Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

LABDARÚGÓ MAGYAR NB I., 3. FORDULÓ

Három mérkőzést bonyolítottak le a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójában szombaton.

Eredmények: • Paksi FC–Debreceni VSC TEVA 1–1 (gól: Bertus – 68. perc, 11 m, illetve Sós – 45. perc) • Szombathelyi Swietelsky Haladás–Diósgyőri VTK 0–3 (Tamás Márk – 61., Óvári – 75. és Busai – 88. perc) • Budapesti Honvéd–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő (Balmazújváros) 2–2 (Eppel – 52. és Lanzafame – 63. perc, illetve Vajda – 3. és Arabuli – 69. perc; kiállítva: Habovda – 70. perc; Balmazújváros).

A másik három mérkőzés – Budapesti Vasas–Puskás Akadémia, Székesfehérvári Videoton FC–Újpest FC és Ferencvárosi TC–Mezőkövesd Zsóry FC – vasárnap lapzárta után ért véget. A dobogón:  1. Diósgyőr 7 pont/3 mérkőzés, 2. Mezőkövesd 6/2, 3. Honvéd 5/3.

U FC: GÓL NÉLKÜL VÁRADSZENTMÁRTONBAN

Második felkészülési mérkőzésén 0–0-re végzett a III. ligába feljutott Kolozsvári U FC labdarúgócsapata, amely a Bihar megyei Váradszentmártonban mérkőzött meg a Cornel Ţălnar edzette Nagyváradi Esthajnalcsillag/Luceafărul másodosztályú együttesével (Ţălnar az 1997–1998-as idényben, illetve 2009-ben az U-t is irányította). Az első meccsen az U FC 7–0-ra verte a Tordai Üveg Aranyost (IV. liga).

Marius Popescu és Szilágyi Zsolt a következő összeállítású csapatot szerepeltette: Albuţ – Takacs, Abrudan, Cordoş, Irimie – Giurgiu, Micaş – Hordouan, Goga, Greu – Lemac; cserék: Dinu, Onicaş, Ionescu, Moldoveanu, Lemnaru, Manu, Trancă, Salcău, Telcean, Haţiegan, Gâţ, Băciuţ, Hâmpea, Itu.

A következő barátságos mérkőzést szerdán 18 órakor a Herbák/Clujana/Dermata Stadionban a III. ligás Kolozsvári Egészség ellen játssza az U FC.

 

CASANOVA MEGHÓDÍTOTTA KOLOZSVÁRT

A kolozsvári Winners Tennis Club adott otthont a 15 ezer dollár összdíjazású, Banca Transilvania Open elnevezésű futures salakpályás versenynek, amelyet egyesben a 23 éves argentin Hernan Casanova (507. a világranglistán) nyerte meg. Érdekesség: a legjobb négy közé az első négy kiemelt jutott. Casanova 82 perc játék után első kiemeltként 6:3, 6:4 arányban nyert a 26 esztendős, második favorit olasz Alessandro Petrone (548.) ellen. Párosban kolozsvári siker született: a 29 éves Alexandru Mircea Jecan (a Kolozsvári Universitatea Sportklub teniszezője, korábban edző a Winners Tennis Clubnál) Patrick Grigoriu oldalán 7:5, 6:2-re verte az Adrian Barbu, Petru-Alexandru Luncanu kettőst.

VILÁGJÁTÉKOK: HÁROM MAGYAR ARANY HÉTVÉGÉN

Az íjász Kakas István szerezte az ötödik magyar aranyérmet a wroclawi Világjátékokon, míg ju-jitsuban Szűcs Kristóf ezüstérmet nyert. Utóbbi másnap aranyérmes is lett. A Nemzeti Versenysport Szövetség közleménye szerint a csupaszíj kategóriában már korábban a legjobb négy közé került Kakas István a döntőbe jutásért 46–43-ra verte a spanyol Garcia Fernandezt, majd a fináléban – amelyet egy tökéletes hatos lövéssel zárt – 54–51-re múlta felül az amerikai Demmert.

A ju-jitsu 94 kg-os földharc kategóriájában az Egyesült Államokban élő és készülő Szűcs Kristóf három győzelemmel jutott döntőbe, ott viszont vitatott körülmények között kikapott az általa a csoportküzdelmek során legyőzött egyesült arab emírségekbeli Alketbitől. Szűcs szombaton is a döntőig menetelt, az abszolút kategória fináléjában 2–0-ra legyőzte arab ellenfelét.

Nem lett meg a remélt bronzérem a férfi strandkézilabda-válogatottnak. Gulyás István szövetségi edző csapata a harmadik helyért 2–1-re maradt alul Katarral szemben.

A magyar sportolók hat arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet nyertek eddig a lengyelországi multisport-eseményen. Románia egy-egy ezüst és bronzérmet jegyzett.

EYOF: MINDEN IDŐK LEGJOBB MAGYAR SZEREPLÉSE

A győri 14. nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) 41 dobogós helyezéssel zárták a játékokat a magyarok. A hazai csapat 13 arannyal, illetve 14–14 ezüsttel és bronzzal története legeredményesebb szereplését produkálta. Az eddigi csúcs a 2003-as párizsi játékokon gyűjtött 30 érem volt. Szombaton aranyérmet nyert a lány kézilabdacsapat is, amely a fináléban 30–23-ra múlta felül a román gárdát. A két együttes a csoportmérkőzések során is találkozott, akkor meglepetésre Románia nyert 23–20-ra.

Románia egyébként nyolc éremmel végzett, de nem szerzett egyet sem a legfényesebb medálból. Kolozsvári érmese is volt a világversenynek, a 14 éves Ana Iulia Dascăl harmadik lett a 100 m-es gyorsúszásban.

Az EYOF-on tíz sportágban, 130 versenyszámban vetélkedtek a 14 és 18 év közötti fiatalok. A győri eseményre ötven országból 2500 sportoló és 1100 kísérő érkezett. A magyar színeket 152 versenyző képviselte, Románia 77 sportolót nevezett.