Szavazásra buzdítja a magyarokat az RMDSZ és az EMSZ

Szavazásra buzdítja a magyarokat az RMDSZ és az EMSZ
Az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) képviselői a Kolozs megyei összefogásról és együttműködésről tárgyaltak ma, Kolozsváron. Megegyeztek abban, ahogyan országos szinten, úgy Kolozs megyében is közös a cél: a magyaroknak legyen erős képviselete a parlamentben – tájékozatott a megyei szervezet sajtóközleménye.

A tárgyaló felek egyetértettek abban, hogy ma minden magyar politikai erő része az összefogásnak, mert most ez az egyetlen járható út. Az RMDSZ és az EMSZ nem ért mindenben egyet, de összeköti mindkét szervezetet a magyarok közös érdeke.
 
A közleményben emlékezetnek arra, hogy a két alakulat jelöltjei a szeptemberi önkormányzati választásokon szerte Kolozs megyében versenyeztek, most viszont sikerült megfogalmazni egy közös célt.

„A tét az, hogy a magyaroknak legyen erős képviselete a parlamentben. Mindannyian egy célért dolgozunk, nem számít, ki kivel szimpatizál, az a legfontosabb, hogy a közös listát támogassák a magyarok. Csak így lehet a közös magyar csapat majd a mérleg nyelve, és csak így lehet a Kolozs megyei településeknek megfelelő képviselete Bukarestben is. Hiába van polgármesterünk, alpolgármesterünk, hiába vannak tanácsosaink, ha nem vagyunk jelen a parlamentben” – nyilatkozták egyhangúlag a felek.
 
A jelenlévők egyetértettek abban, hogy az összefogás szükséges, a folyamatos párbeszéd pedig a választások után is fontos Kolozs megye magyar közösségei számára. Ennek érdekében további egyeztetésekre és találkozókra kerül majd sor.
 
A tárgyaláson az EMSZ részéről Mihály Ágnes, Fancsali Ernő, Tasnádi István és Kocsis Ferenc, az RMDSZ részéről pedig Csoma Botond, Antal Géza, Soós Csaba és Bálint Gyöngyi vettek részt.

(Fotó: RMDSZ)