Spanyol Nagydíj. Hamilton győzött, ötödször is kettős Mercedes-siker

Spanyol Nagydíj. Hamilton győzött, ötödször is kettős Mercedes-siker
A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte vasárnap a Spanyol Nagydíjat, a Forma–1-es idény ötödik futamát, így ismét átvette a vezetést a pontversenyben.

Az ötszörös világbajnok pilóta 234. versenyén 76. alkalommal győzött – a Circuit de Barcelona-Catalunyán negyedszer –, egyben a 139. dobogós eredményét ünnepelhette.

Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, így sorozatban ötödször is kettős Mercedes-siker született, ami rekordbeállítást jelent.

A harmadik helyet a Red Bull holland pilótája, Max Verstappen szerezte meg. A Ferrari négyszeres világbajnoka, a német Sebastian Vettel negyedikként zárt.

Nico Hülkenbergnek a boxutcából kellett elkezdenie a futamot, mert az autóján orrkúpot cseréltek, Antonio Giovinazzit pedig sebességváltó-csere miatt öt hellyel hátrébb sorolták.

A rajt után Hamilton megelőzte Bottast és az élre állt, Verstappen pedig Vettel elé került. A folytatásban az első három helyezett magabiztosan őrizte pozícióját, a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc viszont a 12. körben megelőzte csapattársát, a gumiproblémával küzdő Vettelt.

Az élmezőny tagjai közül Vettel kezdte a kerékcserék sorát, Hamilton ekkor már több mint hét másodperccel vezetett csapattársa előtt. A Ferrari eltérő taktikát választott Leclerc és Vettel számára, előbbi kemény, utóbbi közepes keverékű abroncsokat kapott. A kiállások után, a 37. körben Vettel visszaelőzte csapattársát.

Húsz körrel a vége előtt Lando Norris és Lance Stroll ütközése után sóder került a pályára, ezért beküldték a biztonsági autót, ezt kihasználva a pilóták többségét ismét kihívták kerékcserére. Az 52. körben szabaddá vált a versenyzés, de a hajrá már nem tartogatott izgalmakat, illetve helycseréket az élmezőnyben.

Végeredmény, Spanyol Nagydíj, Barcelona, pontszerzők: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes), 2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes), 3. Max Verstappen (holland, Red Bull), 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari), 5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari), 6. Pierre Gasly (francia, Red Bull), 7. Kevin Magnussen (dán, Haas), 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren), 9. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso), 10. Romain Grosjean (francia, Haas).

Leggyorsabb kör: Hamilton, 1:18:492 perc.

Pole pozíció: Bottas.A vb-pontversenyek állása 4 futam után (még 17 van hátra):Pilóták: 1. Hamilton 112 pont, 2. Bottas 105, 3. Verstappen 66, 4. Vettel 64, 5. Leclerc 57, 6. Gasly 21, 7. Magnussen 14, 8. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) és Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 13–13, 10. Lando Norris (brit, McLaren) 12, 11. Sainz Jr. 10, 12. Nico Hülkenberg (német, Renault) és Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 6–6, 14. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 4, 15. Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) és Kvjat 3–3, 17. Grosjean 1.Csapatok: 1. Mercedes 217 pont, 2. Ferrari 121, 3. Red Bull 87, 4. McLaren 22, 5. Racing Point 17, 6. Haas 15, 7. Alfa Romeo 13, 8. Renault 12, 9. Toro Rosso 6.

A Forma–1-es világbajnoki sorozat két hét múlva Monacóban folytatódik.

Borítókép: Hamilton, Bottas és a Mercedes újabb diadala
promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat vasárnap, és ezzel növelte az előnyét az összetettben.
Sport