Szentháromság-búcsúk a Gyulafehérvári Főegyházmegyében

Szentháromság-búcsúk  a Gyulafehérvári Főegyházmegyében

Szentháromság, a katolikus hit legnagyobb, legmagasztosabb titkának főünnepe lesz vasárnap, június 12-én. A megváltás minden fontosabb történeti eseményének átélésére volt lehetőség a katolikus egyházi év eddigi részében, adventtől pünkösdig. Sikerült megérteni és átérezni, hogy a kinyilatkoztatás Istene üdvözítő és teremtő, aki szeretetéből alkotott minket, és eleve arra rendelt, hogy fiában fogadott gyermekei legyünk.

Keresztény életünk természetfeletti lényegét éppen az fejezi ki, hogy benső kapcsolatunk van a három isteni személlyel, azaz a Szentháromság isteni életével. Ez pedig csodálatos kegyelmi tény. A Szentháromság misztériuma teljesen meghatározza keresztény létünket, mert az isteni személyek mindegyikével fennálló kapcsolat által érhetjük el az üdvösséget. A háromszemélyű egy Isten titka előtt emberi értelmünk megtapasztalja a maga tehetetlenségét, ezen nincs is mit csodálkoznunk.

A főünnepen a Gyulafehérvári Főegyházmegye területén, Kolozs, Beszterce-Naszód, Fehér, Szeben megye számos településén szerveznek Szentháromság-búcsúkat, így szombaton, június 11-én 11 órától templombúcsút tartanak Gyaluban (plébános Szőcs Csaba), szónok Bőjte Csongor diakónus. Katonában 12 órakor kezdődik a búcsús szentmise (plébános Keresztes Olivér), szónok Popesc Mihăiţă Cristian, a kolozsvári Szent Mihály-templom segédlelkésze lesz.

Szentháromság vasárnapján, június 12-én a következő helységekben tartják a Szentháromság imádására szentelt templomuk búcsúünnepét: Bánffyhunyadon (plébános Kádár István) 9 órától, szónok Bőjte Csongor diakónus; Besztercén (plébános Geréd Péter pápai káplán, főesperes) 9 órától román nyelven, 11-től magyar nyelven lesz szentmise; Nagyszebenben (plébános Raicea Oscar pápai káplán, főesperes) 10 órától, prédikál Babota Tibor medgyesi plébános, szentszéki tanácsos. Szamosújváron az örmény katolikus templom (plébánosa Küsmődi Attila érseki örmény főhelynök) búcsúját 11 órától ünneplik, szónok Vik János, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia kar dékánja; Alsójára (plébános Szőcs Béla) templombúcsúját 14 órától ünneplik; Óradnán (plébános Kiss Attila) 17 órától, míg Kolozsváron az Egyetem utcai piarista templomban (plébánosa László Attila kolozs-dobokai főesperes) szentmisék lesznek reggel 8-kor – celebrálja: Popesc Mihăiţă Cristian –, 9.30 órakor (román nyelvű) – főcelebráns és szónok: Ruşti Alexandru-Ioan lupényi plébános –, 19 órakor búcsús főmise, celebrálja Ilyés Lehel, a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium iskolalelkésze, szentbeszédet mond András Csaba jezsuita, marosvásárhelyi egyetemi lelkész; ez egyben a Katolikus Egyetemi Lelkészség hálaadó Te Deuma is.

Gondoljunk bele, mennyivel másképp imádkoznánk, ha keresztvetéssel kezdenénk. Mennyire másképp dolgoznánk, beszélgetnénk stb., ha keresztvetéssel kezdenénk mindent. Ha valamilyen nyomós ok miatt nem tudjuk ezt külsőleg tenni, megtehetjük gondolatban is. Minél többször és tudatosabban vállaljuk a kereszt jelét, annál biztosabban élünk méltóan a kereszthez, a Szentháromság egy Istenhez.