Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

DOPPINGOLÁSÉRT NYOLC ÉVRE TILTOTTÁK EL A ROMÁN SÚLYEMELŐT

A budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) honlapja szerint nyolc évre szóló eltiltást kapott Cristina Iovu a doppingellenes szabályok megsértése miatt. A kétszeres Európa-bajnok a hosszadalmas – fellebbezésekkel tarkított – eljárási procedúra lezárása nyomán kapta meg csak most a fegyelmi büntetését, amely megbukásának időpontjától, 2018 végétől érvényes. A 27 éves súlyemelő harmadszor vesztett rajta meg nem engedett szer igénybe vételén. Az első esetben a moldáv születésű Iovu 2012-ben Londonban, szülőhazája színeiben nyert bronzot az ötkarikás játékokon a nők 53 kilogrammos kategóriájában, utóbb azonban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megfosztotta őt érmétől. A következő évben – országváltást követően – már Azerbajdzsánt képviselve bukott meg egy doppingteszten. A 2018-as türkmenisztáni világbajnokságon már aktuális hazájának, Romániának szerzett harmadik helyet lökésben az 55 kilósok súlycsoportjában, de a vébén adott mintájában megint tiltott szert találtak, ezért bűnhődik most a nyolc esztendőre szóló eltiltással. Iovu az Európa-bajnoki címeit 2012-ben és 2016-ban szerezte.

ÉLETHOSSZIG ELTILTOTTAK EGY KANADAI ATLÉTIKAEDZŐT

Azonnali hatállyal élethosszig tartó eltiltást kapott egy kanadai atlétaedző, miután „helytelen kapcsolatot” tartott fenn sportolókkal, ezzel megsértve a magatartási kódexet. A főleg olimpiai sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz oldal szerint a Dave Scott-Thomas elleni vádakat a bíróság nem látta bizonyítottnak. Ugyanakkor a középtávfutó Megan Brown múlt hónapban a Globe and Mailnek azt mondta, 17 éves korában szexuális kapcsolatot tartott fenn az edzővel. A januárban előzetesen felfüggesztett Scott-Thomas dolgozott együtt a 2016-os riói olimpián, illetve a világbajnokságokon szerepelt atlétákkal. Az egyik legsikeresebb egyetemi trénerként tartották számon Kanadában, a guelphi egyetem sportolóival decemberi elbocsátása előtt 37 bajnoki címet nyert.

MAGÁHOZ TÉRT AZ AJAX KÉT ÉS FÉL ÉVE KÓMÁBAN LÉVŐ JÁTÉKOSA

Abdelhak Nouri két év és nyolc hónap után felébredt a kómából. A fiatal játékos 2017. júliusában egy Werder Bremen elleni felkészülési mérkőzésen összeesett, és már a pályán újra kellett éleszteni. Helikopterrel kórházba szállították, stabilizálták az állapotát, túl volt az életveszélyen. Hamarosan azonban kiderült, maradandó agykárosodást szenvedett. A korábban az 1997-es korosztály legnagyobb ígéretei között számon tartott fiatalemberrel kapcsolatban nem sok jóval kecsegtettek az orvosok, úgy vélték, már az csoda lesz, ha valaha magához tér. Egyelőre még nem tudni, milyen következményei lehetnek a súlyos agykárosodásának. Testvére szerint azonban a 22 éves Ajax játékos a szemöldökét felemelve és mosolyogva reagál az emberekre, bár jelenleg nem tud járni vagy beszélgetni.

SYDNEY VÁROSÁBAN LESZ A 2022-ES NŐI KOSÁRLABDA-VB

Ausztrália nyerte el a 2022-es női kosárlabda-világbajnokság rendezési jogát. A 16 helyett már csak 12 válogatott részvételével esedékes torna megrendezésére az oroszok pályáztak még az ausztrálokon kívül. A szeptemberben és októberben sorra kerülő világbajnokság helyszíne az Olimpiai Park két sportcsarnoka lesz majd, amelyeket a 2000-es, Sydney városában rendezett ötkarikás játékokon is használtak. Ausztrália 1994-ben már rendezett női vb-t, válogatottja pedig azóta egy torna kivételével mindig eljutott legalább az elődöntőig.

promedtudo2Hirdetés