Stilizált farkas Románia EU-tanácsi elnökségének jelképe

Stilizált farkas Románia  EU-tanácsi elnökségének jelképe
Stilizált farkast ábrázoló logót választottak Románia 2019-ben esedékes, soros uniós tanácsi elnöksége jelképeként. Az európai ügyekért felelős minisztérium és az oktatási szaktárca által meghirdetett versenyt a bukaresti I.L. Caragiale főgimnázium egyik diákja, Ioan Nicolae Dobrinescu nyerte.

Az európai ügyekért felelős tárca vezetője, Victor Negrescu az iskolában csütörtökön szervezett, díjkiosztó ünnepségen kifejtette: a megmérettetéssel annak a ténynek a népszerűsítésére is törekedtek, hogy az ország 2019. január elsejétől egy fél éven át az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét tölti be. Elmondta, a nyertes logóra tízezer ember szavazott, jól átlátható verseny nyomán.

„A tehetséges, kreatív, művelt fiatalok országát támogatjuk” – hangsúlyozta Negrescu, hozzátéve: a két szaktárca csak megszervezte a versenyt, a szavazás folyamatába nem avatkozott be. „Az én értelmezésemben az Európai Unió erős, öntudatos – akár egy farkas” – magyarázta jelképválasztását a nyertes diák, hozzátéve, hogy a tanultak alapján a farkas a legtöbb európai kultúrában jelen lévő szimbólum.

Több mint kétszáz jelentkező szállt versenybe, a végső körökben 19-en, majd öten maradtak. A pályázatok kiválasztásában ötven százalékban a zsűri döntése, felerészben pedig a közösségi hálózatokban szerzett támogatás számított. A nyertes logóalkotót 3 ezer euróval és egy brüsszeli kirándulással is jutalmazták.