Start előtt a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár

Start előtt a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár
Csütörtökön kezdődik hivatalosan Erdély legnagyobb magyar könyves szemléje, a 22. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, amely több mint száz programmal várja az érdeklődőket. Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh vezetője az MTI-nek elmondta: a hangsúlyt továbbra is az irodalom ismertetésére és megszerettetésére helyezik; ezt célozta a vasárnapig tartó vásárt megelőző olvasási vetélkedő is, amelyre 193 csapat, csaknem 580 gyerek jelentkezett.

Az elemistáknak, gimnazistáknak és középiskolásoknak szóló versenyben a gyerekeknek egy-egy könyvet kellett elolvasniuk Szabó T. Anna A Fűszermadár, Bosnyák Viktória Elképesztő és Dragomán György Máglya című művei közül. A verseny döntőjét a vásáron tartják, a győztesek jutalma, hogy találkozhatnak a könyvek szerzőivel, ebben az esetben Szabó T. Annával és Bosnyák Viktóriával.

A főszervező szót ejtett arról is, hogy 41 kiadó vesz részt a vásáron, idén először lesz jelen külön standdal a Magvető. Csütörtökön délután a magyarországi kiadó szerzőinek részvételével tartanak beszélgetést a mai magyar próza értékeiről, amin Grecsó Krisztián, Nyáry Krisztián, Parti Nagy Lajos, Závada Pál vesz részt, házigazdaként Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője moderál.

Újdonságnak számít az is, hogy a rendezvény fő helyszínének számító Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában irodalmi kávéházat alakítanak ki, ahol többnyire egy magyarországi és egy erdélyi szerző beszélget irodalommal kapcsolatos témákról. A könyvvásáron körülbelül 9 ezer könyvcímmel számolnak a szervezők, és mintegy 300-ra teszik az új könyvek számát. 

Káli Király István csodának nevezte, hogy Marosvásárhely könyvbarátai el tudnak tartani egy ekkora rendezvényt, amely nemcsak Erdély legnagyobb magyar könyvvására, hanem véleménye szerint a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és az Ünnepi Könyvhét után a Kárpát-medence legnagyobb magyar könyves szemléje. Úgy vélte, a rendezvény egyediségét nem a vásár mérete, hanem annak sajátos hangulata adja.

Mint mondta, idén is vissza kellett utasítaniuk jelentkezőket, mert a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka megtelt, és az erdélyi városban egyelőre nincs a színháznál alkalmasabb helyszín a vásár megszervezésére. A részletes program megtekinthető a vasarhely.ro/konyvvasar honlapon.