Sporthírek röviden a nagyvilágból

Sporthírek röviden a nagyvilágból

ELMARAD A JÚNIUSI SPORTFESZTIVÁL

A kolozsvári Sports Festival szervezői csütörtökön bejelentették, hogy a júniusra tervezett harmadik kiadást későbbi időpontban rendezik meg. Az első két Sports Festivalt a nyári hónapban rendezték, de most a szervezők a hivatalos álláspontot várják, hogy mikor lehetséges lebonyolítani a tömegrendezvényt. Ezt más nagyobb (sport)események időpontjától is függővé teszik. Bárhogyan is lenne, Simona Halep teniszbemutatójára és Adrian Mutu labdarúgó búcsúmeccsére érvényesek maradnak az előre megváltott jegyek. A fesztiválon emellett sportok ingyenes ismertetése, találkozások neves sportemberekkel, továbbá amatőr sportesemények is várhatók.

JÉGKORONG ERSTE LIGA: HOSSZABBÍTÁSBAN NYERT A KORONA WOLVES

Az alapszakaszgyőztes Brassói Korona Wolves hosszabbítás után 4–3-ra nyert a vendég Gyergyói Hoki Klub ellen a jégkorong Erste Liga szerdai játéknapján. Pénteken a két együttes Gyergyószentmiklóson is összecsap.

A Vasas 5–2-re győzött a Titánok győri otthonában, és ezzel bejutott a rájátszásba. A budapesti együttesnek ez a harmadik szezonja az Erste Ligában, és most először jutott be a play-offba. A két csapat két nap múlva ismét találkozik, de annak az összecsapásnak már nem lesz tétje.

Eredmények, Erste Liga, alapszakasz: • Brassói Korona Wolves–Gyergyói Hoki Klub 4–3 (1–2, 2–1, 0–0, 1–0), hosszabbítás után • Titánok–Budapesti Opten Vasas HC 2–5 (0–2, 2–0, 0–3). A tabellán: 1. Brassó 79 pont/35 mérkőzés, 2. Ferencvárosi Torna Club-Telekom 75/36, 3. Csíkszeredai Sportklub 71/36, 4. Debreceni EAC 63/36, 5. MAC HKB Újbuda 59/35, 6. Újpesti TE 57/35, 7. Gyergyó 53/35, 8. Opten Vasas 32/35, 9. Titánok 23/35, 10. Dunaújvárosi Acélbikák 19/36.

A Brassó–Gyergyó párharcok (korábban 7–3-ra nyertek a „farkasok”) a romániai bajnokságba is beleszámítanak. Emellett a Csíkszeredai Sportklub is pályára lépett, a Vákár Lajos Műjégpályán nem volt gondja a Bukaresti Sportul Studenţesc elleni pontok begyűjtésében, 14–1 (5–0, 3–1, 6–0) arányban nyert a székely együttes.

Az állás: 1. Brassó 49 pont/19 mérkőzés, 2. Gyergyó 47/23, 3. Galaci MSC 45/17, 4. Csíkszereda 27/14, 5. Bukaresti Steaua 19/19, 6. Sapientia U23 17/21, 7. Sportul 0/23.

ÖNGYILKOS LETT EGY EGYKORI CFR-JÁTÉKOS

A Kolozsvári CFR 1907 labdarúgócsapatának egykori játékosát Sergiu Sebastian Mariant holtan találták édesanyja monostori lakásán, a 43 éves edző önkezével vetett véget életének. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. Sergiu Marian az 1999–2000-es idényben erősítette a vasutascsapatot.

LABDARÚGÓ I. LIGA, ALAPSZAKASZ, 25. FORDULÓ

A román labdarúgó élvonal 25. fordulóját péntektől hétfőig rendezik (a mérkőzéseket élőben közvetíti a DigiSport, a Look Sport és a Telekom Sport tévéadó).

A tervezett program:

Pénteken: • Bukaresti Dinamó–Konstancai Viitorul (20.30-kor). Szombaton: • Medgyesi Gázmetán–Aradi UTA (12.30-kor) • Clinceni-i Academica–Gyurgyevói/Giurgiui Astra (15 órakor) • Târgoviştei Chindia–Krajovai Universitatea FC (20 órakor). Vasárnap: • Nagyszebeni AFC Hermannstadt–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (18 órakor) • Botoşani-i FC–FCSB (20.30-kor). Hétfőn: • Jászvásári/Iaşi-i –Voluntari-i FC (17.30-kor) • Kolozsvári CFR 1907–Piteşti-i Argeş FC (Dr. Constantin Rădulescu Stadion, 20.30-kor).

LABDARÚGÓ II. LIGA, ALAPSZAKASZ, 17. FORDULÓ

A csütörtöki Bodzavásári/Buzăui Gloria MSC–Bukaresti Rapid összecsapással (végeredmény: 0–0) kezdetét vette a román labdarúgó másodosztály 17. fordulója,a  többi mérkőzést péntektől keddig játsszák.

A tervezett program (a mérkőzések java része 11 órakor kezdődik, az ettől eltérő időpontokat közöljük, utóbbi találkozókat közvetítik a televíziók: DigiSport, Look tv és Telekom Sport):

Pénteken: • Kolozsvári U FC–Szlatinai MSC (Kolozsvár Aréna, 17.30-kor). Szombaton: • Szloboziai Egyesülés–Temesvári ASU Politechnika • Bukaresti Metaloglobus–Bákói Aerostar • Mioveni-i SK–Lénárdfalvi ACSF • Resicabányai MSC–Călăraşi-i Dunărea • Temesvári Ripensia–FK Csíkszereda. Vasárnap: • Konstancai Farul–Zsilvásárhelyi/Târgu Jiu-i Jövő Pandúrok (11.30-kor) • Zsilvásárhelyi Pandúrok–Ploieşti-i Petrolul (13.45-kor). Kedden: • Chiajnai Concordia–Krajovai U 1948 (17.30-kor).

DOPPING MIATT FELFÜGGESZTHETIK A ROMÁN SÚLYEMELŐ SZÖVETSÉGET

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) eltiltást kért a Román Súlyemelő Szövetségre. Sajtószolgálatának közleménye szerint az ITA a román súlyemelők doppingvétségei miatt várja el szankciók kiszabását. A kérelemmel a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség független szakértők alkotta bizottságához fordult, amely jogosult felfüggeszteni annak a nemzeti szövetségnek a tevékenységét, amelynek versenyzői megsértették a doppingellenes szabályokat. A román súlyemelők közül öten buktak meg anabolikus szteroidokkal, 2012-es doppingolásukra azonban csak jóval később derült fény, a fegyelmi vizsgálat pedig most jutott el abba a szakaszba, hogy a szövetségre is büntetés róható ki, miután az érintett sportolókat már eltiltották. A román szövetség akár kétéves felfüggesztést és pénzbírságot is kaphat – tűnik ki az ITA közleményéből.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája mindkét csoportjában mérkőzéseket pótoltak, de elkezdték a 13. forduló találkozóit is.

Eredmények:

A-csoport, pótlás a 9. fordulóból: • Paris Saint-Germain (francia)–Lomza Kielce (lengyel) 37–26 (19–10). 13. forduló: • Elverum Handball (norvég)–HC Vardar 1961 Szkopje (északmacedón) 32–35 (20–17). Csütörtökre maradt a MOL-Pick Szeged–Kielce és az SG Flensburg-Handewitt (német)–PSG találkozót, a Meskov Breszt (fehérorosz)–Porto Sofarma (portugál) összecsapást elhalasztották. A csoport állása: 1. Kielce 17 pont/12 mérkőzés, 2. Flensburg 15/9, 3. PSG 12/9, 4. Meskov Breszt 11/12, 5. MOL-PICK SZEGED 10/10, 6. Porto 8/11, 7. Vardar 6/10, 8. Elverum 5/11.

B-csoport, pótlás a 10. fordulóból: • THW Kiel (német)–Aalborg Håndbold (dán) 28–26 (15–15). Pótlás a 6. fordulóból: • HBC Nantes (francia)–PPD Zágráb (horvát) 30–28 (13–14). 13. forduló: • RK Celje Pivovarna Lasko (szlovén)–Barca (spanyol) 29–32 (17–16). Csütörtökre maradt a PPD Zágráb–Telekom Veszprém HC, a Nantes–Kiel és a HC Motor Zaporizzsja (ukrán)–Aalborg összecsapás. Az állás: 1. Barca 26 pont/13 mérkőzés, 2. TELEKOM VESZPRÉM 17/12, 3. Aalborg 12/12 (368–374), 4. Motor Zaporizzsja 12/11 (318–340), 5. Kiel 11/10, 6. Nantes 10/12, 7. Celje 6/12, 8. Zágráb 0/12.

GYŐZELEMMEL ZÁRT A ROMÁN NŐI FOCIVÁLOGATOTT

A kolozsvári Cristian Dulca szövetségi kapitány beiktatásának első hivatalos mérkőzésén a román női labdarúgó-válogatott idegenbeli győzelemmel vigasztalódott az Európa-bajnoki selejtezők H-csoportjának zárásaként: 1–0 (0–0) arányban jobbnak bizonyult Horvátországnál. A pólai találkozón a Kolozsvári U Olimpia Műegyetem CFF játékosa, Mihaela Ciolacu volt eredményes az 53. percben. A csoportban Románia négy-négy győzelmet és vereséget jegyzett, ezzel a 3. helyen végzett 12 ponttal, s nem jutott ki a kontinensviadalra. Belgium csoportelsőként lépett tovább, Svájc a rájátszásban harcolhatja ki a részvételt.

A román válogatott összeállítása: Andrea Părăluţă (csapatkapitány) – Teodora Meluţă, Olivia Oprea, Ficzay Mária, Bianca Sandu – Ioana Bortan (88. perc Mădăliba Boroş), Mihaela Ciolacu – Ştefania Vătafu – Mara Bâtea (75. perc Carmen Marcu), Cristina Carp Rus; fel nem használt cserék: Salamon Szidónia – Ioana Bălăceanu, Geréd Erika, Roxana Mirea, Nicoleta Deca, Adina Cristina Borodi, Andreea Corduneanu, Diana Grecu.

Magyarország az F-csoportban 2 győzelemmel, 1 döntetlennel és 5 vereséggel a negyedik helyen végzett, s szintén nem jutott ki a 2022-es angliai Eb-re. Az ötösből Svédország és Izland lépett tovább.

ATLÉTIKA: HÁROM ROMÁNIAI ARANY SZERBIÁBAN, MIKLÓS ANDREA ÚJABB SIKERE

A Balkán-bajnokság után újabb sikert könyvelhetett el a kolozsvári Miklós Andrea, az isztambuli győzelem után a szerbiai Open Indoor Meetingen is megnyerte a 400 méteres síkfutást. A Bukaresti MSC atlétája 52,54 másodperces eredményt ért el, ezzel a lengyelországi Torunban március 5. és 7. között esedékes fedettpályás Európa-bajnokságra is indulási jogot nyert. Ez volt a 21 éves Miklós Andrea ötödik idei sikere, korábban Bécsben, a bukaresti országos bajnokságon és Gentben is nyerni tudott.

A férfiak azonos versenyszámában a zilahi Robert Parge – a Balkán-bajnokságon 6. helyen végzett sportoló tavaly őszig még a Kolozsvári Universitatea Sportklubot erősítette, de most már Miklós klubtársa – Belgrádban szintén első lett, és 47,39 mp-es eredménnyel (idei második legjobbjával) ő is Eb-résztvevő lehet. Parge idén még a franciaországi Mondeville-ben és az ob-n diadalmaskodott. Mindkét sportolónak Kanizsay Magdolna az edzője.

A román küldöttség harmadik aranyérmét a 60 méteres gátfutásban győztes Anamaria Nesteriuc (Bukaresti Steaua; edzője édesanyja, Doinița Luminiţa Nesteriuc) szerezte 8,19 mp-es eredménnyel, akárcsak a Balkán-bajnokságon.

FOOTGOLF EB-T RENDEZ MAGYARORSZÁG

Magyarország rendezheti az idei footgolf csapat Európa-bajnokságot, amelyen a szokottól eltérően egyéni versenyekre is lesznek. A magyar szövetség tájékoztatása szerint idén a tavalyról elhalasztott világbajnokságot tartották volna meg Japánban, ám a nemzetközi szövetség a helyi szervezőkkel közösen úgy döntött, törli a viadalt. Ezek után az európai szövetség úgy határozott, hogy Eb-t szervez. A rendezésre három ország kandidált. A kontinentális szövetség tagországainak vezetői megismerték a spanyol, a holland, illetve a magyar pályázatot, majd az utóbbi országnak adták a rendezés lehetőségét. A verseny házigazdája a büki Greenfield Hotel Golf & Spa pályája lesz, várhatóan szeptember 28. és október 3. között. Az Európa-bajnokságon a csapatversenyek mellett a nők, illetve a szeniorok számára egyéni viadalt is tartanak.