Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

VISSZATÉR ARJEN ROBBEN

Visszatér a pályára Arjen Robben, a hollandok tavaly visszavonult labdarúgója, aki a következő szezonban profi karrierje első csapatát, az élvonalbeli FC Groningent erősíti majd. A 36 éves szélső tavaly jelentette be, hogy felhagy a játékkal, miután megszerezte nyolcadik bajnoki címét a Bayern Münchennel. A volt válogatott futballista 16 évesen a Groningenben kezdte pályafutását, majd szerepelt a PSV Eindhovenben, a Chelsea-ben és a Real Madridban is. Összesen 12 bajnoki címe van, a nemzeti együttesben pedig 96-szor lépett pályára, játszott a 2010-es világbajnoki döntőben is, amelyet elvesztett Hollandia. A Groningen közlése szerint Robben hetekkel ezelőtt edzésbe állt, hogy megfelelő fizikai állapotba kerüljön a szezonkezdetre.

KÉTSZÁZ MÉTERT ZUHANT A BRAZIL FUTBALLISTA – TÚLÉLTE

Autójával kétszáz méteres mélységbe zuhant Henrique Pacheco Lima, az élvonalbeli brazil futballcsapat, a Cruzeiro játékosa, aki csodával határos módon kisebb karcolásokkal megúszta az esetet. A Globo Esporte brazil sportlap beszámolója szerint a 35 éves középpályás, akit tűzoltók mentettek ki szorult helyzetéből, és sokkos állapotban szállítottak kórházba, nem tudott magyarázattal szolgálni, hogy mi történt vele a hegyi úton. A legutóbbi szezonban Henrique 33 mérkőzésen játszott a brazil bajnokságban.

HANGA ÁDÁM A SPANYOL KOSÁRBAJNOKSÁG LEGJOBBJAI KÖZÖTT

Hanga Ádám bekerült a spanyol kosárlabda-bajnokság második számú álomcsapatába. Az edzők és újságírók idén is összeállították az ACB Liga legjobbjainak a névsorát, és a 31 éves magyar légiós a második ötösben kapott helyet. A szavazásig lejátszott 25 mérkőzésen átlagosan 7,4 pontot, 3,7 lepattanót és 4,2 gólpasszt gyűjtött. A liga honlapja szerint a pontvadászat legjobbja Hanga klubtársa, a montenegrói származású, de spanyol válogatott Nikola Mirotic lett, aki korábban hat szezont töltött az NBA-ben. A katalánok négy győzelemmel és egy vereséggel bejutottak a bajnokság 12 csapatos, zárt kapus valenciai végjátékának elődöntőjébe, ahol vasárnap délután 98:84-re verték a San Pablo Burgos együttesét. A magyar játékos 17 és fél percet töltött a pályán, egy pontot dobott, öt lepattanót szerzett és három gólpasszt adott. A Barcelona a keddi döntőben a Pamesa Valencia–Baskonia összecsapás győztesével mérkőzik majd meg.