„Különleges, felzaklató és nyomasztó élmény volt olvasni a Szabadulógyakorlatot” – ezzel a gondolattal indította a beszélgetést Albert Antal Orsolya, majd kiemelte: a kötetben található írások többsége olyan sorsokat, történeteket, jelenségeket mutat be, amelyektől „már egy ideje nem csak nőként, de emberként is szabadulni próbálunk.” Elmondta, hogy a novellák olyan divatosnak mondható témákat dolgoznak fel, amelyek a közbeszédben ugyan rendszeresen jelen vannak, mégsem beszélünk róluk eleget vagy jól: családon belüli erőszak, kiskorúak bántalmazása, nemi erőszak, másság, függőség.
Szabó T. Anna a beszélgetésen a Törésteszt című 2017-es kötetét a harag könyvének nevezte, a Szabadulógyakorlat pedig a kibeszéletlenség terhéből született, hiszen a meghívott szerint nem lehet békét kötni a felek között mindaddig, amíg mindent meg nem beszélnek. A történetekben felbukkanó témák felsorolását az Albert Antal Orsolya által említettek mellett az őrülettel, a vadsággal, az agresszióval, a bizonytalansággal és a bizalmatlansággal egészítette ki, amelyek az elmúlt időszakban még hangsúlyosabban bekúsztak mindennapjainkba. A Szabadulógyakorlat egyfajta rálátást kínál azokra a helyzetekre, amelyekről mindeddig nem lehetett vagy nem tudtunk beszélni – fogalmazott a szerző.
„Neked a nyelv a szenvedés rétegeit tépi fel” – emelte ki a meghívott verseinek és novelláinak nyelviségével kapcsolatban Visky András, erre reagálva pedig Szabó T. Anna elmondta: „A nyelv számomra praktikus eszköz, a védekezés eszköze a megőrülés ellen” – hiszen, tette hozzá, a nyelv csupán a tapasztalat körülírására szolgál. „Az elmondhatóság határáig elmegyek, és vagy velem jön valaki vagy nem” – fogalmazott a meghívott, kiemelve, hogy azért ír prózát is, mert a vers esetén lehet, hogy az olvasók többsége hamarabb feladja a megértést, hamarabb engedi el a szerző kezét a közös úton. Visky András megjegyezte: Szabó T. Anna nemzedékének egyetlen tagja, aki a verstől mozdult el a próza irányába, hiszen pályáját költőként kezdte. A meghívott elmondta: már egészen fiatal kora óta akart és írt is prózát – először főleg álomleírásokat –, számára ugyanis a novella valami zavarosnak a letisztítását, az érthetővé tételét, az elemzését jelenti. „Író vagyok és emellett a vers az anyanyelvem. Másfajta koncentráció, de ugyanarról akarok beszélni” – tette hozzá a meghívott.
Szabó T. Anna József Attila-díjas magyar költő, író, műfordító. Fotó: Márkos Tamás
A folytatásban Szabó T. Anna a kötet kezdőnovellájából, a Zsoltárszimfóniából olvasott fel a közönségnek, kiemelve, hogy a zene, a rajongás veszélye és a ragaszkodás nem csupán ebben a történetben, hanem a könyv egészében nagyon hangsúlyos szerepet kap. „Rémesen sebezhető az ember minden pillanatban, ha szeret, de nem bízik” – fogalmazott a meghívott.
„Ez a könyv bejelentés, ennek a könyvnek a kulcsszava a terápia” – emelte ki Visky András, hozzátéve, hogy a történetek egymásutánjában nagyon erőteljesen megjelenik a sérült szexualitás és az ebből adódó frusztráció. Szabó T. Anna szerint ezt a problémát nagyon fontos verbalizálni, mert a kibeszélés hiánya majdnem minden probléma okozója és annak ellenére, hogy a társadalom folyamatosan tabusítani próbálja, a fiatalok is szomjaznak arra, hogy beszéljenek velük ezekről a témákról. „Én nagyon szemérmes ember vagyok. Nekem is nagyon nehéz ezekről a dolgokról beszélnem, ezért írok róluk” – tette hozzá.
„Van valami elképesztően szörnyű közösség ebben a boldogtalanságban, amiről te írsz” – mondta Visky András arra vonatkozóan, hogy a felsorakoztatott történetek felmutatnak egyfajta nemzedékeken átívelő szenvedéskultuszt, amelyben kicsit mindenki vétkes és kicsit mindenki áldozat. Szabó T. Anna szerint ebből az állapotból a bizalom és a gyengédség tud kiutat mutatni, csak ezek által szabadulhatunk – és szabadíthatunk – meg az őrület, a harag és a frusztráció démonaitól.
A folytatásban a meghívott arról beszélt, bőven vannak még elbeszéletlen történetek annak a kultúrának az eredményeként, amelyben az asszonyok sorsa hosszú ideig mások szenvedésének meggyógyítása volt, közben pedig saját fájdalmaikról, a bennük burjánzó haragról nem beszélhettek.
Az esemény zárásaként a Nagymama kertje című, kolozsvári kötődésű novellájából olvasott fel a Szabó T. Anna, amelyhez kapcsolódóan elmondta: „A jelenlévő írók közül én vagyok az, aki igazán elszakadtam Kolozsvártól.” Számára ez az élmény a mai napig fájó, hiszen tizenöt éves korában ment el innen, úgy érezve, hogy gyökereit teljesen kitépték, helyükbe pedig fokozatosan a felejtés köde telepedett. A felolvasott novellában a kolozsvári nagymama Madách utcai, talpalatnyi kertjének emléke a nyugalmat, félelemnélküliséget idézi fel már a kezdősorokban is, a meghívott pedig búcsúzóul ennek a békének a megtapasztalását kívánta a jelenlévőknek: „Mennyiféle zöld volt, mennyiféle íz, szín, szag, milyen sok árnyalat a szabadságnak. Hosszú, magányos délutánokra emlékszem az ég alatt, nem korlátozott és nem kötelezett semmire, senki.”
A beszélgetésről készült felvétel megtekinthető a Transindex Youtube-csatornáján.
(Borítókép: a kolozsvári eseményen Szabó T. Annát Szabadulógyakorlat című legújabb novelláskötetéről Albert Antal Orsolya és Visky András kérdezte. Fotó: Márkos Tamás)
