Száz bringázó túrázik a Vasvári-kopjafáig

Körösfői ünnepnap „csatatéri” koszorúzással

Száz bringázó túrázik a Vasvári-kopjafáig
Javában zajlik a regisztráció a július 8-i Vasvári Pál Emlék- és Teljesítménytúrára, a helyek egyharmadára már jelentkeztek: a szervezők 100 főt tudnak fogadni. Jelentkezni a helyszínen nem lehet majd, hanem csak július 6-ig, azaz két nappal a rendezvény előtt lezárják a nevezéseket.

Száz bringázó túrázik a Vasvári-kopjafáig

Körösfői ünnepnap „csatatéri” koszorúzással

 

Javában zajlik a regisztráció a július 8-i Vasvári Pál Emlék- és Teljesítménytúrára, a helyek egyharmadára már jelentkeztek: a szervezők 100 főt tudnak fogadni. Jelentkezni a helyszínen nem lehet majd, hanem csak július 6-ig, azaz két nappal a rendezvény előtt lezárják a nevezéseket.

 

 

 

Az ifjú 48-as forradalmár Vasvári Pál a július 6-i funtineli csatában vesztette életét a szabadságharc idején, ehhez kapcsolódnak a körösfői Vasvári-emléknapok, amelyek 17. éve kiegészülnek a kolozsvári EKE által szervezett kerékpáros emlék- és teljesítménytúrával.

Az Erdélyi Kárpát Egyesület – Kolozsvár 1891 az idén száz személyt indít a Vasvári Pál Kerékpáros Emlék- és Teljesítménytúrán, Kolozsvár–Gyalu–Havasnagyfalu–Bánffyhunyad–Körösfő útvonalon, július 8-án, szombaton. A túrának két változata lesz, a 100 km-es kolozsvári rajttal 7 és 7.30 óra között, és a 85 km-es, amely Gyaluból indul 7.30–8.30 óra között. A gyalui rajthoz a kijutást a résztvevőknek kell megoldaniuk.

A szervezők tájékoztatása szerint a végig aszfalton haladó túra közepes nehézségű, teljesítheti bárki, aki rendszeresen szokott kerékpározni. A szervezők által megszabott szintidő 9 óra (Vasvári 85), illetve 10 óra (Vasvári 100), 1300–1500 m teljes szintemelkedésre és szintereszkedésre kell számítani, és legkésőbb 17.30-ig meg kell érkezni a végcélhoz, Körösfőre. A fokozott biztonság érdekében a szervezők javasolják a fényvisszaverő elemekkel ellátott felsőruházat viselését. A közúti közlekedést szabályozó érvényes törvények előírásainak tiszteletben tartásával a túrára csak 14 éven felülieket tudnak fogadni. Túrapólót is lehet rendelni, illetve a nevezési lapon visszaszállítás igénylést megjelölni, húsos vagy húsmentes szendvicset, illetve vacsorát választani.

– A résztvevők indítócsomagot kapnak, amelyben lesz gyümölcs és édesség, ugyanakkor a túra idején sürgősségi orvosi ellátást biztosítunk. Javasoljuk az időpontok betartását, a gyalui rajttól pl. kivételes esetekben is legkésőbb 9 órakor el kell indítanunk az utolsó résztvevőt, később már nem lehet. Az útvonalat illetően az összes információt, a részletes túratérképet, a túra GPS-nyomvonalát is közzétesszük a honlapon, de a túrakalauzban (amely szokás szerint a térképekkel, nyomvonallal együtt hamarosan a honlapról letölthető lesz) is megkapják a bringázók – tájékoztatott Branea Róbert, a túra egyik főszervezője. Újdonság, hogy idéntől elkészült a honlap angol nyelvű változata is!

Mivel a szervezők a rendezvényt elsősorban Vasvári Pál emlékére szervezett emléktúrának tekintik és csak másodsorban (a tekintélyes táv és szintkülönbség okán) teljesítménytúrának, a túra során két alkalommal is megemlékezésekre kerül sor, előre rögzített időpontokban, amelyeken a körösfői Vasvári-emléknap szervezőivel és meghívottaival együtt a kolozsvári EKE kerékpárosai is jelen lesznek. Ezért legkésőbb 13:30-ig mindenkinek meg kell érkeznie a Funtineli-tetőre, ahonnan közösen, kis csoportokban indulnak a kerékpárosok a jósikafalvi (Bélesi-) tó partján levő Vasvári-emlékhelyhez. Ezt követően, legkésőbb 17:30-ig meg kell érkezni Körösfőre, majd a túrázók bekapcsolódnak a körösfői ünnepségekbe is, így közösen vonulnak a helybeli Vasvári kopjafához, ahol 18 órakor kezdődik az emlékezés. Ezután az ifjúsági házban vacsorával várják a bringázókat. Két időpont közül lehet választani a hazainduláshoz (a sietők a megemlékezés előtt, a ráérősök vacsora után) és külön díj ellenében a szervezők gondoskodnak a biciklik és a résztvevők Kolozsvárra szállításáról.

A részvételi díj július 3-ig 30 lej, július 3. és 6. között 50 lej, ebből július 3-ig kedvezményt biztosítanak EKE-tagoknak, nyugdíjasoknak, diákoknak. Jelentkezni a túra honlapján (ekekolozsvar.ro/vasvaribringa) található űrlapon lehet, vagy személyesen a KMDSZ-székházban (Petőfi/Avram Iancu u. 21. sz., hétköznap 9–17 óra között), a Szabadság napilap titkárságán (Jókai/Napoca u. 16. sz., emelet, hétköznap 9–16 óra között). A részvételi díjakat készpénzben lehet kifizetni jelentkezéskor vagy banki utalással, a honlapon található információk szerint.

A nevezéseket követni lehet az esemény honlapján, ott megnézhetjük azok névsorát, akik már jelentkeztek. Tegnap délutánig már 38 név szerepelt a jegyzékben, többségük férfi, de öt hölgyet is sikerült azonosítanunk. A jelentkezők nagyobb része kolozsvári, de Segesvár, Kisbács, Egeres, Detrehemtelep, Szászfenes nevét is olvashattuk.

A túra részletes útvonala, az ellenőrzőpontokkal együtt, a túrafeltételek, a nevezési díjak, határidők és kedvezmények mind megtekinthetők az ekekolozsvar.ro/vasvaribringa nevű honlapon, ahol a tavalyi és tavalyelőtti túrák hangulatába is belekóstolhatunk több tucatnyi fénykép segítségével.

A körösfői Vasvári-emlékünnepség július 8-án reggel 10 órakor, a Gyarmathy Zsigáné malomházban kezdődik, a Vasvári Pál életét és halálának körülményeit bemutató előadással, majd 11.30 órakor elindulnak Vasvári nyomában, követve a Rákóczi Szabadcsapat útvonalát a csatatérig. Útközben, 12 órakor meglátogatják a magyargyerőmonostori református templomot, megkoszorúzzák Hory Farkas lelkipásztor sírját, 14 órától koszorúzással egybekötött emlékezés lesz a csatatér helyszínénél, a jósikafalvi (Belis) vízierőmű gyűjtőtavánál, a Vasvári (Fântânele) havason. 17 órától ünnepi istentisztelet a körösfői templomban, majd ünnepség a templomdomb lábánál álló kopjafánál. A rendezvényre minden érdeklődőt szívesen látnak a szervezők, a Körösfői Rákóczi Kultúregylet és a Rákóczi Szövetség kalotaszegi szervezete.

(Borítókép: Le ne késse a jelentkezést, a rajtnál nem lehet benevezni! Fotó: ILYÉS ZALÁN/EKEKOLOZSVAR.RO)