Sporthírek röviden a nagyvilágból

Sporthírek röviden a nagyvilágból

RÖPLABDA: ERŐSÍTÉS ÉRKEZETT

A Kolozsvári Universitatea Sportklub élvonalbeli csapataihoz több játékos érkezett. A férfi A1-osztályban szereplő együttes leigazolta a 18 éves Alexandru Onofreit, aki nyolc évet űzte ezt a sportot a Fălticeni-i Nicu Gane ISK-nál, a múlt idényben pedig a Nagybányai ISK 2 játékosa volt. Az egyik „veteránt” is maradásra bírták, Mihai Popovici 10 éve már Kolozsvárott játszik, és újabb két esztendőre meghosszabbították a szerződését.

Az élvonalból hivatalosan kiesett, de visszahívott női csapat három játékossal egészítette ki a keretét: Sabina Hantău, Bianca Andronache és Florina Pralea érkezett. Hantău is 18 éves, a Bukaresti Dinamótól érkezik, ez az első alkalom, hogy anyaegyesületétől távozik, ahol kilencévesen kezdte a sportolást. A liberó poszton bevethető 25 esztendős Andronache a Bukaresti IOR-nál töltött kilenc év után megfordult még a Bukaresti MSC, a Bukaresti Rapid és az elmúlt idényben a Foksányi MSC gárdájánál. Az egy évvel idősebb Florina Pralea a Bukaresti MSC-nél kezdett röplabdázni, majd 10 évet a Galaci Metal ESK csapatát erősítette, később játszott még a Piteşti-i MSC-nél, a Rapidnál és a foksányi csapatnál.

MARATONI KAJAK-KENU EB: MAGYAR ÉRMEK A NYITÓNAPON

A felnőttek mezőnyében egy arany-, valamint két-két ezüst- és bronzérmet szereztek a magyarok a moszkvai maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján. A magyar szövetség Facebook-oldalának beszámolója szerint a rövidkörös versenyben Kisbán Zsófia első lett a kenu egyesek versenyében, míg a férfiak hasonló számában Laczó Dániel másodikként ért célba. A kajakosoknál Kiszli Vanda szintén ezüstérmet szerzett, Czéllai-Vörös Zsófia és Boros Adrián pedig egyformán a harmadik helyen zárt. A délelőtti ifjúsági futamokon női K-1-ben Horváth Maja első, Kalovics Adél pedig második lett és férfi C-1-ben is kettős magyar siker született: Ferencz Bulcsú nyert Juhász István előtt. Női C-1-ben Matkovics Lili ezüstérmet szerzett a hazai versenyző mögött. Az Eb vasárnapig tart.

USZONYOSÚSZÓ-VB: TIZENNÉGY ÉREMMEL ZÁRTAK A MAGYAROK

A csütörtöki zárónapon nem szereztek érmet a magyarok, akik így 5-5 arannyal és ezüsttel, valamint négy bronzzal fejezték be szereplésüket az oroszországi Tomszkban rendezett uszonyosúszó-világbajnokságon. A Nemzeti Versenysport-szövetség tájékoztatása szerint a viadalon nyolc versenyző szerzett kvótát a 2022-es Világjátékokra, amelyet az egyesült államokbeli Birminghamben rendeznek.

„Küzdelmes két nappal zártuk a világbajnokságot, összességében a 14 éremmel teljes mértékben elégedettek lehetünk. Fontos volt a jövő évi Világjátékok kvótáinak megszerzése, ez jelen állás szerint nyolc versenyzőnknek sikerült, a 4 x 100-as férfi váltó miatt kicsit csalódottak vagyunk, hiszen lemaradtak az indulási jogot érő helyekről. Hosszú szezon volt, mindenkire ráfér egy kis pihenés, mielőtt újra munkába állunk” – összegzett az utolsó versenynapon Kókai Dávid csapatvezető.

A kvótát szerzett magyar versenyzők:

Férfiak: Mozsár Alex, Bukor Ádám, Holoda Péter.

Nők: Senánszky Petra, Varga Krisztina, Szabó Anita, valamint a 4 x 100-as váltó (Senánszky Petra, Varga Krisztina, Suba Sára, Károlyi Csilla).

JAPÁN NÉZŐK SEM LEHETNEK AZ OLIMPIAI VERSENYEKEN

Japán nézők sem lehetnek a július 23-án kezdődő tokiói olimpia versenyein, az esemény így teljesen zárt kapus lesz. Ezt csütörtökön jelentették be a szervezők.

„Nem volt más választásunk” – közölte Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság vezetője.

A döntés a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal történt egyeztetés után született meg, és az előzménye az, hogy a japán kormány a koronavírus-járvány és az emelkedő esetszámok miatt július 12-től augusztus 22-ig rendkívüli állapotot hirdetett a fővárosba.

A külföldi szurkolók részvételét már tavasszal megtiltották, de mostanáig az volt a terv, hogy a hazai nézők korlátozott számban ugyan, de ott lehetnek a lelátókon.

Az augusztus 8-ig tartó tokiói játékokon – amelyet a pandémia miatt tavalyról halasztottak idén nyárra – 176 magyar és 100 román sportoló vesz részt.

CRISTIANO RONALDO AZ ÖRÖKGÓLKIRÁLY

A franciák elleni budapesti találkozón kétszer eredményes Cristiano Ronaldo, a portugálok világsztárja tovább javította rekordját, 14 találattal minden idők legeredményesebb Európa-bajnoki gólszerzője. A mérkőzés 31. és 60. percében is tizenegyesből volt eredményes a 36 éves támadó, aki a kontinensviadal előtt még holtversenyben állt az élen a francia Michel Platinivel. Platini kilenc gólját egyetlen tornán, az 1984-esen érte el, míg Ronaldo rekordot jelentő ötödik Eb-jén (2004, 2008, 2012, 2016 és 2021) szerepelt és szerezett gólt. Az aktív játékosok közül Antoine Griezmann volt még közel a listavezetőhöz.

Az Európa-bajnokságok góllövőlistája: 1. Cristiano Ronaldo (portugál) 14 gól/24 mérkőzés, 2. Michel Platini (francia) 9/5, 3. Alan Shearer (angol) és Antoine Griezmann (francia) 7/9 (előbbi az 1992, 1996 és 2000-es Eb-n, utóbbi a 2016-os és a 2021-es Eb-n szerepelt).