Székely Gábor rendező kapja a színikritikusok életműdíját

Székely Gábor rendező kapja a színikritikusok életműdíját
Székely Gábor rendező (fotó) kapja idén a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját. A díjat szeptember 21-én veszi át a Budapest Bábszínházban, a Kritikusdíj-átadó gálaest keretében, olvasható a céh közleményében.

A Színházi Kritikusok Céhe hatodik alkalommal ad át életműdíjat, amelyet olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művésznek ítél oda, aki sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, s hozzájárult a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához.

A 36 éves múltra visszatekintő Színikritikusok Díja kategóriáival szemben az életműdíjnál nincsen három várományos; a szakmai szervezet tagsága egy- vagy kétfordulós titkos szavazással dönt. Az életműdíjat először 2011-ben adták át a kritikusok, Törőcsik Marinak. További életműdíjasok: Senkálszky Endre, Zsámbéki Gábor, Fodor Tamás, Molnár Piroska.

Székely Gábor Major Tamás színházrendező szakos tanítványaként végzett a színművészeti főiskolán 1968-ban. A szolnoki színház rendezőjeként és igazgatójaként, a Nemzeti Színház főrendezőjeként, a Katona József Színház alapító igazgatójaként, majd az Új Színház igazgatójaként fűződnek hozzá jelentős színházi korszakok és teljesítmények. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán (később: Egyetemen) 1973 óta tanít, három színészosztályt és négy színházrendezői osztályt vitt végig, 2001 és 2006 között az intézmény rektoraként. Lezárt rendezői pályájáról és pedagógusi munkásságáról idén jelent meg A második életmű – Székely Gábor és a színházcsinálás iskolája című kötet.

A közönség számára is nyilvános díjátadó ünnepség, amelyet idén Novák Eszter rendez, a Budapest Bábszínházban lesz szeptember 21-én.

Nánay István laudációja

Székely Gábort – bár már két évtizede nem rendez idehaza – előadásai és pedagógiai munkássága alapján az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb, korszakos magyar színházi alkotójaként tartjuk számon.

A képzőművészet bűvöletében élt, mégis színházrendezői szakra iratkozott be. Major Tamás tanítványa volt, akit mindmáig mesterének tekint. 1968-ban végzett. Pályáját Szolnokon kezdte, ahol néhány év alatt főrendező, majd igazgató lett. A viszonylag kis, érdemleges kulturális hagyományok nélküli vidéki város teátrumát igényes műsorpolitikájával, koncepciózus társulatépítésével és szívós munkával a hetvenes évtized fontos színházi műhelyévé formálta. Miként Zsámbéki Gábor Kaposváron és Ruszt József Kecskeméten, Székely Szolnokon hozta létre a magyar színjátszás megújításának legfontosabb fórumát.

Zsámbéki Gáborral szorosabbra fonódott a kapcsolata, amikor 1978-tól négy évadon át közösen irányították a Nemzeti Színház társulatát, majd miután a politikai játszmák és kollegiális meg nem értés miatt a Nemzeti Színház játékhagyományának megújítására tett erőfeszítésük folytathatatlanná vált, 1982-től az újonnan létrehozott Katona József Színház élére kerültek. Az ott töltött évadok, az ott született előadások Székely pályafutásának csúcsait jelentik. Ez idő alatt a Katona nemcsak az ország legjobb színháza lett, hanem nemzetközi szinten is ismertté és elismertté vált.

1989-ben Székely Gábor váratlanul és lényegi indoklás nélkül távozott a Katona József Színházból, energiáit elsősorban a színházrendező-képzés megreformálására fordította. 1994-ben még egyszer színházalapításra vállalkozott: első rendezőosztályának két tagjával, Novák Eszterrel és Hargitai Ivánnal, valamint Ács Jánossal közösen indította el az Új Színházat, amely azonban négy évvel később ismét politikai játszmák áldozata lett. Azóta nem rendez itthon, de mint osztályvezető tanár vagy oktató, rendezők tucatjait nevelte fel, illetve rektorként dolgozott azon, hogy a Színház és Filmművészeti Egyetem valóban universitasként működjön.

Székely viszonylag keveset rendezett – hazai és külföldi előadásainak és rádiójátékainak száma mindössze ötvenöt –, mert minden munkájára hónapokig, akár évekig is készül. Önmagával szemben ugyanolyan maximalista, mint munkatársaival és színészeivel. Meggyőződése, hogy egy próbafolyamat során mindenkinek végig kell mennie a tökéletes megoldás keresésének sokszor gyötrelmes útján. Ezt tanítja hallgatóinak is.

Székely Gábor a színházi szakmában megingathatatlan tekintély, morális etalon, igazodási pont. Aki vele dolgozik, aki vonzáskörébe kerül, az úgy érezheti, hogy mellette biztonságban van, mert Székely tiszteletben tartja a másikat, s azt mondja, amit gondol, és azt teszi, amit mond. Önazonos művész és önazonos ember. Ez nem mindig kényelmes sem neki, sem a partnereinek, de ez a hitelesség az, ami művészi értékei mellett egyedülállóvá teszi a színházi világon belül és kívül.