Szamosújváriak is bekapcsolódtak az olvasómaratonba

Szamosújváriak is bekapcsolódtak az olvasómaratonba
A szamosújvári Téka Alapítvány 9 éve csatlakozik a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által kezdeményezett olvasómaratonhoz, amelynek célja ráirányítani a figyelmet magyar irodalmunk egy-egy kiemelkedő személyiségére, életművére, azokra az emberi, erkölcsi, művészi értékekre, amelyeket képvisel.

Tavaly 38 ezren, idén 11 országból 33 ezren olvastak fel Radnóti verseket. Születésének 110., halálának 75. évfordulója alkalmából emlékezett a költőre, gyermekektől felnőttekig minden korosztály.

A Kemény Zsigmond Elméleti Líceum beindulása óta, a szamosújvári helyszín a Téka Alapítvány székhelyéről az iskola olvaSószobájába került át. Idén 556-on olvastak Szamosújváron, 100-an a két helyi óvodában, 365-on a líceum sószobájában, 100-an pedig a Téka Szórványkollégiumban. A helyi pedagógusok idén is felkarolták az ügyet, Egri Hajnal a Téka Művelődési Központjának vezetője, mint helyi főszervező évente kézben tartja a szervezést.

Gyerekeinknek minden évben nagy élmény a közös olvasás, főleg, hogy az előkészítő és első osztályos diákoknak nagyobb társaik olvasnak fel. A már böngésző nagyobbakat büszkeség tölti el, hogy a következő évben ő olvashat fel a kisebbeknek. Az olvasóvá nevelés mellett közösségszervező funkciója is van, azért jövőre is csatlakozunk ehhez és az ehhez hasonló kezdeményezésekhez.