Szakértő: korai kampányindítónak tekinthető az államfő és kormányfő vitája

Szakértő: korai kampányindítónak tekinthető az államfő és kormányfő vitája
Leginkább korai kampányindítónak tekinthető Klaus Johannis és Viorica Dăncilă vitája - mondta Pászkán Zsolt Románia-szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Pászkán Zsoltot arról kérdezték, hogy Viorica Dăncilă miniszterelnök péntek este kijelentette, nem mond le tisztségéről, noha Klaus Johannis államfő erre szólította fel. A szakértő emlékeztetett, 2019 decemberében elnökválasztás lesz. Klaus Johannis indulna a második mandátumáért - tette hozzá -, és úgy tűnik, a Szociáldemokrata Párt (PSD) "frontális támadást" indított azon a három területen, ahol az elnöknek hatásköre van. A három terület a külpolitika, a hadsereg és a titkosszolgálatok ügye. Liviu Dragnea pártelnök, "a párt és az ország erős embere" bejelentette, hogy dolgoznak a nemzetbiztonsági reformon - érzékeltette a "támadás" részleteit a szakértő. Szerinte a külpolitikában is kényelmetlen helyzetbe akarták hozni Klaus Iohannist azzal, hogy választásra akarták kényszeríteni: vagy az amerikai szövetségesével helyezkedik azonos platformra, vagy az európai uniós szövetségesekkel.

Az államfő és a kormányfő vitájáról szólva kitért arra is, hogy bár az elnök véleményt nyilváníthat a miniszterelnök munkájáról, annak nincs jogi következménye. Ráadásul az elnök már Viorica Dancila kinevezésekor megtehette volna, hogy jelezze fenntartásait, de ezt akkor elmulasztotta - fűzte hozzá.

Úgy fogalmazott: Dăncilă "nem tényező a román politikában", azért van a posztján, mert Liviu Dragnea nem tart attól, hogy nem hajtja végre "megfelelően az utasításokat".

Erős „politikai felhangja” van Klaus Johannis államfő arra vonatkozó kérésének, hogy mondjon le Viorica Dăncilă miniszterelnök - nyilatkozta hétfőn az RFI-nek Korodi Attila RMDSZ képviselő. Emlékeztetett: „Az államfőnek nem tartozik a jogkörébe a miniszterelnök lemondását kérni, ezt csak a parlament teheti meg”. A képviselő abban reménykedik, hogy a témáról demokratikus párbeszéd alakul ki, amely figyelembe veszi a vonatkozó alkotmányos és procedurális előírásokat. „Az ilyen jellegű botrányok semmi jót nem hoznak az országnak, csak meg kell nézni, hogyan változtak bizonyos mutatók a nyilatkozatháború idején” - tette hozzá. Korodi arra ösztönzi a két felet, hogyha fenntartásaik is vannak, próbáljanak meg együttműködni Románia érdekében.