Szépítsük együtt! – Beindult a Virágos Kolozsvár mozgalom

Szépítsük együtt! – Beindult a Virágos Kolozsvár mozgalom
Harmadik alkalommal hirdeti meg a Kolozsvári Városszépítő Egylet Virágos Kolozsvár versenyét 2019. május 30 – augusztus 31 közötti időszakra, amely révén arra ösztönzi Kolozsvár lakosságát, hogy virágokkal borítsa be ablakait, teraszait, homlokzatait, és vegyen részt a külvárosi kertek és tömbházak előtti zöldövezeteket gondozásában. Minden kolozsvárinak lehetősége van benevezni a versenybe saját virágos projektjével. A pályázatnak legtöbb öt virágos fényképet kell tartalmaznia, amelyet a www.varosszepito.ro oldalra kell feltölteni.

Mivel tavaly nagy számban érdeklődtek és szerettek volna pályázni szerte a megyéből, ezért a szervezők idén öt kategóriát hirdetnek meg: legszebb homlokzat, legszebb ablak, legszebb erkély, legszebb kert és legszebb Kolozs megyei ablak, erkély vagy kert kategóriában lehet pályázni. De a Csillagocska Farm idén is különdíjjal készül. A nyertes pályázók nevét szeptember folyamán hozzák nyilvánosságra, majd ezt követően ünnepélyes díjátadóra kerül sor. A pályázatok elbírálása során a zsűri figyelembe veszi a virágok elrendezését, a színhasználatot, az ültetett virágok sokféleségét, valamint azt, hogy az elrendezés mennyire van összhangban környezetével.

„Örülünk, hogy immár a harmadik alkalommal hirdetjük meg a pályázatot. A tavalyi versenyidőszak sikeresen zárult, hiszen sokkal több és szebb, minőségibb pályázatot küldtek be a kolozsváriak. Szemmel láthatóan évről-évre több az érdeklődő is, hisz nemcsak Kolozsvárról, hanem más városokból is érkeztek képek. Ezért úgy döntöttünk, hogy idén létrehozzuk a legszebb Kolozs megyei ablak, erkély vagy kert kategóriáját. Hiszünk a mozgalom fejlődési potenciáljában, hisszük, hogy kitartással és lelkesedéssel sikerül még több embert bevonnunk a mozgalomba, hogy együtt szépítsük a kincses várost” – mondta Szenkovics Dezső, a Kolozsvári Városszépítő Egylet elnöke.

A Kolozsvári Városszépítő Egylet munkássága visszanyúlik a Kincses Város 1880-1890-es éveire. Az egyesület nevéhez számos olyan kezdeményezés kötődik, amely mind a mai napig érezteti hatását, és szebbé, esztétikusabbá teszi Kolozsvárt: a Mátyás-szoborcsoport körüli zöldterület kialakítása, a Sétatér modernizálása, valamint a Fellegvár parkosítása. A 2017-ben újraalapított Kolozsvári Városszépítő Egylet a korábban kitűzött célokat átemelve munkálkodik a város fejlesztése és szépítése érdekében, hogy Kolozsvár – mindamellett, hogy modern, lehetőségekben gazdag város – esztétikailag és városrendezés szempontjából is feleljen meg a nyugati városok szabványainak. További információk a www.varosszepito.ro honlapon és a Virágos Kolozsvár Facebook-oldalon olvashatók.