Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

VISSZAVONULT VANCZÁK VILMOS 79-SZERES VÁLOGATOTT LABDARÚGÓ

Visszavonult Vanczák Vilmos 79-szeres válogatott labdarúgó, aki a továbbiakban a Puskás Akadémia FC szakmai stábjában tevékenykedik. A miskolci születésű futballista megfordult a Diósgyőr, a Vasas és az Újpest utánpótlásában, később a belga Sint-Truiden, majd kilenc évig a svájci FC Sion védője volt. Hazatérése után 2016-tól a Puskás Akadémia, legutóbb pedig a másodosztályú Csákvár együttesét erősítette. Magyar Kupát és magyar Szuperkupát egy-egy alkalommal, Svájci Kupát pedig háromszor nyert.

A magyar válogatottban 2004 és 2015 között 79 mérkőzésen négy gólt szerzett. A felcsúti klub honlapjának beszámolója szerint a szakmai stáb tagjaként „a védők felkészítésében kap fontos szerepet”.

U FC: KOROSZTÁLYOS VÁLOGATOTT A NYOLCADIK SZERZEMÉNY

A Kolozsvári U FC másodosztályú labdarúgócsapata U18-as válogatott játékossal erősített, Florin Burghele a Temesvári Felkészülési Központ/Vászlói/Vaslui-i Sporting Junior játékosa, a csatár augusztus elején tölti be a 18. életévét. Burghele a tavaszi, Monetengró hasonló korú ifjúsági válogatottja elleni párharcban (1–3 és 2–1) mindkét összecsapáson 1–1 gólt ért el.

Ő az U FC nyolcadik újonnan igazolt játékosa Cosmin Dur-Bozoancă, Carol Taub, Jevrem Kosznics, Tiberiu Căpuşă, Doru Dumitrescu, Kofi Twumasi és Marius Coman után.

ÚJ VEZETŐSÉG AZ U NŐI KOSÁRCSAPATÁNÁL

A Kolozsvári Universitatea Sportklub és Napoca Baschet School megegyezésre jutott a női kosárlabdacsapatot illetően. Ennek értelmében az elkövetkezendőkben új vezetőség irányítja a női élvonalbeli kosárlabdacsapat sorsát, a Napoca Baschet School vezetője, Cristian Chişiu menedzser, Carmin Popa pedig mint edző. Carmin Popa a korosztályos U18-as és U20-as női válogatott másodedzője volt, egy esztendeig a 18 évesek szövetségi kapitánya tisztséget is betöltötte, edzette a Kolozsvári Universitatea Sportklub férfi szakosztályának együttesét, amellyel feljutást is ünnepelt. Cristian Chişiu menedzser szerint a közeli jövőben főleg a saját nevelésű játékosok szereplésére fektetik a hangsúlyt, de bizonyos szempontok esetén nem zárkóznak el külföldi játékosok használatától sem. Az együttes tagja valószínűleg augusztusban gyűlnek össze.

UNIVERSITATEA: HÁROM BIRKÓZÓÉREM

Câmpulung Muscelben a Carol I. pedagógiai kollégium sportterme adott otthont nemrég a junior egyéni birkózóbajnokságoknak. A Kolozsvári Universitatea Sportklub szakosztályát négy sportoló képviselte, hárman közülük dobogós helyen végeztek, minden éremfajtából szereztek egyet-egyet. Molnos Norbert megnyerte a 70 kg-osok súlycsoportját (ebben a versenyszámban Vlad Munteanu nem tudott felkapaszkodni a dobogóra), Juon Mihály csak a döntőben kapott ki az 57 kilósoknál, míg Német Bátor bronzérmes lett a 65 kg-os kategóriában.