Szabad a piac: a földgáz ára júliustól már nem szabályozott

A lakossági felhasználóknak választaniuk kell és lehet szolgáltatót

Szabad a piac: a földgáz ára júliustól már nem szabályozott
Július elsejétől európai uniós előírásra, liberalizálják Romániában a földgáz árát a háztartási fogyasztók esetében, ami azt jelenti, hogy a lakosság maga választhatja meg a számára legkedvezőbb árat ajánló gázszolgáltató céget. Tehát a vállalatoknak már nem lesz kötelező az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) által megszabott árat követni. A hónap végéig minden fogyasztónak döntenie kell, hogy marad a jelenlegi szolgáltatónál, vagy vált és új szerződést köt. Az EU évek óta sürgeti a nyugati országokban huzamosabb ideje használatos módszer romániai bevezetését, és a haladék most jár le. A változtatás eredménye még kérdéses és kétséges: elméletileg a szolgáltatóknak olcsóbb árakat kellene kínálniuk, hogy egészséges versenyszellem alakuljon ki, de az is megtörténhet, hogy a piacvezető nagyvállalatok visszaélnek majd a helyzetükkel. Illetékesek szerint nagy áreltérések nem lesznek, hiszen az ügyfél megtartása az érdek.

Ezekben a napokban Kolozsváron és a környéken is, a szokásos gázszámla mellett már sokan kaptak postai úton tájékoztató anyagot az E.ON szolgáltató részéről, amelyben részletesen ismertetik a július elsejétől hatályba lépő változásokat: azt, hogy a földgáz árának liberalizálásával a háztartási fogyasztók (vagy lakossági felhasználók) esetében az árakat már nem határozza meg az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE). Ebből kifolyólag minden fogyasztónak érvényesítenie kell a jogát a szolgáltató szabad megválasztása tekintetében, és azzal szerződést kell kötnie június 30-áig. 

Abban az esetben, ha a fogyasztó passzív marad, nem választ más ajánlatot (például az E.ON is több szolgáltatást kínál valamennyire eltérő árakon, ezeket meg lehet találni a www.eon-gaz-furnizare.ro honlapon), akkor marad azzal az árral, amennyiért eddig megvásárolta a gázt, vagy azzal, amit felajánl neki a forgalmazó. Az árliberalizáció nyomán minden szolgáltató eldöntheti, hogy milyen árat ajánl a fogyasztóknak, akik ezekből kiválaszthatják a legkedvezőbbet. A számlával egy borítékban beérkező új ajánlatot kell összevetni a számlán szereplő jelenlegi árral, amiből kitűnik, ha esetleg más az ajánlat. Arról is tájékoztatnak, hogy más szolgáltató árajánlatát is meg lehet nézni az ANRE honlapján: (www.anre.ro/info-consumatori), ahol a lakhely és az éves fogyasztás alapján felsorolják, hogy az adott körzetben a lakossági felhasználókat milyen vállalatok szolgálják ki, és természetesen azt is, hogy milyen áron ajánlják a gázellátást. 
Sőt, az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) honlapján (www.anre.ro/ro/info-consumatori/comparator-oferte-tip-de-furnizare-a-gn) vagy ANRE-alkalmazással ár-összehasonlítót is találunk földgázra és villamos energiára is. Az oldalon megtaláljuk az ágazat valamennyi kereskedőjének árajánlatát, amit folyamatosan frissítenek. Például, ha rákeresünk Kolozsvárra, és a legkisebb éves fogyasztás alapján keressük a szolgáltatókat, közel hetven ajánlat jelenik meg, 108,27 lej/Mwh és 258,77 lej/Mwh közötti árakon (amelyekhez még hozzáadódhat az áfa). 

Felhívják a fogyasztók figyelmét arra is, hogy a szolgáltatóváltás egyszerű eljárással történik, ingyenes és nem igényel semmilyen műszaki változtatást, függetlenül a kiválasztott szolgáltatótól. Amennyiben pedig a fogyasztó nem intézkedik, nem szándékszik más szerződést kötni, a gázszolgáltatás automatikusan folytatódik a jelenleg érvényes szerződése alapján.

A lakossági felhasználók maguk dönthetnek gázszolgáltatójukról
 
Nagy-Bege Zoltán ANRE­-alelnök korábban a sajtónak kijelentette, szerinte nem várhatók nagy eltérések a jelenlegi árszintekhez képest, mert valamennyi szolgáltató érdeke, hogy minél népesebb vásárlóközönséget tartson vagy szerezzen meg magának. Ezért a vállalatok között akár éles versengés is kialakulhat. 

A versenytanács elnöke, Bogdan Chiriţoiu egy gazdasági szaklapnak nyilatkozva úgy vélte, a liberalizálással csökkennie kellene a földgáz árának. Ennek ellenére vannak szolgáltatók, amelyek épp ellenkezőleg, árat emeltek, ez azonban nem befolyásolja jelenleg a piacot, amelyet közel 90%-ban két nagy piacvezető fed le. A versenytanács szakemberei szerint előbb-utóbb a keresletnek és kínálatnak kell majd alakítania a piacot. A nagy szolgáltatóknak azonban most felelősséggel kellene viszonyulniuk a kisebb és konkurenciát számukra nem jelentő cégekhez, valamint a fogyasztókhoz is, továbbá ne éljenek vissza a helyzetükkel. Július elsejétől körülbelül 3,4 millió lakossági felhasználó tér majd át a szabályozott áron vásárolt gázfogyasztásról a szabadpiaci vásárlásra.