Szenzorokat helyeznek el az úttesten Kolozsváron, hogy könnyebben lehessen parkolóhelyet találni

Szenzorokat helyeznek el az úttesten Kolozsváron, hogy könnyebben lehessen parkolóhelyet találni
Emil Boc polgármester szerdán bejelentette: a kolozsvári önkormányzat szenzorokat helyez el az utakon, amelyeknek segítségével interneten keresztül meg lehet majd tudni, hol vannak szabad parkolóhelyek a városban.

Emil Boc szerdán sajtótájékoztatón mutatta be a tervet, amely szerint a megyeszékhely egész Közép-Kelet Európa számára követendő példa akar lenni innováció és technológia terén.

„Kolozsvár ma egész Közép-Kelet Európa számára reprezentatív lehet innováció és technológia terén, mi pedig példát szeretnénk szolgáltatni ebben a kérdésben. Már van egy telefonos applikációnk a városban található sorompós parkolókra, amely valós időben mutatja a szabad parkolóhelyeket, és terveink szerint egy másik, számítógépen és mobiltelefonon egyaránt használható applikáció, illetve az úttesten elhelyezett érzékelők segítségével ugyanezt meg tudjuk majd tenni az útszéli parkolók esetében is. A szenzorokat az útra szereljük majd fel, a belváros területén, így mindenki tudni fogja, hogy egy adott parkolóhely szabad vagy sem. A belváros két zónájában több mint 3600 ilyen parkolóhelyünk van. Az érzékelőket a tömegközlekedési megállókban is elhelyezzük majd, itt azt mutatják majd, hogy a megállóban tömegközlekedési eszköz vagy más autó állomásozik” – mondta Boc.

Az elöljáró elmondása szerint a kolozsvári városvezetőség már egy következő applikáción dolgozik, amellyel mobiltelefonon követhető lesz a GPS-szel ellátott tömegközlekedési eszközök útvonala, így az utasok bármikor megtudhatják, hol van a troli vagy az autóbusz, és mikor ér be a megállóba.