Szavakon az emlékezet*
Vissza

Szavakon az emlékezet*

Gyermekversein cseperedtünk fel, hiszen egyike volt a Napsugár legendás szerzőinek és szerkesztőinek, aki nemzedékeken át tanította az erdélyi magyarságot “madárnyelven” beszélni. Örök aforizmáját, miszerint “a vers az, amit mondani kell”, sosem tulajdonította el. Az érdem azé a kisdiáké volt, aki az anekdota szerint a maga természetes ösztönösségével fejtette meg a lényeget, amire a költő bácsinak nem volt bátorsága. Mondtuk a verseit ha kellett, ha nem, mert ha egyszer beléjük szeretett az ember, többé nem lehetett azokból kiszeretni.

Jöttek aztán a tét nélküli nagy odamondogatások, és a versmondó seregszemlék slágergyanús szerzőire “fölvarrták a tiszti rangot.” Mire labdába mertem rúgni, Fától fáig csuklóztatták a Fekete-pirosat, Kányádi Sándor pedig egy időre kiment divatból. A bögyösebb és rutinosabb versmondó lányok mélymagyar műgonddal igyekeztek megváltani a világot, és entellektüel halálversekkel emelték a nívót. Kányádi szolid költeményeivel próbálkozni anakronizmus lett, mintha népviseletben ment volna valaki a Siculus-diszkóba. Bedőltem én is a divatnak, de bosszúból rongyosra hallgattam a Vannak vidékek című bakelitet, amelyen a költő maga kántálta mikrofonba verseit. Ma sem tudok elvonatkoztatni a dallamától, ha mondanom kell a ciklus valamelyik tételét. Eljutottam oda, hogy már nem is akarok: “édessé ízesültek” a hangsúlyai.

Hogyan is vezekelhettem volna, ha nem a nyilvánosság előtt? Az egykori Udvarhelyi Televízió két munkatársával, Kovács Ágnes szerkesztővel és Ungureanu Eduárd operatőrrel belevágtunk a Vannak vidékek megfilmesítésébe. VHS-kazettára dolgoztunk, Székelyudvarhelytől Segesvárig tartott a forgatás, de hogy-hogy nem: Nagygalambfalván ki sem szálltunk az autóból. Emlékszem, hogy tudtunk örülni egy kinagyított esőcsöppnek, amit az Örmény sírkövekhez szántunk, és mennyire szívszorító volt a salétromos-foltos Segesvár hegyi templomának elhanyagolt látványa! Szétdúlt kriptájában a hajdani polgárok szó szerint kikönyököltek a fölfeszített koporsókból! Sokáig beszélni sem mertünk arról, amit ott láttunk, de bokáig lehetett gázolni az emberi maradványokban! Félelmetes képsorok készültek akkor. Fogalmam sincs, melyik archívumban kellene a keresni a versfilmet, az élmény azonban életre szólt.

Aztán sokáig elhallgattak bennem a Kányádi-versek. Csíky Bandi bátyám olykor előhozakodott “vadgalambfalvi” barátjával egy-egy történet erejéig, és nem esett jól senkinek, hogy a 20. század lelkiösmerete Budapestre költözött. Előadóestjeimben köszönt végül vissza. Zenés történelemóránkat elképzelni sem tudtam volna a sámán körmökre szerzett História, az Illyés Gyulának ajánlott Krónikás ének vagy a Vidéki békevers nélkül. Örülni leginkább A bújdosni sem tudó szegénylegény énekének tudtam, amit Szép András barátommal kuruc rigmusokba szedtünk: “nem kellünk mi testvér/ sem itten sem ottan/ a nemkellésekbe/ beleszomorodtam”. Ahogy beleszomordtak az egyszervolt kis zsidók is, akik az ő szája íze szerint szólaltak meg újra, “játszva magyarul”. Mert “aki megért/ s megértet/ egy népet/ megéltet”, vallotta szállóigévé szublimálódott körömversében, és aszerint cselekedett. Mi pedig vállaltuk és vittük a jiddis dalokat Gyergyószentmiklóstól Beregszászig, Máramarosszigettől Budapestig.

Nem akartam nekrológ-ízű mondatokat gyártani, mégis az lett belőle, “mert a legárvább/ akinek még halottai sincsenek”. Ez egy ilyen esztendő volt: elköszöntek tőlünk a múlt század krónikásai. Kerek évszázada nagy földindulás támadt errefelé. Valami most is változóban, ahová nem tartanak velünk a mózesek...

Cadentia

         Kányádi Sándornak - odaátra

vannak vidékek széteső

bomlásnak indult mondatok

ahonnan kicsorbulnak az

időhatározó ragok

függőleges lovak nyomán

megbokrosodnak az igék

mostantól a mennybolt is egy

patáktól szaggatott vidék

imbolyognak a képsorok

mint jelzős szószerkezetek

történetünk bár filmszerű

összefüggéstelen pereg

ütemhangsúlyra tátogunk

de vásott minden zöngehang

olyanná lettünk mint egy-egy

rómában megrepedt harang

az vigasztal hogy legalább

hallgatni még maradt helyünk

isten sírjára szótlanul

mindnyájan melléd ülhetünk

 

* Alázuhanó diólevélre

Kép: Petőfi Irodalmi Múzeum


 


EZ ÉRDEKELHETI
MÁSKÉP(P) ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Közúti baleset Szilágy megyében: egy ...
Augusztus 5-ig lehet nevezni a IX. ...
Felix Bănilă a DIICOT új főügyésze

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ