Szerződések környezetvédelmi beruházásokra

Szerződések környezetvédelmi beruházásokra
Tizenhárom településsel írt alá csütörtökön támogatási szerződéseket a környezetvédelmi minisztérium európai és állami finanszírozású környezetvédelmi beruházásokra – adta hírül közleményében az RMDSZ.

Tánczos Barna tárcavezető rámutatott, hat település a nem megfelelő hulladéklerakók bezárására kap támogatást, hét településen pedig a klímaváltozás mérséklésére és megelőzésére vonatkozó tervek kidolgozását támogatják.

„Nagyon fontos beruházások ezek, mert az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés visszaszorítása a következő évek legnagyobb kihívása lesz. Éppen ezért elengedhetetlen a helyi önkormányzatok fellépése, ebben nyújtunk támogatást. A most aláírt szerződések összértéke 62 millió lej” – idézte a közlemény a minisztert.

A beruházások a RO – Környezetvédelmi Program részét képezik, amelyet az Izland, Liechtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Alapból állami társfinanszírozással valósít meg a környezetvédelmi minisztérium. A program összköltségvetése 23,5 millió euró. Az első szerződéseket 2021 decemberében és 2022 januárjában kötötte meg a szaktárca. Akkor nyolc önkormányzat kapott támogatást az éghajlatváltozás elleni tervek kidolgozására és négy beruházás a vizes élőhelyek, valamint tőzeglápok helyreállítására.

A most aláírt szerződések közül hat a veszélyes anyagokkal való szennyezés csökkentését, hulladéktárolók bezárását támogatja. Kolozsvár, Déva, Suceava, Botoşani, Fălticeni és Gura Humorului településeken innovatív megoldásokkal valósulhat meg az előírásoknak nem megfelelő hulladéktárolók beszüntetése.

„Gratulálok azoknak az önkormányzatoknak, amelyek innovatív megoldásokat kerestek az ideiglenes hulladéklerakókban levő szemét megsemmisítésére. Olyan technológiákat javasoltak, amelyek költséghatékonyak, és újrahasznosítható anyagokat eredményeznek. Az egyik ilyen helyszín a pataréti ideiglenes szeméttelep, amelynek megfelelő bezárása évek óta köztudottan súlyos gondot jelent. Bízok benne, hogy ezeket a megoldásokat a következő években máshol is alkalmazni fogják majd” – hangsúlyozta Tánczos Barna.

A környezetvédelmi minisztérium javaslatára a korábbi nyolc település után újabb hét, pótlistán szereplő település pályázata is finanszírozást nyert a klímaváltozás hatásainak mérséklésére és megelőzésére vonatkozó tervek kidolgozására.