektelenség jellemezte a  vezetésé részéről, az intézmény tekintélyének védelmében elmulasztották a bejelentett esetek feltárását. A regensburgi egyházmegye 2010 tavaszán fogott hozzá a történtek feldolgozásához, de a vállalkozás egy sor stratégiai, szervezési és kommunikációs hiba miatt nem felelt meg az áldozatok és az egyházmegye által támasztott elvárásoknak. A többi között ezért döntöttek úgy 2015-ben, hogy külső, független szakértők folytassanak vizsgálatot - áll a jelentésben, amely szerint a munka célja a feltárás mellett a feldolgozás az áldozatok bevonásával és a jóvátétel.

    Hozzátették: az intézményben időközben megszüntették a visszaéléseket ösztönző szervezeti, működési hibákat, korszerű pedagógiai módszerekkel dolgoznak és célzott prevenciós eljárásokkal igyekeznek elkerülni az esetek megismétlődését.