Szabadulószoba és workshop a Magyar Fizika Intézet szervezésében

Szabadulószoba és workshop  a Magyar Fizika Intézet szervezésében
A BBTE Magyar Fizika Intézete és a természettudományok népszerűsítését céljául kitűző EmpirX Egyesület a BBTE Iskola másként hete alkalmából, valamint a Mindennapok Fizikája (MIFIZ) csapatverseny kísérő-rendezvényeként előadásokat tartott és szabaduló-játékos foglalkozást szervezett április 20-án és 21-én VI- IX. osztályos tanulók számára a BBTE főépületében.

Nagy László előadása a folyadékok és a gázok fizikájával kapcsolatos érdekességekről szólt, valamint Lázár Zsolt előadása Kalandozások Randomániában címmel a valószínűségszámítás világába kalauzolta a hallgatóságot.

Az előadásokat követően pénteken este illetve szombaton délelőtt a diákok 4–6 fős, kis csoportokban négy különböző, fizikai kísérletek mentén kigondolt szabadulójátékban vehettek részt, a mostanában divatos szabadulószobák ötlete alapján. A nagyobb tanulóknak az optikai jelenségekkel kapcsolatos, illetve a folyadékok fizikájával kapcsolatos játékok szóltak, míg a kisebbeknek az általános fizikai illetve mechanikával kapcsolatos szabadulójátékok. Összesen 47 kiscsoportban próbálták ki ezt az új játékos kísérletezési formát, amely érdekfeszítő körülmények között, a józanészre és fantáziára alapozva fejleszti a gyerekek kreativitását, bővíti ismereteit. Egyesek könnyebben, mások nehezebben találtak rá az összefüggésekre, de mindannyian valami újnak a megélésével és új ismeretek birtokában, esetleg a régiek megerősítésével távoztak a foglalkozásról.

Pénteken este kiscsoportos Arduino-workshopot (elektronikai workshop) is szerveztek. Szombaton a Fizika Kar könyvtára váróteremként működött, ahol a foglalkozásra várakozó csoportok hasznosan tölhették el idejüket a kar diákjai és oktatói által készített robotocskákkal és más érdekességekkel, valamint felvételről vetített Öveges-kísérletek megtekintésével.