Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

CIPRIAN DEAC DÉS DÍSZPOLGÁRA

A désiek mindig is büszkék voltak a város tehetséges lakóira. Így történik a Kolozsvári CFR 1907 bajnokcsapatának kiváló sportolója esetében is. A Szamos menti város szülötte, a válogatott Ciprian Deac labdarúgót a napokban nagy megtiszteltetésben részesítették, a 32 esztendős kiváló sportolót díszpolgárnak jelölték a helyi tanácsban, s ezt külön megszavazták a június végi soros gyűlésen. A határozatot egyöntetűen elfogadták a város elöljárói.

Ciprian Deac a Dési Egyesülés gyermek- és ifjúsági központjában kezdte el sikeres pályafutását, majd 2000–2004 között a helyi Esthajnalcsillag/Lucafărul klub keretében szerepelt. Onnan került át az annak idején a CFR szatellit együtteseként működő Egyesüléshez, amellyel a II. ligában játszott A 2006–2007-es bajnokságban mutatkozott be az I. ligában a CFR együttesében. A válogatottba 2010-ben hívták be először. Külföldön a német FC Schalke 04 Gelsenkirchen gárdájában szerepelt, itthon pedig még tagja volt a Bukaresti Rapid és a Galaci Oţelul alakulatainak. Kazahsztáni kitérő (Aktobe és FC Tobol) után tért haza a CFR-hez. Eddigi sportolói pályafutása során hét kupát nyert. Paul Papp társával együtt az utóbbi harminc év legtehetségesebb és legismertebb dési focistája. Megérdemelten nyerte el a város gazdáinak elismerését. (erkedi)

BL-ELŐSELEJTEZŐ: A KOSZOVÓI DRITA JUTOTT TOVÁBB

A koszovói Drita nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018–2019-es szezonjának négycsapatos, andorrai előselejtezős tornáját, miután a döntőben hosszabbítást követően 4–1-re nyert a gibraltári Lincoln ellen. A győztes bejutott a selejtező első fordulójába, ahol a svéd FF Malmővel találkozik, a párharc továbbjutója pedig a Kolozsvári CFR 1907 bajnokcsapatával mérkőzik.

BL-előselejtező, döntő: • Drita (koszovói)–Lincoln (gibraltári) 4–1 – hosszabbítás után.

MEGVÉDTE CÍMÉT A CLUJ CRUSADERS

Az amerikaifutball döntőjében, a RoBowl IX-en a kolozsvári „keresztes lovagok”, a Cluj Crusaders megvédte bajnoki címét. A kolozsváriak az alapszakaszt is vereség nélkül az élen végezték, majd az elődöntőben a Bukarest Warriorst is könnyen legyőzték. Resicabányán kiegyensúlyozottabb mérkőzésen 10–0-re nyertek a „keresztes lovagok” a mexikói Rafael Ruiz edzette együttesből Tamás László hárompontos field goallal, George Scridon pedig touchdownnal és az ezt követő extraponttal járult hozzá a sikerhez. Ez a Cluj Crusaders 4. bajnoki címe, a sportág fiatal történetében csak egyszer nem jutott legalább a fináléba. A kisdöntőben a Temesvári 89ers 19–7-re nyert a Warriors ellen.

VB-REKORDOK A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN

Nemcsak a pályán születnek rekordok az oroszországi labdarúgó-világbajnokságon, hanem ahhoz kapcsolódóan a közösségi médiában is. A nemzetközi szövetség (FIFA) kimutatása szerint minden eddiginél többen, 130 millióan használják a szervezet és a torna applikációját, illetve 120 milliónál is több követője van a vb-nek a közösségi média különböző platformjain. A házigazda oroszok például naponta átlagosan 40 percet töltenek a FIFA vb-hez kapcsolódó oldalain. A vb hivatalos applikációja szintén hatalmas siker világszerte, ugyanis 128 országban a legnépszerűbb ingyenes sportapplikáció. A FIFA arról is beszámolt, hogy a torna kezdete óta több mint tízmillió új követője van a Facebookon, az Instagramon, a Twitteren, a VKontakten, a Youtube-on és a Weibón. A közlemény kiemeli, ez nagyban segíti, hogy összekösse a szurkolókat a pályán és azon kívül is, illetve hozzájárul ahhoz, hogy a drukkerek minden részletre kiterjedően kövessék a vb történéseit, illetve kedvenc csapatukat.

GERA ZOLTÁN EDZŐKÉNT KÉPZELI EL A JÖVŐJÉT

Gera Zoltán visszavonulása után sem szakad el a labdarúgástól, ugyanis edzősködni szeretne. A döntését csütörtökön bejelentő, 97-szeres válogatott támadó szombaton az m1 aktuális csatornán úgy nyilatkozott, utánpótlás- és felnőtt csapatok mellett is szívesen dolgozna. „Szeretném átadni a tapasztalatomat másoknak, főleg a 16–18 éveseknek, mert itthon az a kritikus életkor” – fogalmazott a 39 éves Gera, aki szerint a felnőtt csapatba való beépülés talán a legnehezebb egy játékos pályafutásában. Meglátása szerint vannak Magyarországon tehetséges labdarúgók, de kell, hogy külföldön szerezzenek tapasztalatot, mert csak úgy fogják tudni kihozni magukból a maximumot. Csütörtöki bejelentésével kapcsolatban azt mondta, megkönnyebbült, sokkal nyugodtabb lett, hogy „már nem kell magyarázkodnia” azzal kapcsolatban, mikor lép ismét pályára.

„A családom szerette volna, ha még egy évet játszom, próbáltak meggyőzni, de hajthatatlan voltam. Már nem tudtam volna azon a szinten teljesíteni, amit elvárok magamtól” – tette hozzá. Megjegyezte: a lányának megígért még egy, a góljai után védjegyévé vált szaltót, azt majd „vagy a búcsúmérkőzésén, vagy a kertben” még meg kell ugrania. „Addigra összeszedem magam” – mondta.

A válogatottal kapcsolatban legjobb élményének a 2016-os Európa-bajnoki szereplést tartja, míg angliai légiós éveire úgy emlékszik vissza, hogy olyan volt, mintha egy szanatóriumban lett volna a családjával. „Ott csak a labdarúgásra kellett koncentrálnom, fantasztikus körülmények voltak, nagy nyugalomban éltünk” – nyilatkozta. „Sok élményt és barátot adott a labdarúgás, jó edzők és csapattársak vettek körül, az emberek szeretete sokat jelentett” – emelte ki Gera, aki megköszönte azt a rengeteg kedves szót, amit az elmúlt két napban kapott.

MIHA LAPORNIK HAZATÉRT

A Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapata megvált a szlovén Miha Laporniktól, aki úgy döntött, hazatér országa bajnokcsapatához, az Olimpija Ljubljanához. Lapornik Román Kupa győzelemhez és bajnoki bronzéremhez segítette az U-BT-t, a 24 éves válogatott a szintén szlovén Zlatorog Lasko együttesétől érkezett Kolozsvárra egy esztendeje.