Székelyföldi prefektus: sértés lenne a tisztségviselők távolmaradása

Székelyföldi prefektus: sértés lenne a tisztségviselők távolmaradása
Kovászna megye prefektusa szerint sértésnek tekinthető, ha a magyar választott tisztségviselők nem vesznek részt a nagy román egyesülés centenáriuma alkalmából szervezendő december elsejei ünnepségeken, de az sem kívánatos, hogy felszólaljanak és nacionalista beszédeket tartsanak.

Sebastian Cucu elmondta: a magyar választott vezetők évről-évre távol maradnak a december elsejei ünnepségekről. Véleménye szerint a távolmaradás a román nemzeti szimbólumok és az állampolgárok megsértését jelentené. Megjegyezte: a nemzeti ünnepet az alkotmány nemzeti szimbólumnak minősíti, és ennek megfelelően kell viszonyulni hozzá. 

A prefektus ugyanakkor azt is kijelentette, hogy elutasítják minden olyan választott részvételét az ünnepi rendezvényeken, aki nem érti meg, hogy az alkalomhoz illően kell viselkednie. Arra utalt, hogy Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke korábban kijelentette: a magyar közösség választott tisztségviselői még nem döntötték el, hogy részt vegyenek-e a centenáriumi rendezvényeken, de ha részt vesznek, akkor szót is akarnak kapni, és az elmúlt száz év tapasztalatáról, valamint a gyulafehérvári nyilatkozatba foglalt, kisebbségeknek tett ígéretekről kívánnak beszélni. Azt is hozzátette, hogy a magyarság rendkívül szomorú tapasztalatokkal rendelkezik a száz évvel ezelőtti gyulafehérvári ígéretek betartásával kapcsolatban. 

Nemzeti zászlón gyászszalag

Büntetést rótt ki a Kovászna megyei prefektusi hivatal Nagybacon polgármesteri hivatalának vezetőségére, mert az fekete gyászszalagot kötött a román nemzeti zászlóra - közölte kedden Sebastian Cucu prefektus.

„Nagybaconban az elmúlt napokban Románia nemzeti zászlajára egy fekete szalag került. Nemhivatalos forrásból úgy értesültem, hogy elhunyt egy városházi alkalmazott, amiért ez úton részvétemet fejezem ki, de ilyet akkor se lehet tenni. A polgármestert megbírságoljuk, nem engedhetjük meg, hogy így tűzzék ki a nemzeti zászlót” - mondta Cucu, hozzátéve, hogy sehol nincs a törvényben utalás arra, hogy fekete gyászszalagot ki lehet tűzni a nemzeti lobogóra.

Simon András, Nagybacon polgármestere az Agerpres hírügynökség megkeresésére azt nyilatkozta, nem szándékozott megsérteni a román nemzeti zászlót. 

„Bolhából elefántot csináltak. Sajnálom a történteket. Az elhunyt hölgy harminc évet dolgozott a városházán, főkönyvelő volt nálunk, tehát a román állam tisztviselője volt. Amióta világ a világ, az a szokás, hogy ha valaki meghal, kitűzzük a fekete zászlót. Mindig így tettük ki, a zászlóra. Nem is én tettem ki, hanem a takarítónő. Amikor visszatértünk a temetőből, megkeresett a prefektus küldöttje, hogy ez így nincs jól. (...) Nem vezérelt rossz szándék, távol áll ez tőlünk. Nem vagyok szélsőséges, hű állampolgár vagyok, sajnálom, hogy így értelmezték, nem ez volt a szándékom' - mondta a hírügynökségnek Nagybacon polgármestere.