Stafétaváltás: 115 éves katalán nő a világ legidősebb embere

Stafétaváltás: 115 éves katalán nő a világ legidősebb embere
A Titanic még sehol sem volt, amikor született: március elején lesz 116 éves Maria Branyas Morera, a világ legidősebb embere. Megélt két világháborút, egy polgárháborút és két világjárványt.

San Franciscóban született 1907. március 4-én, egy évvel azután, hogy szülei kivándoroltak az Amerikai Egyesült Államokba. Nyolcéves volt, amikor a család visszatért Spanyolországba, ám az utazást édesapja nem élte túl (tüdővészben meghalt), maga Maria pedig egyik fülére megsüketült. Amikor Barcelonába érkeztek, még javában zajlott az első világháború. Nemcsak megélte a spanyolnáthát és a koronavírust, de egyike a legidősebb személyeknek, aki felépült a kovidból 2020 májusában.

Mariának három gyermeke született (egyikük már nem él), 11 unokája és 13 dédunokája van, és kevés segítséggel maga kezeli közel tízezres követőtáborral rendelkező közösségi oldalát a Twitteren. Több mint két évtizede katalóniai öregotthonban él, s bár hálával fogadta a legidősebb ember meglepő címét, békére és nyugalomra vágyik, stresszelte, hogy elárasztották interjúkérésekkel.

Maria azt követően vált a világ legidősebb emberévé, hogy január elején, néhány héttel 119. születésnapja előtt elhunyt André nővér (Lucile Randon) francia apáca. A Rekordok Könyve minden idők legidősebb embereként az 1875-ben született Jeanne Louise Calment jegyzi, akit több mint 122 évet élt.

(Borítókép: Maria (balra) Spanyolországban édesanyjával és testvérével Fotó: Wikipédia)