Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

AZ NK CELJE NYERTE A SZLOVÉN LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOT

Az NK Celje csapata nyerte a szerdán véget ért szlovén labdarúgó-bajnokságot. A 36. forduló előtt is listavezető Celje házigazdaként 2–2-es döntetlent játszott a második helyezett Olimpija Ljubljanával, így megőrizte az éllovas pozíciót. A 2005-ben Szlovén Kupa-győztes csapat az első bajnoki címét ünnepelhette az ország önállóvá válása óta, eddigi legjobbja a 2003-as és a 2015-ös ezüstérem volt. Az Olimpija Ljubljana – amelynél június közepén edzőváltás történt, bár akkor még listavezető volt – végül a harmadik helyen végzett, a második pedig a tavalyi győztes NK Maribor lett.

ATLÉTIKAI TESZTVERSENY A KOLOZSVÁR ARÉNÁBAN

A Kolozsvári Universitatea Sportklub honlapjának (www.u-cluj.ro) közlése szerint szombaton az egyesület 10-15 sportolója atlétikai tesztversenyen vesz részt a Kolozsvár Arénában, amely a versenyzőkeretbe való kerülést hivatott eldönteni. A program szerint 11 órakor a 100 méteres, 11.30-tól a 200 m-es, 13 órától a 400 m-es síkfutás versenyzőinek lesz tesztversenye. Kedden a gerelyhajítók válogatóversenye volt, amelyet Patricia Scorţe nyert meg 36,81 m-es eredménnyel. Az első hivatalos verseny augusztus 7-én esedékes, a fővárosban a Román Kupa küzdelmeit rendezik meg.

SIMONE TEMPESTINI A RALI EB-N

A romániai ralibajnok, az olasz származású Simone Tempestini, a kolozsvári Napoca Rally Academy (NRA) pilótája és navigátora, Sergiu Itu részt vesz a Rali Európa-bajnokság szombati első fordulójában Rómában. A 25 éves sportoló és társa 89 másik egységgel versenyez Skoda Fabia R5 autójával a Rally di Roma Capitale 2020 elnevezésű vetélkedőn. Az NRA egységének idei célja megnyerni a 28 év alattiak versenyét, miután négy évvel korábban ifjabb Tempestini junior világbajnoki címet szerzett a WRC-n (World Rally Championship). Legutóbb három éve indultak az olasz fővárosban rendezett megmérettetésen, akkor az 5. helyen végeztek összesítésben. A Tempestini–Itu páros az idei romániai ralibajnokság első két fordulóját megnyerte. A római vetélkedőn 15 mért szakasz lesz 197 km-es versenytávon, összességében viszont közel 1000 km-t tesznek meg a résztvevők.