Szeptember 30-ig várja az elsőfilmesek jelentkezését az Inkubátor Program

Szeptember 30-ig várja az elsőfilmesek jelentkezését az Inkubátor Program
A Nemzeti Filmintézet (NFI) ismét meghirdette a pályakezdő rendezők első egészestés filmjének elkészítését támogató pályázatát, az Inkubátor Programot: évente tíz fiatal csapat kap lehetőséget, hogy első egészestés filmtervén dolgozhasson az NFI anyagi és szakmai támogatásával – közölte az intézet.

A hetedik alkalommal meghirdetett Inkubátor Program célja a magyar film új hangjainak, friss tehetségeinek felkutatása és időszerű témák feldolgozásának támogatása. A program alapelve, hogy a mozifilmekhez képest jóval kisebb költségvetést biztosít az NFI a produkcióknak, így jelentős szerepet kap a munkafolyamatban az alkotói kreativitás is.

Az Inkubátor Programra jelentkezhetnek diplomás, de egészestés filmet még be nem mutatott rendezők, azok, akik rövidfilmjükkel nemzetközi fesztiválokon szerepeltek, valamint olyan alkotók is, akik országos televízióban bemutatott rövidfilm rendezői voltak. Jelentkezni szeptember 30-ig lehet filmötlettel (treatment) és rövid szinopszissal a filmintézet honlapján – nfi.hu – közzétett pályázati kiírás szerint.

A beérkezett pályázatok közül a szakmai előzsűri november elején tíz filmtervet választ ki, amelyeknek forgatókönyv-fejlesztését a Filmintézet pályázati úton 2 millió forinttal támogatja. A döntőbe került terveket a Filmintézet fejlesztő csapata szakmai támogatással is segíti.

Novembertől öt hónap áll az alkotók rendelkezésére a forgatókönyvek megírására, majd a döntősök tavasszal, a Pitch Fórumon mutathatják be filmterveiket szakmai közönség előtt. A felkészülést a Nemzeti Filmintézet Fast Forward Programjának workshopjai is segítik.

A tíz döntős filmterv közül négyet a zsűri és egyet a rendezőkből, producerekből, kritikusokból és filmes szakemberekből álló meghívott szakmai közönség választ ki. A kiválasztott filmek gyártására pályázati úton a játékfilmeknél 100 millió, a dokumentumfilmeknél 30 millió forintig nyújt támogatást az Inkubátor Program.

A 2015-ben életre hívott Inkubátor Programban már 34 elsőfilmes csapat kapott gyártási támogatást, köztük volt Szilágyi Zsófia Egy nap című alkotása, amelynek világpremierje a cannes-i fesztiválon volt és elnyerte a filmkritikusok nemzetközi szövetsége, a FIPRESCI rangos díját. Csuja László Virágvölgy című road movie-ját többek között a Karlovy Vary filmfesztiválon díjazták, Zurbó Dorottya Könnyű leckék című dokumentumfilmje pedig a locarnói premierjét követően világszerte nagy siker volt.

A már bemutatott filmek között van Kárpáti György Mór a 48-as szabadságharc leverése után játszódó, Guerilla című történelmi drámája és Hartung Attila FOMO - Megosztod, és uralkodsz című filmje, továbbá Nagy Zoltán Szép csendben című drámája is. Visky Ábel Mesék a zárkából című alkotása a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) szakmai zsűrijétől elnyerte a fődíjat a magyar filmek versenyében. Grosan Cristina 30-asok útkereséséről szóló dramedy-ja, A legjobb dolgokon bőgni kell a szarajevói, míg Kis Hajni Külön falka című szívszorító és felemelő apa-lánya drámája a Karlovy Vary filmfesztiválon mutatkozott be nemrég a nemzetközi közönségnek.

2021-re négy Inkubátoros film hazai mozipremierjét tervezik, kilenc alkotás gyártása van folyamatban, és öt film gyártáselőkészítésén dolgoznak a fiatalok a Nemzeti Filmintézet programjának támogatásával. További információk az nfi.hu weboldalon találhatók.