Szent Mihály plébánia: indokolt a templomkert fáinak kivágása

Szent Mihály plébánia: indokolt a templomkert fáinak kivágása
A Szent Mihály-templom felújítása a végéhez közeledik, ennek része a templom körüli tereprendezés is, ami miatt a fák nagy része kivágásra került. A számtalan vélemény és tiltakozás okán a Szent Mihály Plébánia vezetősége igyekezett magyarázattal szolgálni.

A plébánia közleményében tájékoztat, hogy minden lépés az illetékes szakhatóságok engedélyével, beleegyezésével történt. Hozzáteszik: a műemlékes szakemberek csoportjának teljesen egyértelmű és egyöntetű véleménye volt az, hogy a templomot láthatóvá kell tenni. Még a műemlékes szakbizottság is szorgalmazta ezt a lépést. – A mostani felújítás feladata az is, hogy a templomot valódi szépségében, nagyságban tegyük láthatóvá, jelenléte hangsúlyos legyen a Főtéren, teremtsük meg a lehetőséget, hogy betölthesse méltó szerepét – ahogy régi korok képein ez egyértelmű – mutatott rá a vezetőség.

A Szent Mihály-templom kertjében álló fenyőfákat – tájidegen elemekként – azzal a céllal telepítették, hogy elrejtsék, eltakarják a templomot azokban az időkben, amikor annak szerepét minimalizálni szerették volna – tisztázzák a közleményben. Hozzáteszik: a fenyőfák megöregedtek, száradásnak indultak, sokukon a betegség jelei mutatkoztak már. Ismert, hogy a lucfenyőnek (közönséges lucfenyő – picea abies) nem mélyre hatoló, tányér alakú a gyökere. Sekély gyökérzete miatt a viharok könnyen kidönthetik, veszélyeztetve ezzel az embert és a közelében lévő épületet (tavaly 3 kidőlt fa tette tönkre épületeinket).

A műemlék épületek közvetlen közelében álló fák károsodást okozhatnak a nedvesség-tartással, nem kívánt árnyékolással, mohosodással, valamint gyökerük nem megfelelő helyre való terjeszkedésével. Ezen problémák elkerülendőek, megelőzésre várnak egy felújítás során.

A közleményből az is kiderül, hogy a templom a felújítás során egy új, eddig nem létező csatorna és lefolyórendszert kapott, hogy a falak és támpillérek ázását, a csapadékvizek okozta károsodást minimálisra csökkenthessék. Emellett a tetőről levezetett vizeket is a csatornarendszerbe kell irányítani. Ezen létfontosságú bekötések kiépítését akadályozták a szétterülő gyökerek, elkerülhetetlen lett volna a megóvásuk.

– Minden fának, mint az embereknek, van születése, fejlődése és halála. Ezt el kell fogadnunk, nem tehetünk mást, mint szükség esetén új fákat ültetni. Az új kertészeti, területrendezési tervben 36 új fa ültetése szerepel – erre kötelezve vagyunk. Ezen terv átgondolt, nagyon sok szempontot vesz figyelembe, amelyből csak párat említünk: a kiválasztott, ültetendő fák jól viselik a városi környezetet ellentétben a fenyőfával, amely páraigényes, eredeti termőhelyének megfelelő hegyvidéki klímát és üde talajt kíván. Száraz, sovány talajra, nagyvárosokba nem való, száraz levegőn több betegség támadja meg; nem kerülnek problémás közelségébe az épületnek; nem vetnek nem kívánt árnyékot az ablakokra, elősegítve ezzel is a templom természetes fénnyel történő megvilágítását; koronájuk nem ér a földig, átláthatóságot biztosítanak a talajközeli szinten, csökkentve annak az esélyét, hogy „közvécé” szerepet töltsön be a templomkert – részletezi a plébánia vezetősége. Ugyanakkor kérik mindenki felelős hozzáállását, mert ők minden szükséges lépést betartva dolgoznak a tervek megvalósulásán. – Jó lenne hinni, bízni abban, hogy ezen beavatkozással úgy a templom, mint a Főtér szebb lesz – teszik még hozzá.