Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

MEGYEI RÖPLABDARANGADÓ A RÁJÁTSZÁS ELSŐ FORDULÓJÁBAN

Megyei derbivel indul a rájátszás alsóházának műsora a férfi röplabda A1-osztályú bajnokságban (gyakorlatilag nem lesz olyan forduló a 7–10. helyezettek play out küzdelmében, hogy ez ne történne így, mivel három Kolozs megyei együttes érdekelt a helyosztókon – a tét csak a végső rangsor, nem lesz kieső az élvonalból).

Március 23-án, szombaton Désen csap össze a helyi Egyesülés és a Kolozsvári   Universitatea Sportklub. A két szomszédos csapat találkozója mindig szoros párharcot eredményez, több mint valószínű így lesz a hétvégi összecsapáson is. A mérkőzést 18 órai kezdettel rendezik a sétatéri sportcsarnokban. A désiek ezúttal is kénytelenek nélkülözni Andrei Grigoraşt és Andrei Mihalescut, mindkettő sérült.

Kolozs megye másik együttese, az Aranyosgyéresi  MSC hasonlóan az alsóházban szerepel, a Nagybányai Ştiinţa Explorări alakulata ellen kezd az első fordulóban. Eredetileg a máramarosiak otthonában kellett volna szerepelniük, de a felek megegyeztek a pályaválasztó felcserélésében. A mérkőzés ugyancsak szombaton 18 órakor lesz.

A hölgyeknél még „szűkebb” az alsóház, csak a Kolozsvári U NTT Data és a Galaci Belor ESK küzd a 7. helyért (kiesés itt sem lesz). A kolozsvári találkozót a Horia Demian Sportcsarnokban szombaton 12 órakor játsszák, a visszavágót egy hét múlva rendezik. (erkedi, póka)

KOSÁRMECCSEK KOLOZSVÁROTT

A kolozsvári sportcsarnokokban szombaton élvonalbeli kosármeccseket is lebonyolítanak. A Horia Demian Sportcsarnokban a női Nemzeti Liga Piros-csoportjában, a második szakasz 14. fordulója keretében 15 órai kezdettel rendezik a Kolozsvári Universitatea–Târgoviştei MSC mérkőzést – egy belépő 10 lejbe kerül, az egyetemistáknak és nyugdíjasoknak féláras kedvezmény jár a megfelelő igazolvány felmutatásával, a tanulók pedig ingyen léphetnek be (ellenőrző könyvvel). A jeggyel az összecsapás előtt esedékes női röplabdameccset is meg lehet tekinteni (12 órakor: Kolozsvári U NTT Data–Galaci Belor).

A kolozsvári új sportcsarnokban, a BT Arénában a férfi Nemzeti Liga Piros-csoportjában, a második szakasz 8. játéknapja keretében a Kolozsvári U-BT a Temesvári MSC-t fogadja szintén szombaton, 18 órai kezdettel.

LABDARÚGÓ II. LIGA, 26. FORDULÓ

A román labdarúgó másodosztályban szombaton és vasárnap bonyolítják le a 26. fordulót.

A program (a mérkőzések fele 11 órakor kezdődik, a többit külön jelezzük):

Szombaton: • Nagyváradi Esthajnalcsillag/Luceafărul–Bákói Aerostar • Baloteşti-i SK–Temesvári Ripensia • Zsilvásárhelyi/Târgu Jiu-i Pandúrok–Brăilai Dacia Unirea • Bukaresti Metaloglobus–Konstancai Farul • Clinceni-i Academica–Aradi UTA (13 órakor, élőben közvetíti a DigiSport1 tévéadó). Vasárnap: • Petrozsényi Energeticianul–Mioveni-i SK • Sznagovi Sportul–Temesvári ACS Politechnika (13 órakor, DigiSport1) • Târgoviştei Chindia–Bukaresti Daco-Getica (15.30-kor, Look Sport, DigiSport1 és Telekom Sport1) • Temesvári ASU Politechnika–Ploieşti-i Petrolul (18 órakor, Look Plus és Telekom Sport1) • Kolozsvári U FC–Piteşti-i Argeş FC (Kolozsvár Aréna, 20 órakor, Look Plus, DigiSport1 és Telekom Sport1).LABDARÚGÓ III. LIGA, 19. FORDULÓ

A román labdarúgó harmadosztály ötödik csoportjában pénteken és szombaton rendezik a 19. játéknap mérkőzéseit.

A program (a találkozók egységesen 15 órakor kezdődnek):

Pénteken: • Székelyudvarhelyi FC–Kolozsvári CFR II. • Dési Egyesülés–Lénárdfalvi ACSF • Besztercei ACS Unu Fotbal Glória–Szászhermányi AFC • Marosvásárhelyi MSE–Tasnádi Egyesülés • Tordai Üveg Aranyos FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate • Kolozsvári Egészség–Szászrégeni Lendület (a szamosfalvi Erdély/Ardealul Sportbázison, az egykori Viktória Stadionban). Szombaton: • Radnóti SK–FK Csíkszereda • Nagybányai Minaur–Medgyesi Gázmetán II.

FÉRFI KÉZILABDA: KOLOZS MEGYEIEK VERESÉGE

A férfi kézilabda Bölények Ligájában a 24. fordulóban mindkét Kolozs megyei együttes idegenben szerepelt, és kikapott. A Călăraşi-i Dunărea visszavágott a Tordai Potaissának az ősszel elszenvedett „zöld asztalos” vereségért, s három góllal nyert. A sereghajtó Kolozsvári Universitatea Sportklubnak nem voltak nagy elvárásai Szucsávában, 11 gól különbséggel kapott ki a helyi MSC-tól.

Eredmények: • Călăraşi-i Dunărea–Tordai Potaissa 31–28 (16–16) • Szucsávai MSC–Kolozsvári Universitatea Sportklub 36–25 (16–10) • Dél-Dobrudzsai KK–Foksányi MSC 38–27 (16–12) • Temesvári Politechnika MSC–Bákói MSC 30–24 (12–10) • Nagybányai Minaur–Bukaresti MSC 24–31 (12–16). Két mérkőzést (Bukaresti Steaua–Fogarasi MSC és Buzăui KK–Bukaresti Dinamó) csütörtökön játszottak. Az állás: 1. Dél-Dobrudzsa 60 pont/24 mérkőzés, 2. Buk. MSC 56/24, 3. Dinamó 48/23 (702–610), 4. Călăraşi 48/24 (669–618), 5. POTAISSA 46/23 (682–621), 6. Temesvár 46/24 (652–602), …, 14. KOLOZSVÁR 0/24.

MŰKORCSOLYA-VB: KÍNAI GYŐZELEM PÁROSBAN JAPÁNBAN

A címvédő kínai Van-csing Szuj, Cung Han duó nyerte meg a párosok versenyét, ezzel megvédte címét a szaitamai műkorcsolya-világbajnokságon. Az olimpiai ezüstérmes kettős a rövidprogram után a második helyről várta a csütörtöki kűrt, amelyben kimagasló programot futott, s összességében simán, több mint hat ponttal győzött az orosz Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov páros előtt. Az oroszok hiába kezdtek az élről, több apró hibájuk is akadt a kűr alatt, így nem volt esélyük a sikerre. Második helyüket viszont nem fenyegette veszély, a bronzérmes, szintén orosz Natalija Zabijako, Alekszandr Enbert páros több mint tíz ponttal szerzett kevesebbet náluk.

Végeredmény, páros: 1. Van-csing Szuj, Cung Han (kínai) 234,84 pont, 2. Jevgenyija Taraszova, Vlagyimir Morozov (orosz) 228,47, 3. Natalija Zabijako, Alekszandr Enbert (orosz) 217,98.

A rovat cikkei