Spanyol választások - A szocialista párt nyert

Spanyol választások - A szocialista párt nyert
A szocialista párt megnyerte az előrehozott parlamenti választásokat Spanyolországban - jelentette be Isabel Celaá kormányszóvivő vasárnap este Madridban. Az eredmények alapján azonban továbbra sem dőlt el, hogy milyen összetételű kormány alakulhat.

A leadott szavazatok 98 százalékot meghaladó feldolgozottsága szerint a Spanyol Szocialista Munkáspártra (PSOE) több mint 7,3 millióan szavaztak, ami azt jelenti, hogy 28,7 százalékos eredménnyel és 123 mandátummal végzett az élen.

A korábbi erőjelzéseknek megfelelően a Néppárt (PP) kapta a második legtöbb szavazatot. Ezzel együtt a konzervatívok eddigi legrosszabb választási eredményüket könyvelhetik el a megszerzett 66 mandátummal, ami hatalmas vereség eddigi 134 mandátumukhoz képest. A rájuk leadott 4,2 millió szavazat az összes voks 16,6 százaléka.

Jelentősen növelte parlamenti képviseletét az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt, amely 57 mandátumával a harmadik párttá lépett elő a törvényhozásban. A szavazatok 15,8 százalékát szerezték meg, több mint 4 millió szavazónak köszönhetően.

Az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés rosszabbul szerepelt, mint legutóbb 2016-ban, így 35 képviselőt delegálhat a spanyol parlamentbe. A választók 11,9 százaléka szavazott rájuk, összesen több mint 3 millióan.

Bejutott a törvényhozásba a radikálisan jobboldali VOX párt is, egyből 24 mandátumot szerezve - radikális jobboldali erő ezzel 1982 óta először nyert parlamenti képviseletet Spanyolországban. Az összes szavazat 10,2 százalékát kapta a VOX, amelyre mintegy 2,6 millió választópolgár voksolt.

Az új, május 21-én megalakuló spanyol parlamentben összesen 14 párt foglalhat majd helyet, köztük több katalán és baszk nacionalista politikai erő is. Az elszakadáspárti katalán pártok a korábbinál valamivel nagyobb képviseletre tettek szert: eddigi 17 mandátumuk helyett 22 képviselői hellyel rendelkeznek majd.

Spanyolországban a vasárnapi előrehozott választásokon egyik politikai párt sem szerzett önálló kormányalakításhoz elegendő többséget, ráadásul sem a bal-, sem a jobboldali pártok koalíciója nem elképzelhető külső támogatás nélkül az eredmények alapján. Emiatt felértékelődhet a parlament kisebb pártjainak szerepe.

A számok alapján stabil, kétpárti koalíciót egyedül a PSOE és az Állampolgárok együttműködése tudna biztosítani, noha utóbbi elnöke, Albert Rivera a választási kampány során több alkalommal is nyíltan elutasította ennek lehetőségét.

A vasárnapi választásokon az arra jogosult 36,9 millió spanyol közül 25,9 millióan adták le szavazataikat. A 75,8 százalékos részvételi arány az egyik legmagasabb a spanyol demokrácia 42 éves történetében.