Sporthírek röviden a nagyvilágból

Sporthírek röviden a nagyvilágból

MAGYAR OLIMPIAI KVÓTÁK

Pigniczki Fanni mind a négy szerét hibátlanul mutatta be a várnai ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság 24-es egyéni összetett döntőjében, és 97,250 összpontszámával megszerezte az olimpiai kvalifikációt. Erről Deutsch-Lazsányi Erika, a magyar szövetség (MRGSZ) technikai bizottságának elnöke számolt be a tornaszövetség sajtószolgálatának. A rangsorból kikerültek a már kvótát szerzett országok sportolói, és így talált gazdára az egyetlen olimpiai indulási jog a legjobban szereplő, még kvalifikációval nem rendelkező ország versenyzőjének személyében, aki Pigniczki Fanni lett.

Hárspataki Gábor a karatésok 75 kilogrammos küzdelmi kategóriájában harmadikként végzett a párizsi kvalifikációs tornán, ezzel kvótát szerzett a tokiói nyári olimpiára. Az MTK 25 éves versenyzője a 69 indulót felvonultató selejtezőben öt győzelmet aratott, sorrendben portugál, lengyel, hongkongi, belga és jordán ellenfelét egyaránt felülmúlva. Az esti négyes, körmérkőzéses fináléban előbb kikapott kazah vetélytársától, majd nyert jordán riválisával szemben, így utolsó meccsén a döntetlen is elegendő volt neki egy német karatékával szemben ahhoz, hogy olimpiai kvótához jusson – a magyar karatésok közül elsőként.

Gulyás Michelle bronzérmet nyert, ezzel tokiói kvótát szerzett a kairói olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokságon. A magyar csapat a második helyen végzett a nők hagyományos versenyében. Alekszejev Tamara 14., Guzi Blanka 18. lett. A nemzetközi felnőtt élmezőnybe idén berobbanó Gulyás nagyszerű pénteki vívással alapozta meg a sikerét, majd remekül úszott és nem sok pontot hagyott a lovaspályán, így az élről kezdhette meg a kombinált számot. A legjobb futók közé tartozó és nagyszerűen lövő fehérorosz Anasztaszija Prokopenko – a 16. helyről indulva – a harmadik körben előzte meg őt, majd a negyedikben a francia Elodie Clouvel is elé került. Az első három helyért járt olimpiai kvóta.

Csapatban a németek győztek, a harmadikok pedig a fehéroroszok lettek.

FÉRFI KÉZILABDA BL: AALBORG–BARÇA DÖNTŐ

Elsőként meglepetésre a dán Aalborg Håndbold jutott fináléba a férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjében, miután a szombati elődöntőben legyőzte a francia Paris Saint-Germain Handballt. A címvédő német THW Kielt a nyolc között kiejtő, tavaly harmadikként záró PSG sokáig vezetett – volt, hogy öt góllal is –, azonban a találkozó kritikus szakaszát jobban bírta a Final Four-újonc.

Az északi együttes ellenfele a kilencszeres győztes Barça lett. A katalánok az MKB Veszprémet a nyolc között kiejtő francia HBC Nantes együttesét győzték le a másik ágon.

Férfi Bajnokok Ligája, négyes döntő, Köln, elődöntők: • Aalborg Håndbold (dán)–Paris Saint-Germain Handball (francia) 35–33 (13–15) • Barça (spanyol)–HBC Nantes (francia) 31–26 (15–13). A 3. helyért: • PSG–Nantes 31–28 (17–13).

SZÜNET KÖVETKEZIK A RÖGBIZŐKNEK

A férfi rögbi Szuperliga 8. fordulójában a Kolozsvári U Prodvinalco–Temesvári MSC összecsapást a tömeges megbetegedés miatt a házigazdák kérésére elhalasztották augusztus 7-re – addig a bajnokság szünetel.

A többi eredmény: • Nagybányai MSC–Bukaresti Steaua 23–18 – védekező bónuszpont a vendégeknek • Konstancai Tomitanii–Bukaresti Dinamó 71–14 – támadó bónuszpont a győztesnek. A temesváriak javára írták 5–0-lal a konstancaiak elleni találkozót az első fordulóból. Az állás: 1. Steaua 31 pont/8 mérkőzés, 2. Nagybánya 30/8, 3. Dinamó 25/8, 4. Temesvár 23/7, 5. KOLOZSVÁR 5/7, 6. Konstanca 0/8.

SIMONE TEMPESTINI ÚJABB SIKERE

A címvédő és jelenleg is éllovas olasz–román Simone Tempestini és navigátora, Sergiu Itu (Skoda Fabia R5) nyerte az Argeş Ralit, a bajnokság ötödik fordulóját. A kolozsvári Napoca Rally Academy pilótája ebben az idényben harmadszor diadalmaskodott, s az Argeş Ralit is ennyiszer nyerte meg az idők folyamán. Tempestiniék 1:07:00,8 órás idővel végeztek az élen, 48,5 másodperccel megelőzve a Sebastian Barbu, Bogdan Iancu (Skoda Fabia Rally2) egységet és 2:50,5 perccel a Dan Gîrtofan, Tudor Mârza (Skoda Fabia Rally2) egységet. Következik a hatodik forduló, a Moldáv Rali Bákóban és környékén július 3. és 4. között.