Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

I. LIGA: TÖRÖKORSZÁGI BEFEJEZÉS?

A Román Labdarúgó Profiliga (LPF) videókonferenciáján felvetett ötlet szerint a labdarúgó élvonal hátralévő részét – a felsőház 8, az alsóház 14 fordulóját, továbbá a Román Kupa három mérkőzését – a törökországi üdülővárosban, Antalyában bonyolítanák le. Az edzőtáborként is népszerű helység több egyesület számára anyagi megfontolásból is kiváló lenne, az LPF ráadásul előre kifizetné a szállodák és pályák bérletét, majd a pénzt levonná a klubok televíziós jogdíjakból származó részesedéséből. A felvetést a konferencián részt vevő klubok képviselői elfogadnák, a külföldi befejezéshez viszont a nemzetközi labdarúgó-szövetség beleegyezése is kellene.

OTTHON KÉSZÜL A VERSENYEKRE A DENGELEGI BIRKÓZÓ

A koronavírus-járvány nem kíméli a birkózósport híveit sem, a szakszövetség naptárában éppen ebben az időszakra esett a legtöbb hazai és külföldi verseny, de ezeket rendre mind elhalasztják. Ilyen körülmények között a sportolók otthon, lakásukban edzenek. Így tesz ezekben a napokban a dengelegi (Nagyiklód község) Florin Dreve országos kadett- és iskolás bajnok. A román kadettválogatott tagja jelenleg éppen szülőfalujában, a Szamosújvár melletti helységben tartózkodik a családi házban, ahol naponta tréningezik a szobája nyújtotta lehetőségek közepette. Különösen a fizikai erőnlét fejlesztésére fekteti a hangsúlyt, de a szoba közepére kiterített szőnyegen néhány technikai mozdulatot is gyakorol. Valentin Sătmărean szamosújvári edző külön munkatervet dolgozott ki számára, amit a 17 éves birkózó be is tart. Közben a vidéki gazdaság tágas udvarán minden reggel több száz métert fut, valóságos atlétaként izzad. A tehetséges sportoló javában készül a soron következő versenyekre. Ha véget ér a tilalom, az első rendezvény éppen a kadettek számára kiírt Román Kupa lesz, amelyet eredetileg április 23–26. között rendeztek volna Konstancán, de a nyárelőre halasztották. Florin Dreve országos kadettbajnok a kolozsvári Sportlíceum 11. osztályos tanulója és a marosvásárhelyi Olimpiai Birkózó Központ tagja. Tervek szerint az első nemzetközi megmérettetés a görögországi Balkán-bajnokság, de egyelőre azt is elhalasztották. (erkedi)

FEDERER SZERINT IDEJE LENNE EGYESÍTENI AZ ATP-T ÉS A WTA-T

Roger Federer szerint talán ideje lenne egyesíteni a férfi és a női tenisztornákat szervező ATP-t és WTA-t, miközben a koronavírus-járvány miatt a sportágban érdekeltek – különösen az alacsonyabban rangsorolt játékosok – gazdasági válságba kerülnek.

„Csak kérdezem... Én vagyok az egyetlen, aki szerint eljött az ideje a férfi és női tenisz egyesítésének, eggyé válásának?” – tette fel a kérdést a Twitteren a 20-szoros Grand Slam-győztes svájci sztár. „Nem arról beszélek, hogy a versenyeket is egyesíteni kellene a pályán, hanem a két szervezetet (az ATP-t és a WTA-t), amelyek felügyelik a profi tornákat” – írta Federer.

A teniszszezont márciusban függesztették fel a világjárvány miatt, a kényszerpihenő legalább július közepéig tart. Az ATP, a WTA, a Nemzetközi Tenisz Szövetség és a négy GS-torna szervezői alapítványt hoztak létre az alacsonyabban rangsorolt játékosok megsegítésére.

KIJELÖLTÉK A SÚLYEMELŐ EURÓPA-BAJNOKSÁG ÚJ IDŐPONTJÁT

Kijelölték a súlyemelők másodszor is elhalasztott Európa-bajnokságának őszi időpontját. Az már a múlt héten eldőlt, hogy a kontinensviadalt, amelyet eredetileg április 4. és 12. között rendeztek volna meg, az első módosítás nyomán június 13-tól 21-ig sem lehet lebonyolítani Moszkvában a koronavírus-járvány terjedése miatt, így ősszel, valamikor októberben kerülhet rá sor. Az olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz oldal értesülése szerint az új kezdési időpont október 31. és az Eb november 8-ig tartana. Ugyanakkor nem kizárt, hogy ezt a periódust sem lehet majd tartani, ha a helyzet nem javul a megfelelő mértékben.

LEFÚJJÁK A FOCIT HOLLANDIÁBAN

Szeptemberig áll a futballélet Hollandiában a koronavírus-járvány miatt, így az élvonalbeli bajnokság is véget ért. Az Ajax pontegyenlőség mellett lehet így bajnok. Mark Rutte miniszterelnök kedd este bejelentette, hogy szeptember 1-jéig minden engedélyköteles rendezvény elmarad, így a nézők nélküli meccsek is.

„Nem lesz profi futball szeptember 1-jéig" – erősítette meg a kormányfő.

A Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) április elején azt közölte, hogy június 19-én kívánja újraindítani az első és másodosztályú bajnokságot, zárt kapuk mögött. Az élklubok közül azonban az Ajax Amszterdam, az AZ 67 Alkmaar és a PSV Eindhoven is felszólította a KNVB-t, hogy nyilvánítsa befejezettnek az Eredivisie küzdelmeit a járványhelyzet miatt. A legutolsó tabellát az Ajax vezette, megelőzve az azonos pontszámmal álló Alkmaart. A KNVB egyelőre még nem reagált, így nem tudni, hogy kihirdetik-e a végeredményt a pillanatnyi állás alapján, vagy egyszerűen törlik az eddigi eredményeket. Utóbbival vélhetően megvárják az UEFA csütörtöki egyeztetését, amely során újabb döntések várhatóak a koronavírus miatt kialakult helyzet kezelését illetően.