Szerencsét és havat hozó márciuskák kolozsvári vására

Subában várják a tavasz beköszöntését az árusok

Szerencsét és havat hozó márciuskák kolozsvári vására
Nem kedvez a szokatlanul hideg időjárás a főtéri március­kavásár kézműveseinek, de a –10 Celsius-fok közeli hőmérséklet a tavaszváró vásárlókat sem csalogatja a városközpontba, így az igényes, különféle technikával és anyagból készült kitűzők egyelőre a faházikók asztalain árválkodnak (remélhetőleg nem sokáig). A kínálat az előző évekhez hasonlóan színes, nem csak fehér-piros szalaggal díszített melltűkből válogathatnak az arra járók, hanem a fagyos időjárásnak megfelelő suba és gyapjúmellény, meleg papucs, kötött szvetter is beszerezhető az előrelátó széki gyapjúműves mestertől, aki hatalmas juhászbundáját a vásár fagyoskodó árusainak is szívesen kölcsön adja. A néphiedelem szerint a márciuska megvédi viselőjét a betegségektől, balszerencsétől, de hátha készítőit és árusait is megóvja a megfázástól, és kicsalogatja a napot a hófelhők mögül. Aki még nem mérte fel a vásári kínálatot, annak mindenképpen érdemes kilátogatni a Főtérre.

Festett fa és kerámia, szárított virágból készült, gyöngyből fűzött, horgolt márciuskák sokasága kerül elő a vékony hóréteg alól, ha a kitartóbb vásárlók „kincskeresésre” indulnak a Főtéren, de persze a faházikók színes ablakszemei is odacsalogatják a vásárlókat. A pontos ecsetvonalak nyomán kibontakozik egy-egy állat, virágkompozíció, de a hagyományos motívumok – négylevelű lóhere, kéményseprő, patkó – is fellelhetők a fa vagy kerámia alapanyagon. A papírtecnikával készült alkotások is szemet gyönyörködtetőek, Moldovan Magda azokat árulja, és közben lelkesen magyarázza azok elkészítésének módját, hogy miként lép a papír reakcióba a lakkal, és válik időtálló fadekorációvá, ami könnyedén tisztítható. 

Mindenki találhat neki tetsző portékát a Főtéren (Rohonyi D. Iván felvételei)

A soron tovább haladva nemcsak a fehér-piros szalaggal ellátott apró pálinkás-, meggylikőrös vagy borosüvegekkel ellátott márciuskákra leszünk figyelmesek, de a juhászbundába bújt árusokra is. Utólag kiderült, mindhettő a széki gyapjúműves mester portékája, egyiket sikerült eladnia ezer lejért, a másikat csak kölcsön kapta a fagyoskodó vásári „kofa”. A szelíd hóhullásban arra sétálók is láttak fantáziát a hatalmas bundában, ottjártunkkor egy színes bőrű fiatalember is felpróbálta a juhászbojtárok hagyományos viseletét.  

És, hogy az aktuális témák se maradjanak ki a kínálatból, #Rezist feliratú kitűzőket is beszerezhetnek a különböző kormányintézkedések ellen tiltakozók. De a fiatalabb generáció is találhat magának valót, Facebook-ikonok, meseszereplő kitömött állatkát, minyonok sokasága köszön vissza a faházikók ablakszemeiről. Egyedi tervezésű fakitűzők is láthatók a vásárban, a csíkszeredai Székedi Ágota színpompás állatkáit 15 lejért lehet beszerezni ezúttal. Tarkabarka csuhécsokor-kitűzők is találhatók a vásárban a kolozsvári Békési Zsuzsáék standjánál, ahol horgolt és kerámia márciuskák is gazdára várnak. 

A kitűzők, kulcstartók, kerámiadíszek ára 3-20 lej között mozog, mindenki beszerezhet szerettei számára zsebéhez szabott portékát a vásár kavalkádjában. Ha kimerészkedik a februári-márciusi hóesésbe…

A fiatalabbak is kedvükre válogathatnak 

Az UNESCO kulturális örökségei közé iktatták a márciuskát
A dél-koreai Jehuban tartott UNESCO-konferencián a Kulturális Örökség Megőrzéséért Felelős Kormányközi Bizottság az UNESCO kulturális örökségei közé iktatta a márciuskát (románul mărţişort). A márciuska kulturális örökségek sorába való felvételét Románia kezdeményezte, és a kezdeményezést Moldova Köztársaság mellett Bulgária és Macedónia is támogatta.  Adrian Cioroianu, az UNESCO romániai delegátusának tagja megjegyezte, hogy a márciuska adományozásának hagyománya a fent említett országokban kisebb eltérésekkel ugyan, de mindben létezik. Az elmúlt évben elvégzett etimológiai tanulmányok bebizonyították, hogy a márciuska ajándékozásának hagyománya Románia mellett Bulgária és Albánia népi hagyományai között is szerepel. A tanulmány rávilágít arra is, hogy régebben a parasztok úgy hitték, a márciuska megvédi viselőjüket a betegségektől és a balszerencsétől is. A már­ci­uska apró, többnyire aranyozott fémből készült ajándéktárgy, ami mára elvesztette hagyományos jelformáját. Sokáig négylevelű lóherét formázott, manapság egyre több alakot és jelet vonultat fel.

 

 

A rovat cikkei

Az Erdélyi Kézmíves Céh (EKC) tegnap japánsztrájkot szervezett, miután a márciuska vásárt szervező magáncég a Főtéren olyan bérleti díjat szabott, amit a kézművesek egyáltalán vagy csak nagyon nehezen tudtak volna kifizetni. Emiatt más, alacsonyabb bérű helyszínt kellett találniuk termékeik eladására. Az EKC arra kérte tagjait, hogy tegnap 12 és 14 óra között karjukon fehér szalaggal és a tiltakozás szövegének kihelyezésével, valamint a munkaeszközeik asztalukra való kihelyezésével tiltakozzanak. Az EKC azt kifogásolta, hogy a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal a márciuskavásár szervezésének jogát átruházta egy kereskedelmi cégre, amely az eddigi bérleti díjnak a többszörösét kérte a résztvevőktől, amit sok kézműves mester nem tudott megfizetni, így „kiszorult” a Főtérről.
Közhír