Székelyföld Eb-bronzérmet szerzett

Székelyföld Eb-bronzérmet szerzett
Székelyföld a harmadik helyen végzett az Észak-Cipruson megrendezett FIFA-n kívüli labdarúgó-válogatottakat tömörítő ConIFA második Európa-bajnokságán. A győzelmet Padánia szerezte meg – közölte a Nemzeti Sport Online.

Az A-csoportban a Csank János vezette Kárpátalja első két mérkőzésén úgy veszített, hogy a házigazda (0–1), majd Abházia ellen (2–2) a hajrában abszolút ziccert hibázott el. Végül tizenegyesekkel sikerült megszerezni az ötödik helyet a Man-sziget (Ellan Vannin) ellen.

A B-csoportban a felvidékiek – a gyirmóti új edző, Molnár László vezetésével – legyőzték az első fordulóban Székelyföldet (1–0), majd két szoros vereséget szenvedtek Man-sziget (0–1) és Padánia (0–2) ellen. A helyosztón Dél-Oszétia csapatát 2–0-ra legyőzték.

Székelyföld éppen ellentétes utat járt be, a nyitófordulós vereséget követően 1–1-et játszott Padániával, majd 4–2-re győzött Man-sziget ellen. Az elődöntőben aztán 2–1-re kikapott Észak-Ciprustól (a másik ágon Padánia gól nélküli mérkőzés után 6–5-re győzött tizenegyesekkel Abházia ellen), majd a bronzmérkőzésen 3–1-re megverte Abháziát.

A döntőben Padánia 1–1 után tizenegyesekkel 5–3-ra múlta felül a házigazdát.

A torna gólkirályi címét 4 góllal Bajkó Barna (FK Csíkszereda, mesterhármast ért el a Man-sziget ellen) szerezte meg.

Székelyföld bronzérmével gyakorlatilag elérte a kvalifikációt a jövő évi 16 csapatos londoni világbajnokságra. Felvidék már korábban biztossá tette a helyét, és Kárpátalja is közel került a kvalifikációhoz.

Eredmények, ConIFA-Eb 2017: • a 7. helyért: Felvidék–Dél-Oszétia 2–0 • az 5. helyért: • Kárpátalja–Man-sziget 3–3 – 11-esekkel: 5–4 • kisdöntő: Székelyföld–Abházia 3–1 • finálé: Észak-Ciprus–Padánia 1–1 – 11-esekkel: 3–5.