Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

CFR 1907: MÉGSE LUNG JR. JÖN, HANEM EGY ÚJ-ZÉLANDI KAPUS?

Kiderült, hogy Silviu Lung jr. iránt Marius Şumudică új csapata, a török Kayserispor is érdeklődik, így megtörténhet, hogy a 28 esztendős válogatott hálóőr mégsem lesz a vasutasoké. A Kolozsvári CFR 1907 csapata sajtóhírek szerint új-zélandi válogatott kapussal kezdett tárgyalni. A 25 éves (1991. október 7-én született, 192 cm magas) Stefan Marinovic a német SpVgg Unterhaching hálóját őrizte sikeresen, ebben az idényben együttese a harmadosztályból a Bundesliga 2-be jutott. Marinovic a Konföderációs Kupán szombaton végigjátszotta az oroszok elleni 2–0-s vereséggel végződött összecsapást. Az óceániai hálóőr 2014 óta van a német klubnál, 57 meccsen lépett pályára. Hazájában a Waitakere United gárdájánál kezdte pályafutását, karrierje során még megfordult a TSV 1860 München másodcsapatánál, továbbá az FC Ismaning és az SV Wehen Wiesbaden együttesénél. Tizenhatszoros válogatott, a korosztályos nemzeti tizenegyben kétszer kapott helyett, 2011-ben Kolumbiában az U20-as világbajnokságon. A transfermarkt.com szerint 175 ezer euró az értéke.

A vasutasok honlapján (cfr1907.ro) hivatalosan is megerősítették a kongói Loteteka „Jeremy” Bokila érkezését a török Akhisar Belediye Gençlik ve Spor együttesétől.

BERND STORCK ÁLLJA A KÖVETKEZŐ KÉT HAZAI VB-SELEJTEZŐN AZ ANDORRÁBAN SZURKOLÓK JEGYÉT

Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya meghívta a lettek és a portugálok elleni világbajnoki selejtezőre azokat a szurkolókat, akik a helyszínen tekintették meg az andorrai mérkőzést; bejelentette: ő fizeti a jegyüket.

„A következő mérkőzésen akarat szempontjából biztosan más válogatottként kell kiállnunk, mindenekelőtt a szurkolókat kell újra magunk mellé állítani” – mondta Storck az m4sportnak adott exkluzív interjúban.

Azért is döntött a jegyek kifizetése mellett, hogy a drukkerek továbbra is támogassák a magyar válogatottat – tette hozzá.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a soron következő három hazai vb-selejtezőre a nézőtér minden szektorába egységesen 1000 forintba kerülnek majd a belépők, a bérletes szurkolók számára pedig visszafizetik a jegyárkülönbözetet.

ZILAHRA KÖLTÖZNEK NEMESZSUKRÓL

Miután a nagyváradi Dan Dobai edzőt beiktatták a harmadosztályú Zilahi FC labdarúgóklub élére, más változások is vannak a Meszes alji egyesületnél. A kolozsvári Mircea Maier, a nemeszsuki együttes fő támogatója ősztől kezdve a szilágysági alakulatot segíti, és a Zilahi FC kapustrénerévé vált Dorin Silaghi kolozsvári szakember, aki az elmúlt idényben a Nemeszsuki Egyesülés kispadján ült. (erkedi)

U ALEXANDRION: ADRIAN POPOVICI AZ ÚJ EDZŐ

A Kolozsvári U Alexandrion női kézilabdacsapatát a továbbiakban Adrian Popovici edzi, a 47 éves szakember Florentin Pera nyomdokába lép, utóbbi májusban a Brăilai Dunăreához távozott. Az 1969. július 1-jén született nagyváradi sportember 13 évet aktivált szülővárosában és ugyanennyit külföldön – közölte az egyesület honlapja. A 2013–2014-es idényben a Nagybányai Minaur MKK férfi csapatát edzette a Nemzeti Ligában, az elmúlt idényben pedig a női együttest, a Nagybányai Extrem SK-t irányította a másodosztályban, az A-divízióban, csapatával a 6. helyen végzett. A kolozsváriak a legutóbbi idényt a Nemzeti Liga 10. helyén fejezték be, 21 pontot szereztek.

UNIVERSITATEA SK: ELÚSZOTT A FELJUTÁS

Osztályozó tornán vett részt a Kolozsvári Universitatea Sportklub férfi kézilabdacsapata Brassóban, ám a Nemzeti Ligába való jutást nem sikerült elérni. A kolozsváriak mindkét meccsüket elvesztették, a Bákói Ştiinţától 35–27, a Fogarasi MSC 35–24 arányban kaptak ki. Az A-divízió B-csoportjában az Universitatea SK a harmadik helyen végzett a bajnoki idényben 13 győzelem és egy döntetlen mellett hétszer kapott ki.

HÉTVÉGI SZAMOSÚJVÁRI BIRKÓZÓSIKEREK

A Kolozsvári Jövő ISK szamosújvári birkózó szakosztályának tagjai a múlt hétvégén is hallattak magukról. A marosvásárhelyi megyeközi szakaszon a dengelegi születésű Florin Dreve első helyen végzett a +90 kilósok versenyében. A 15 esztendős tehetséges birkózó jelenleg a Resicabányai Olimpiai Központ sportolója, de a Maros menti rendezvényen anyaegyesületét képviselte, méghozzá sikerrel. Az ugyancsak dengelegi születésű Augusta Cuc harmadik volt az 53 kilósoknál a múlt napokban Konstancán rendezett Román Kupa versenyén. Mindkét fiatal sportoló edzője Valentin Sătmărean. Június 23. és 24. között a szamosújvári szakosztály birkózói a tengerparti Május 2. fürdőtelepen az országos homokon rendezett birkózóbajnokságon vesznek részt. (erkedi)