Szavazok, tehát vagyok
Vissza

Szavazok, tehát vagyok

Gondolkodtam azon, milyen érveket lehetne felhozni a vasárnapi parlamenti választások előtt, annak érdekében, hogy elmenjenek szavazni azok is, akik valamiért nem tervezik ezt. Persze, érvelni elsősorban attól függően lehet, hogy a távolmaradási szándék miből ered: egyszerűen érdektelenségből általában a politika és politikusok iránt? Adott szavazó esetleg nem érzi úgy, hogy számára, a magánéletére bármilyen hatással lenne az ország politikai vezetése és adminisztrálása, ezért nem tartja sem fontosnak, sem érdemesnek részt venni a választásokon. Az urnáktól való távolmaradáshoz vezető érdektelenséget vagy közönyt eredményezhet azonban kiábrándultság, csalódottság is, el egészen az indulatos hozzáállásig, amikor valaki haragból, dühből, személyes bosszúból vagy (meg)büntetési szándékkal nem megy el szavazni.

Megjegyzéseket lehet hallani eleget, minden bizonnyal mindegyikünk környezetében vannak olyanok – ismerősök, kollégák, hozzátartozók -, akik így vélekednek: minek szavazni, ha úgysem változik semmi? Mit adott nekem az RMDSZ? Bezzeg csak négyévente jutunk eszükbe! Mi hasznunk, hogy „ott vannak”, mert lám, a román többséggel szemben amúgy sem érnek el semmit! Ők sem különbek a korrupt román politikusoknál! Egyáltalán miért kellene csak azért szavazni valakire, mert magyar? - és még sorolhatnám a szavazással szembeni ellenérveket, a személyes ellenségeskedésekig, antipátiákig elmenően.   

Természetesen kritikára bármilyen helyzetben és mindenki esetében van hely, és így van ez a most leköszönő parlamenttel is. A hazai Közpolitikai Intézetnek a napokban nyilvánosságra hozott jelentéséből azt a következtetést vonták le, hogy ez volt eddig az egyik leggyengébb parlament, mivel a benyújtott kezdeményezéseknek csupán tizennégy százaléka lett végül jogszabály, több mint harminc képviselőnek és szenátornak gyűlt meg a baja az igazságszolgáltatással, és a politikusok egyharmada váltott pártot úgymond menet közben az eltelt négy év folyamán. Egyébként a politikai migráció rekordméreteket öltött ebben a mandátumban, mutatnak rá a jelentésben, legfőképpen a szociáldemokrata és liberális politikusok körében. Ez is egy csupán önmagáért élő parlamentet és politikusokat sejtet, de a negatívumok közül mégis leginkább a korrupcióval meg vitatható törvényekkel kapcsolatos eseteket, helyzeteket emelik ki, meg a terméketlen négyévnyi tevékenységet.

Miben változtathat, és mit eredményezhet akkor a vasárnapi parlamenti választás, és hol jövünk a képbe mi, létszámbeli kisebbségben itthon élő magyarok? A politikával és politikusokkal szembeni több éves vagy akár évtizedes elégedetlenség ellenére azt azért észrevehetnénk az egyébként csendes, nem látványos kampányban, hogy az RMDSZ mostani jelöltlistáin sok az új és fiatal arc, és eddig soha nem volt ennyi női jelölt befutó helyen. Aki elégedetlen volt az eddigi eredményekkel, személyekkel szemben, az most igazán esélyt adhat az új(abb)aknak. A választások közötti négy évben pedig igenis lehet petíciókat indítványozni, megtárgyalni, vitázni, menet közben felelősségre vonni és elszámoltatni – de most szavazni kell. Mert számunkra ismételten nagy a tét, még, vagy egyre inkább a lét a tét. Egyeseknek arra a felvetésére pedig, hogy mit adott nekik az RMDSZ, kissé merészen akár Kennedyt is lehetne parafrazálni, és visszakérdezni: ki mit adott, mit adtunk mi saját közösségünknek? Mivel járultak, járultunk hozzá intézményeink, szervezeteink életéhez, hogy azok fennállását, szükségességüket igazolni lehessen? Akinek volt lehetősége, vajon az anyanyelvű oktatást választotta, vagy igényt tartott magyar kulturális intézményeinkre, magyar nyelvű kiadványainkra, hogy segítse és biztosítsa azok fennmaradását, igazolja létüket és szükségességüket? A közelmúlt eseményei – például a marosvásárhelyi katolikus iskola vagy a kolozsvári képzőművészeti osztály helyzete és sorsa - újfent azt jelzik, hogy már nem elég valamit elérni, azért továbbra is ki kell állni, harcolni kell különböző eszközökkel. És nem említem a közszereplést vállaló képviselőinkkel szembeni hatósági fellépések sokszor vitatható módszerét, vagy a legfrissebb botrányt a csíksomlyói búcsú körül, miszerint román részről nem támogatták, számukra nem volt fontos, hogy a világörökség részévé váljon. De lehetne folytatni a sort a magyar feliratokkal - legyen az helységnévtábla vagy utca, intézmény elnevezése, magyar szimbólumok használata -, ahol egy-egy bíró lelkiismeretére van bízva nemzetiségi jogunk érvényesítése. És ha mindez a magyarság politikai jelenléte mellett történhet meg, akkor mire számítsunk annak hiányában? Megengedhetjük magunknak azt a kísérletezést, azt a luxust személyes bosszútól, elégedetlenségtől, nemtörődömségtől indíttatva, hogy kipróbáljuk, mit várhatunk kisebbségként akkor, ha már a parlamenti jelenlétünkre sem szavazunk?

Persze, egy magyar helységnév- illetve utcanévtábla elhelyezése, székely zászló kitűzése, egy magyar osztály fenntartása még nem garancia az általános jólétre, sem egy jobb, biztosabb jövőképre. De a folyamatos megfélemlítés, az ellehetetlenítés lassan felőröl, elbizonytalanít, legyengíti a közösséget. Ezért fontos, hogy legyen a háttérben egy erőt adó saját politikai képviselet, ezt a képviseletet pedig nekünk, a közösségnek kell a magunk során fenntartani és megerősíteni. Nincs más, nincs jobb választásunk. És elsősorban nem magunkért tesszük, hanem a gyermekeinkért, nekik tartozunk felelősséggel. Ne mi legyünk az a választói generáció, akik még az esélyt sem szavazzuk meg gyermekeink jövője érdekében itthon, Erdélyben.                  


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Hatósági felügyelet alatt Sebastian ...
Holnap Mesterségek Vására az Arénában
Erdély és Partium középiskolásai ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ